A kapitalizmus halott, de a kormányok még táncolnak a hullájával. Igaz, a Nyugatnak csak a perifériáján állomásoztunk, és ma is állomásozunk. Nekünk a II. világháború előtt is csak a feudál-kapitalizmusra futotta. Most pedig rabló-kapitalizmusra, ahol mi nem a rablók vagyunk, hanem a kifosztottak. Fel hívom a figyelmeteket, hogy a tőlünk nyugatabbra élők az elmúlt három évszázad alatt ügyesen vitorláztak, mert lényegesen többet fogyasztottak, mint amennyit megtermeltek, ami nem csak az uralkodó elitre vonatkozik, de még a pór népre is. Ennek viszont most kezd vége lenni. A hódítások, gyarmatosítások, megszállások, leigázások hozadékával sikerült elhitetni mindenkivel, hogy a kapzsiságra alapozott kapitalizmus működőképes társadalmi forma. Olyannyira, hogy (Amerika kivételével) jó néhány európai országban kitalálták és fenntartották a szociális ellátások magas szintjét is. Ez utóbbit a történelem legnagyobb kísérlete a „kommunizmus/szocializmus építése” is átvette, át kellett vennie, de a fenntartásához szükséges „pénzeszközöket” nem a Harmadik világ kiszipolyozásából, hanem az ásványi kincsek (erőforrások) értékesítéséből fedezték. A helyzet az, hogy a globalizáció, mint a kapitalizmus - önmaga által kikevert - méregpohara, kiváltotta a gyarmatoktól való függést. A másik oldalon viszont az erőforrások kimerülő félben voltak. Ezért aztán az újkor kapitalizmusa funkcionálisan halott, de a még mindig gazdasági fejlődésben gondolkodó kormányok újabb és újabb táncra perdülnek a már enyhén bűzlő hullával.

 Merre tovább? A korlátlan lehetőségek Amerikájában minden hetedik állampolgár segélyen él, amiből  Magyarország semmit se észlel, mert az erősen elszigetelt német jelenség, az országon belüli gazdasági pezsgés, elvette az eszét. Beszállítóként,  nekünk is jut néhány morzsa, de ettől nem kellene megrészegedni, mert a zenekar hamarosan beszünteti a zenét, és akkor fog kiderülni mindenki számára, hogy a táncpartner egy oszlásnak indult hulla.

 A globális kapitalizmus előtt, de az ipari forradalom után, a tőkés nem a profit mindenek feletti maximalizálására törekedett, illetve a maximális profit fenntartásában helyet kapott a terméket előállító munkás is, akinek bérét úgy állapították meg, hogy fenn tudja tartani nyomorúságos életét gyermekeivel együtt, akik a holnap munkásai voltak. De egy globális világban a munkáskéz nem érték, mert a Harmadik világban százmillió ilyen kéz van, amelyek sokkal olcsóbban megkaphatók. Különben sincs szükség a termelésre, mert nincs fizetőképes kereslet. Fizetőképes kereslet már húsz éve nincs, de akkor „kiszélesítették” az áruhitelt, és a nép elköltötte a jövőjét, vagyis azt a még meg nem keresett pénzt, aminek megkeresését senki se garantálta. Ezért a tőke a termelés helyett elment spekulálni. Ezért a teljes foglalkoztatás egy folyamatosan halványuló délibáb, ami már csak a politikai ígérgetésekben található.

 Ez a szomorú kép nem lenne elviselhetetlen, ha már az ókorban is tiltott kamatos kamat nem ülne az egész gazdasági rendszer tetején, de ül. A lábát mindenhová betevő hitel felzabálta azt a jövőt, aminek eljöttével törleszteni kellene a hitelt. Ugyanis a lejárt, és törlesztendő hiteleket csak újabb hitelekből lehet fedezni (éppen most vettünk fel 1 milliárd Eurót 30 év futamidővel, 7,89 % kamatra — ki fogja ezt visszafizetni?) ami további, és még mélyebb eladósodáshoz vezet. A világ kilátásai évről évre egyre rosszabbak - mit finomkodjak - a helyzet totálisan kilátástalan. Megítélésem szerint ebben a helyzetben megnyúzni a népet, hogy tovább, tizenegyedszer is izzadja ki a felvett kölcsön összegét, súlyos hazaárulás. Nem más mint a nemzetközi oligarchia totális kiszolgálása. Nyakig vannak eladósodva az államok, az emberi közösségek (önkormányzatok), és az egyének, a „befektetők” felé. De az emberek, a vállalatok/cégek egymásnak is tartoznak. Ez a globális kapitalizmus „vívmánya”. Semmi kétségem afelől, hogy ennek a kapitalista rendszernek össze kell omlani, és össze is fog. Minden kifizetett dollár az ablakon kidobott pénz. Sokkal okosabb lenne, ha az ország felkészülne a poszt kapitalista helyzetre, amit jelentősen meg fog fűszerezni a kapitalizmus hosszú ideig velünk maradó hagyatéka, a globális időjárás változás, aminek előszelei már megérkeztek. 

 Felmerül egy kérdés: Vajon milyen mértékben leszünk képesek az önellátásra?