Az ima – megfelelő testtartásban, kéztartással – suttogva ismételt kiejtése ellazítja a testet, megtisztítja az érzelmeket, gondolatokat, spirituális erejével transzcendens élményhez juttat, s olyan szellemi térbe emel, ahol lehetővé válik negatív gondolatmintáink eltörlése, tudattalanunk új gondolatmintákkal való átprogramozása.

Heltai Jenő: Szabadság

Tudd meg : szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
A látszatot lenézi, meg nem óvja,
Nincs letagadni, titkolni valója.

Tudd meg : szabad csak az, kinek
Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
Aki üres jelszókat nem visít,
Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.
Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.

Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
S embernek nézi azt is aki pőre.

                                   TEREMTŐ FIGYELEM

                                          (kurzus)

„Noha alapállapotban egyetlen Figyelem létezik, számtalan formában képes megtestesülni; az életedben nem is a Figyelem vagy a Tudatosság a lényeges, hanem az, hogy mit teremtesz vele. A látszólagos különbség ellenére – hogy mondjuk gazdagságot, boldogságot vagy épp szellemi-lelki teljességet próbálsz létrehozni -, ugyan azt az erőt használod; ha egyszer éled a Figyelem adta Teljességet, már csak azt kell megtanulnod, miképp teremts vele az akaratod szerint.”     A.

Ki az okos, s ki a bölcs?

Okos az, aki sokat tud, sokat tanult, s ehhez megvan a veleszületett éles esze. Bölcs az, aki többet tud, mint amennyit megtanult, a tudását transzcendens módon kezeli, higgadtsággal, megértéssel és szelídséggel.

Az okosságban mindig van egy árnyalatnyi agresszió: még többet tudni, még többet megérteni, még többet magamévá tenni. A bölcsesség a tapasztalat nyugalmával használja a tudást.

Az okosság inkább a tudományok, a tudományosság felé hajlik, a bölcsesség mindig számításba veszi az emberi mivoltunkból fakadó következményeket, akkor is, ha azok néha irracionálisak.

Az okos emberek mindig fárasztottak, kimerítettek.

Társaságukban úgy éreztem magam, mint valamilyen rosszhiszemű vizsgán. Örökké figyelnem kellett, mert ők is figyeltek engem, összehúzott szempillák alól, mint a vadász a vadat, vajon helyesen felelek-e okos megjegyzéseikre, elég okos vagyok-e ahhoz, hogy ők, az okosak, szóba álljanak velem?

Nem, az okosak mindig fárasztottak.

S nem is tudtam meg tőlük soha semmi lényegeset.

Többnyire csak azt magyarázták meg, miért nem jó valami: az élet, egy ember műve, a tavasz vagy az ősz.