A Földön amint az Égen minden a teremtő tudat kivetülése. Elménk az, ami feldarabolja az EGYsÉGet ezernyi darabra, létrehozza a kívül s belül fogalmát, így született meg a környezet, mint minket körülvevő fogalma. Egy újabb feldarabolása az EGYnek, mellyel valamitől elhatároljuk magunkat, és különválásunkat elmészkedésben szentesítjük. Holott nincs kívül és nincs belül, csak a teljesség állapotának a hiánya mindaz, ami e képzetet elménkben elülteti, s a valóság dzsungelévé burjánoztatja. Ez az a dzsungel, melyben elvesztjük önmagunkat, és az ezernyi darabra tördelt EGY szilánkjait hiányosan próbáljuk összerakni (vagy próbálják nekünk összerakni, ha hagyjuk mások.)

 A huszonegyedik század embere saját önteltségében és gőgjében fetrengve úgy érzékeli, hogy létezik Ő, az individuum és az őt körülvevő világ. Ez utóbbin feladatának érzi az uralkodást. Nem veszi észre, hogy amikor az általa környezetnek nevezett Természetet pusztítja, EGYben önmagát teszi tönkre.

 A múlt század derekán már fizikai síkon is láthatóvá váltak a jelek, hogy önMAGunk pusztítása hová vezet. Ekkoriban azok az emberek, akikben megszólalt a lelkiismeret, úgy gondolták, hogy valamit tenniük kell a környezet, a Föld megóvásának érdekében. Mozgalmak szerveződtek, ám ezeket hamarosan „lenyúlták” azok a háttérhatalmi struktúrák, melyek kihasználva az emberi lelkiismeretet és a jószándékú emberek aggodalmait a maguk képére formálták mindazt, amit ma világ szinten „Zöld Mozgalomnak” nevezünk. Aztán megjelentek ezen irányzatok a politika berkeiben is, tovább bonyolítva a megvezetés és a porhintés mátrixát.

 A mai kor torz, teremtő isteni tudattól elszakadt emberének legutolsó vergődései közé tartozik az, amit „környezetvédelemnek” nevez. Valójában ez a legarrogánsabb, hazug hozzáállások egyike. Ez csak porhintés, és az emberi lelkiismeret elaltatása, mert a környezetet nem védeni és óvni kell, hanem HARMÓNIÁBAN ÉLNI VELE. A Földanyánk, a mi valódi fizikai szülőnk, jóval idősebb és bölcsebb nálunk, és mindazt amit tőle kapunk, a legnagyobb és legőszintébb hálával kell fogadnunk. Ha jót, ha rosszat, de ne merüljünk most bele a jó és rossz etikai-filozófiai értelmezésébe. (a környezetvédelem egy görbe tükörrel számomra olyan, mint amikor kiírtjuk az őslakosokat egy földrészen „a civilizáció” nevében, majd ha már elég kevesen maradtak, rezervátumot létesítünk nekik. Na ez a Földdel nem fog menni…)

 Fel kell tehát ébredjünk: itt nem mi uralkodunk, hanem JELENLEG pusztán kegyelemből megtűrt lények vagyunk. Miért? Mert arrogáns, leigázó, kizsákmányoló emberi tudatunkkal jelenleg csak ezt érdemeljük a Természettől. Ha ismét vissza tudunk térni ahhoz az isteni, kozmikus teremtő etikán alapuló Föld-Ember viszonyhoz, mely nem az ószövetség hamisan értelmezett „vonjátok uralmatok alá” elvén alapul, hanem valódi *szakrális királyokként, IGAZi, VALÓdi, féltő, óvó, gyarapító GAZDÁI leszünk e bolygónak, akkor majd be fogjuk látni, mennyire hamisak ezek a szlogenek, melyek „környezetvédelem” címén tévesztenek meg, sokszor nagyon jószándékú, ám a dolgok valódi énjét felismerni képtelen embereket is. (*szakrális királyságban az uralkodó számára az uralkodás nem zsarnokoskodást és kizsákmányolást, önkényeskedést és arroganciát, hanem isteni hivatást, önfeláldozást és szeretetteljes törődést jelent)