Negyven év szocializmus után csak azt tudtuk, hogy míg nálunk megállt az idő, Nyugat Európa igazi Paradicsommá változott. Elkövettük a kutatókra állandóan leselkedő hibát, nyilvánvaló tényekből rossz következtetés vontunk le. Nem igaz, hogy kapitalizmus = jólét, szocializmus = nyomor. Mindenfajta kapitalista tapasztalat nélkül rohantunk az Európai Unió irányába, és az első kérésre sarkig kitártuk feléjük kapuinkat. Ráadásul mindezt akkor, amikor maga a Nyugat is kísérletbe kezdett, amit úgy hívtak, hogy globalizáció.

 A globalizáció alapító atyái az amerikai oligarchák voltak, akik az szabadpiac mindenhatóságával etették meg a világot, de valójában arra gondoltak, hogy ők fognak olyan hatalmasat kaszálni, amit ember még nem látott a Földön (ez be is következett). Az elmélet lényege, hogy a kapitalista piacnak van egy csodálatos önszabályzó képessége, ami minden problémát automatikusan megold, csak nem szabad beleszólni a folyamatokba. Magyarul szabad a gazda, mindenki azt tesz, amit akar üzleti partnerének tarkón lövésén kívül. (a megrendel áru vagy szolgáltatás ki nem fizetése, természetesen megengedett).

Ez azt jelenti, hogy mi a lehető legrosszabb időpillanatban változtattunk társadalmi rendet. A változtatás ugyan nem volt zökkenőmentes, de nagyon sokan tolták a szekeret, mert személy szerint ők voltak a rendszerváltás haszonélvezői és egyben a politikát irányító legfontosabb erő. És miközben az ország elitje saját zsebeinek megtömésével volt elfoglalva, az ország és a teljes társadalom érdekeivel egyáltalán nem foglalkoztak. Így jutottunk el 2010 őszére minden idők legválságosabb gazdasági állapotához. Nem csak rengeteggel tartozunk, de az általános világgazdasági válság miatt nincs is miből rendezni a tartozásunkat. Az horrorfilmbe illő helyzet állt elő, hogy a tartozásunk időszerű rendezésére még nagyobb kölcsönöket kell felvenni, és a hiányunk nem csak az idén, de jövőre és még utána is fenn fog állni, vagyis tovább csúszunk lefelé a lejtőn.

 Időközben kiderült, hogy a globalizáció az USA-ból ered, aki a II. világháború után szuperhatalommá vált, de nem a hidrogénbombája miatt, hanem gigantikus gazdasági erejéből kifolyólag. A globalizáció - talán előre nem látott - logikus következménye az amerikai ipar leszerelése és Távol keletre történő áttelepítése volt. A multik - kihasználva a távol keleti olcsó munkaerőt - hatalmas kaszálásához a termékek megállíthatatlan áradatának folyamatos értékesítését kellett megoldani. Tudatosan létrehozták tehát a még meg nem keresett jövedelem előrehozott elköltését a hitelintézmények megteremtésével. Legegyszerűbb módja volt a hitelkártyák elterjesztése, valamint a ház- és lakásárak mesze a reális érték fölé emelése, ami lehetővé tette a jelzáloghitelek nyakló nélküli felvételét, hiszen a fedezett értéke folyamatosan nőtt. Ahogy az várható volt ez a rendszer 2008-ban látványosan összeomlott, rántva magával az egész világot. A munkanélküliség csúcsokat döntögetett, a fogyasztás visszaesett, a raktári készletek felduzzadtak, az oligarchákon kívül mindenki vesztett. A globalizáció megbukott, csak még nem mindenki vette észre. A nagy kérdés, hogy ki lehet-e belőle szállni, vagy mindenki kénytelen elsüllyedni a vezérhajókkal együtt?     

 Számunkra pedig az a kérdés, hogy a jelenlegi magyar kormány észrevette-e, hogy ki kell szállni. Igen, hátat kell fordítani az Európai Uniónak, amiből szinte semmi hasznunk sincs, illetve, ami van, azt elveszítjük máshol. A rév és a vám közmondás tipikus esete. Igen vannak pályázati pénzek, és igen a német iparnak beszállítunk. Ezek közül az első mindig kétséges, a második pedig a kínaiakon múlik. Ugyanis a német gazdaságot a Kínából érkező szédületes mennyiségű rendelés tartja fenn. Amint Kína megtanul szerszámgépeket gyártani, Németországra nem lesz szüksége. Mi viszont elsorvasztjuk a mindig kitűnő minőségű élelmiszert előállító magyar mezőgazdaságot, mert a görögöktől, spanyoloktól, de még chileiektől is olcsón ideküldött szart árulják a hipermarketekben.

 Magyarországnak barter alapon szerződésileg biztosítani kellene az orosz energia importot, moratóriumot kellene kihirdeti az adósság törlesztésre, hatalmas védővámokat kellene kiírni, rendbe kellene hozni a mezőgazdaságot, és támogatni kellene a hazai ipart. Át kell alakulnunk önellátókká. Néhány éven belül úgyis ez lesz a kényszer az egész világon, legalább szerzünk egy kis előnyt a többiekkel szemben. Aztán a nyugati sajtó írhat rólunk amit akar.

 Tudom, hogy most ezzel az írással némely közgazdász tyúkszemére léptem, akik majd megírják, hogy ez milyen szörnyű következményekkel járna. Ne tessenek fáradni, mert tudok róla. De néhány éven belül akkor se fogunk tudni fizetni, ha lenne hozzá kedvünk. Sokkal előnyösebb, ha most hagyjuk abba, nem pedig akkor, amikor már a teljes elvérzés után  kénytelenek leszünk. Ha van egy lyukas fogam, tömjék be ma, nem várok vele 2 hónapot, mert akkor vagy idegirtással egybekötött nagyobb tömés kell, vagy egyenesek ki kell húzni.

 Ezért a legjobb ha mindenki, saját magának kell szembenéznie a valós helyzettel és felkészülni a következményekre.