Egy valódi, emberi és emberséges társadalom olyan magasrendű alapelvekre épül, melyek biztosítják az emberi lét értelmének felvillanását, megértését és egy teljes, tartalmas élet lehetőségét teszik elérhetővé. Ebben a rendszerben az anyagi javak csupán eszközök lehetnek, a cél egy olyan rend felállítása, mely mindenki számára a megfelelő életvitelt és hivatást garantálja. A legkiválóbbakat, Istenhez legközelebb állókat illeti a legnagyobb tisztelet. Lelki nemesség, becsület, bátorság, igazságosság jelentik azokat a tulajdonságokat, melyek megbecsülést eredményeznek, nem pedig a kapcsolatok, illetve a gazdasági javak birtoklása. Mindenki érdeme és képességei szerint tevékenykedik, éli életét, teljesíti be a sors által reá rótt feladatokat. A különböző munkakörök hivatássá válnak, olyan tevékenységgé, melyet mindenki örömmel, odaadással és önzetlenül végez. Az elvégzett munka célja nem a pénz, hanem a tevékenységből fakadó eredmény, alkotás, teremtés. Ebben a társadalomban az embertelen, életellenes, szellemtelen, becstelen, önző megnyilvánulásokat nem hagyják kibontakozni, a meglévőket felszámolják, megszüntetik. A társadalom minden tagjának joga, kötelessége, érdeke az élet tisztaságának fenntartása, biztosítása. Aki ennek ellenére munkálkodik, az nem számíthat támogatásra, segítségre, tetteinek igazolására. Ebben a társadalomban az Igazság uralkodik.

Azon a napon egy boldog országban éltem, mert tudtam: ha törvényeink, szabályaink magasabb értelemből fakadnak, ha a Rend nyilatkozik meg az élet minden területén, ha a Szellem győzedelmeskedik az anyag felett, akkor életünk valódi értelmet nyerhet.

Azon az estén nyugodtan, békével szemléltem a világot. Felismertem az összefüggéseket, tisztán láttam jót és rosszat, helyeset és helytelent. Gondolataim, tetteim az Igazságot követték, nem kerülhettek hozzám közel negatív befolyásoló tényezők.

Az általam tapasztalt világ, amiben megélem mindennapjaimat, minden szereplőjével, élményével és mindennel együtt: az enyém. Az én világom ez, ahol létem valósággá válik, ahol végigjárom életutamat. Minden cselekedetem, szavam, gondolatom, befolyással van életemre és így magára a világra is. A felelősség közös, de mindenki elsősorban a saját belső világát alakíthatja, önmagát tudja nevelni és így lehet hatással a külvilágra is. Sajnos erre kevesen jönnek rá és egyre kevesebben lesznek képesek megérteni ennek valószerűségét és lényegét. Az ember elfordult Istentől és magára maradt. Vágyai, érzelmi kitörései által keltett hullámok között hányódik az élet viharában vakon, tudatlanul, egyedül. Nem ismeri a világot, nem tudja miért van itt, és mit kellene tennie hogy életét értelemmel töltse meg. Hogy ezt a hiányt megszüntesse, igyekszik elhalmozni magát minden földi jóval, anyagi javakkal, érvényesüléssel, sikerrel, kényeztetéssel. Nem számít semmi, csak minél hamarabb, minél többet megszerezni, megélni, megkapni, kielégíteni, sorozatosan, vég nélkül.

Kiírtjuk a növényzetet, az állatvilágot, tönkretesszük vizeinket, termőföldjeinket és lassan elfogy a tiszta levegő is, mindez azért, hogy minél nagyobb, és azonnali profitra tegyünk szert.  Nem gondolunk arra, hogy saját magunk és gyermekeink, utódaink sírját ássuk, hogy most ültetjük el azokat a magvakat, melyekből nyomor, éhínség, alacsony életkor, születési rendellenességek tömege, kínzó betegségek, élhetetlen világ, szellemtelen élet sarjad majd. Most szabad a vásár, mindenki markolhat a jóból, minden eszköz és eljárás megengedett, nincsenek szabályok, határ a csillagos ég! Ilyen feltételek mellett természetes, hogy azok kerülnek ki győztesen, azok markolnak javainkból a legnagyobbat, azok élhetnek zavartalanul, akik a leggátlástalanabbak, akik előtt semmi sem szent, akik minden eszközt képesek bevetni sikerük érdekében. Az anyagi javak birtoklásával pedig – anyagközpontú világunkban – ők bitorolhatják a hatalmat is. Törvényeket alkotnak, hogy törvényes keretek között garázdálkodhassanak tovább. Uralják a tömegtájékoztatást, hogy elfogadtassák mindenkivel istentelen világukat. Befolyással vannak az oktatásra, nevelésre hogy nekik megfelelő embereket termeljenek. Magasba emelnek olyanokat, akik érdekeiket szolgálják, akik propagálják, elfogadtatják, éltetik rendszerüket. Elfojtanak mindent, ami magasabb értékrendet képvisel, nem engednek olyan véleményt nyilvánosság elé, mely sértheti érdekeiket. Lejáratják, elhallgatják és elhallgattatják, vagy elbagatellizálják azokat a törekvéseket, melyek magasabb színvonalú világot követelnek. Tűzzel-vassal pusztítják azokat a társadalmakat, közösségeket, melyek még őrzik az isteni igazságokat, amelyek nem hajlandóak behódolni a pusztító erőknek.

Hiábavalónak tűnik harcolni egy ilyen hatalmas és kíméletlen erővel szemben, de nem reménytelen. Elsősorban és mindenekelőtt magunkban kell rendet tenni. Meg kell ismerni önmagunkat, belső folyamatainkat, fel kell számolni saját hibáinkat, téves beidegződéseinket. Felül kell vizsgálni eddig kialakult világnézetünket és korrigálni, átdolgozni mindent, mit eddig igaznak hittünk. Meg kell találni a valódi értékeket, értékrendet, az Igazságot, és a szerint megítélni, osztályozni mindent és mindenkit. Át kell formálnunk életünket, meg kell találni annak értelmét és úgy élni. Nem szabad hagyni, hogy félreveszessenek bennünket, ki kell tartani helyes elveink mellett még akkor is, ha úgy érezzük, hogy egyedül vagyunk a küzdelemben és kirekesztenek minket. 

Azon az estén békével, nyugodtan tekintettem a világra, mert tudtam: ha felszámolom tévedéseimet, ha mindig és mindenhol az Igazságot keresem, és nem engedek sötét erők befolyásának, feltárulhat előttem a Mindenség felé vezető út.