Az újjászületés törvénye

 A fizikai test túlságosan rövid élettartamú ahhoz, hogy létfeladatunkat el tudjuk végezni és a legtökéletesebben kifejezésre tudjuk juttatni, ezért mindaddig újabb és újabb lehetőséget kapunk, míg létfeladatunkat el nem végeztük.

 Mindig újabb és újabb testet öltünk magunkra, s ez a test olyan, mint az iskolai egyen ruha. Amit mi életnek nevezünk, az ugyanis valójában az „élet iskolájának" csupán egyetlen napja. Ahogy az iskolában újabb és újabb leckét kell meg tanulnunk, az életben is pontosan azt a leckét osztja ki ránk ;,osztályfőnökünk", dr. Mindennap, amit még nem tanultunk meg, és a mi tudati állapotunknak megfelel. Így lehetőségünk nyílik arra, hogy újabb és újabb felismerésekre tegyünk szert, amivel biztonságosabban tehetjük meg a következő lépést, mígnem egy szép napon készek vagyunk és képesek vagyunk az utolsó lépés megtételére ahhoz, hogy tökéletessé váljunk.

 Két „iskolai nap" között „hazamegyünk", és elvégezzük a „házi feladatunkat", azaz betakarítjuk egy élet termését, kiértékeljük, és felkészülünk a következő „iskolai napra", miközben erőt gyűjtünk, és újabb képességekre teszünk szert, melyekre majd a következő élet során szükségünk lesz. S amikor eljön az ideje, fogjuk a „sorshátizsákunkat", és neki vágunk, hogy megkezdjük az újabb „iskolai napot".

 Mindaddig, amíg önakaratból cselekszünk, újabb és újabb okokat idézünk elő, s bár a pozitív okok pozitív következményekkel járnak, a negatívok negatívval, mindenképpen inkarnálódnunk kell, hogy az adott következménnyel szembesüljünk. Mihelyt feladjuk önakaratunkat, és engedjük, hogy beleolvadjon a teremtésakaratba, eloldozzuk magunkat az újjászületések körforgásától, és szabadok vagyunk.

 Az élet tanulást jelent: a már ismert dolgokat mindig egy magasabb szinten újra tanulni.

 Születésem előtt még benne vagyok az egységben. A fizikai születés testi elszakadással jár. Meg kell tanulnom egyedül lenni, hogy aztán lépésről lépésre tudatosan visszatérjek a mind-egybe. Először átélem, hogy egy vagyok az anyámmal, a családommal, aztán az osztálytársaimmal, a barátaimmal, a társammal, végül pedig megélem az eggyé válást minden emberrel, növénnyel, állattal, majd pedig eggyé válok Istennel, amint felismerem és megélem őt mindenben.

 A születést az első lélegzetvétel követi, amivel kapcsolatba lépek a külvilággal. Az élet arra kényszerít, hogy „részt vegyek", mert levegő nélkül nem élhetek. Végül ismét elengedem a lélegzést, és megélem, hogy: „engem lélegzik!"

 Születés után megpróbálom megismerni a világ dolgait. Később átlátom és elrendezem életkörülményeimet, lassanként kialakul bennem a tisztán látás, és egyre inkább meglátom a látszat mögött a valóságot: mindenben meglátom és felismerem az Egységet.

Születésem után megpróbálom a körülöttem lévő dolgokat meg- és felfogni. Megtanulok cselekedni, adni és venni, érezni, és lassanként felfogom, hogy ki vagyok. Megtanulom, miként kell megragadni az alkalmat, a lehetőségeket, melyeket az élet kínál; lassanként felfogom a szellemi rendet, amely az egész teremtést áthatja és hordozza.

Megtanulom, miként tudok szellemileg is egyre biztosabban előrehaladni. Egyre határozottabban haladok utamon. Tudatosan határozom meg a célt: ismét visszajutni az egységbe.

 Kezdetben csak sírni tudok, aztán már gőgicsélek, és végül beszélni is megtanulok. Megtanulom a részvétet, és embertársaimat tudatosan a megfelelő szinten közelítem meg. Egyszer talán a beszéd legszebb formáját, az áldást is megtanulom.

 Eleinte mindent a számba dugok, amit csak megfogok. Lassanként megtanulok különbséget tenni, sőt élvezni is. Megtanulom, miként kell mindent alaposan megrágni, tudatosan enni, és amit megettem, azt az anyagiból egyre magasabb energiává transzformálni, míg végül megtanulom, hogyan tápláljam magam szellemileg is helyesen.

 Aztán olvasni is megtanulok, éspedig nem csak könyvekből, hanem arcról is. Felismerem a jellemeket, az egészséget és a betegséget. Olvasok az emberek szeméből, és egyszer talán a „teremtés könyvéből" is olvasni tudok.

 El fogom tudni dönteni, hogy mit akarok formálni életemből. Lassanként megtanulok felnőtt lenni, nem csupán öreg. Felébredek, és tudatosan felelősséget vállalok magamért és a többiekért. Egyre önállóbb leszek, elhivatottságomat foglalkozásként élem meg, és iparkodok megfelelő döntéseket hozni.

 Természetesen azt is meg kell tanulnom, hogyan keressek pénzt. Megtapasztalom, hogy előbb a szolgálat és csak azután a fizetség. Talán még elismerést is kivívok magamnak, és így lassanként eljutok az önbecsüléshez és az önismerethez. Felismerem, hogy nincsenek véletlenek. Végezetül pedig elnyerem a beavatást, amely során teljesen beolvadok az Egységbe.

 Felismerem, hogy az élet általam szeretne sikeres lenni, és megtanulom lépésről lépésre, hogy próbáljak sikeres lenni: a családban, az iskolában, hivatásomban és partnerkapcsolatomban. Egyre tisztábban látom az élet értelmét, tudatosan járok azon az úton, amely önmagam megismeréséhez és kibontakoztatásához vezet, és megkapom az élet ajándékát: tudom miért élek.

Végezetül megtanulok egyre tudatosabban lenni, akarat nélkül, higgadtan.  Ezután már egyszerűen csak létezem. A kör bezárult, célhoz értem, és ezzel egy új út kezdetéhez jutottam.

Minden lélek rendeltetése, hogy tökéletes legyen, s ez alól senki nem tudja kivonni magát. Ez azt jelenti, hogy azzá legyen, ami mindig is volt.  Addig kell újra inkarnálódni, míg a földi testet öltésnek ezt a célját el nem éri. A megszerzett tudás újra meg újra elvész, ám a spirituális érettség mindig megmarad. Ezért keresi a lélek a maga számára megfelelő szülőket és életkörülményeket, amelyek segítségével továbbfejlődése biztosított.

 A szellemi születés tehát alapvető! Első lépésként fel kell ismernem, ki is vagyok valójában: tudat, energia, amely egy testben manifesztálódott. Fel kell ismernem, hogy halhatatlan vagyok - mindig voltam, és mindig leszek, mert: vagyok!

 Nem csupán az általam lakott testben kell  újra megszületnem, hanem a szellemi világban, és az én Igaz Valóm felismerésében is újra meg kell születnem.

 Miként a megvilágosodás is egy folyamat, amely ugyan egyetlen pillanatban kezdődik, ám aztán lépésről lépésre bontakozik ki, hasonlóképpen a szellemi születés is folyamat. Egyik korlátot a másik után szüntetem meg, egyre jobban kitágítom a tudatom, míg végül határtalanná, mindent átfogóvá és valóban szabaddá válok. Buddha útját kell járnom, míg az Én illúzióját fel nem tudom oldani. Akkor végre ismét az vagyok, aki mindig is voltam: önmagam!