Shakespeare 35. Szonett
Bármit tettél ne bánkódj, tüske van
A rózsán, ezüst forrásban iszap,
Nap s hold elé felhő és árny suhan
S rút rák él a bimbó selyme alatt.
Mind tévedünk, én is, mert képbe zárom
S így oldozom önkényed tetteit,
S magamat rontva vétkedet magyarázom
S túlzott mentéssel túlzom bűneid,
Értelmezem érzékiségedet
(Az ügyész véd): szívem ím pörbe száll
Szívemmel, mert szerelem s gyűlölet
Benne oly polgárháborúban áll,
Hogy kényszerére keserű bajomnak
cinkosa vagyok édes tolvajomnak.

Előzmény

Válasz

Ha a merengés édes ünnepén
Együtt ülök a múlt árnyaival,
Sóhajt bennem a sok vesztett remény
S elmúlok, sír újra a régi jaj:
És soha nem szoktam, megkönnyezem
Egy-egy barátom, kit időtlen éj fed,
S felzokog a rég megölt szerelem
S köddé vált arcok fájnak, messzi képek,
És tünt bánatok új bánata hasgat
S ahogy kín kínra feltámad megint,
Bús számláját sok panaszolt panasznak,
Nem először, fizetem újra mind.
De ha közben eszembe jutsz, barátom,
Nincs veszteségem és a gyász csak álom. Shakespeare: 30. Szonett

Előzmény

Válasz

Üdvözlöm, érintem, nem mutatom,
Nem emlékeztetem, nem kutatom,
Nem zavarom, zavarom, csak figyelem,
Belefeledkezem, vele utazom

Nem sürgetem, nem várom
Nem bántom és nem sajnálom
Nem sajnáltatom magam, magam adom,
Megadom, megadom, neki megadom magam

Felkavarom, felkavarodom,
Megálmodom, belelátom,
Megkövetem, megkövetelem,
Megszelídítem, megbánom,

Meggyújtom, eloltom, meggyújtom, eloltom,
Megoltalmazom, elragadom,
Elragadtatom magam, magam adom,
Megadom, megadom, neki megadom magam

Nem suttogom, elkántálom,
Megkóstolom, megkínálom,
Keveredek, belehabarodom,
Belefeledkezem, már megint vele utazom

Felismerem, feltüzelem,
Megszállom, megbabonázom,
Megbabonáztatom magam, magam adom,
Megadom, megadom, neki megadom magam

Előzmény

Válasz

A legtöbb embernek nem megy ilyen egyszerűen az üresség elérése és ezért nem is sikerül érdemleges változást elérnie. Az idők alatt lerakódott "tartalomra"nem lehet új értéket tölteni, egyszerűen nincs már számára hely, lepörög, nem tud "gyökeret verni".
De ha neked már megvan az üresség állapota, akkor tudatosan, szabadon eldöntheted, hogy mi töltse ki ezt az űrt, bármilyen tartalommal fel lehet tölteni. És mivel ez csakis tőled függ, akkor már nincs is mitől félni.:)
Én az ürességet egy mély Jelen megélése által tudom elérni. Sajnos nem mindig sikerül elég tartósra. Minél hosszabb és mélyebb a Jelen, annál nagyobb a megtisztulás, megszabadulás a rám rakódott "szennytől". Ezt én csodás állapotnak élem meg, de amint kizökkenek ebből az állapotból, máris kezd újratöltődni a belső, ilyenkor nagyon érdemes figyelni, hogy mit is engedjünk be...

Előzmény

Válasz

Nem is tudom. Olyan, mint ha az üresség magához vonzana valamit, ami gyökerestül meg akarja változtatni a dolgokat. De nem tudom, hogy igazán akarom -e a változást. Belül igen, és érzem, hogy ez jó, de nem csak magamra kell gondolnom, és a "józan ész" rettenetesen tiltakozik.

Előzmény

Válasz

Ha a fájdalom jóval mélyebbről jön, akkor lehet, hogy ez nem a "párbaj" következménye. Mert ezt a harcot, ha kitartóan megfigyeli az ember, akkor az általában minden különösebb gond nélkül elmúlik és a végén átél egy mély Jelenlétet ami nem tud fájdalomba torkollni.
Én az utóbbi időben többször tapasztalok valamiféle átrendeződést, bent mélyen... sejtszintű változásról beszélek. Ez nálam is fájdalommal szokott járni. Szétcsúszik a megszokott világ, semmi sincs a helyén, felborul az egyensúly. Ahogy az elme kezdi elveszíteni a régi dogmákat, ott űr keletkezik és az új értékek kezdenek beszivárogni a helyére. Ez egy mély átalakulás, ami nem történhet meg (minimum) egyensúlyvesztés nélkül. Az elme elbizonytalanodik az ürességtől és ebben az ürességben elveszik...én ilyen folyamatnak tapasztalom a változást.

Előzmény

Válasz

Valóban igazad van. Ez nem is igazi fájdalom. Valami más. A tudat harca. Csak az a baj, bármelyik győzzön is, mindegyik győzelem katasztrófa. És én csak tehetetlenül elszenvedem ezt az egészet, nem tudom, mivel is tennék igazán jót, és ez olyan, mintha belülről fájna ... a tehetetlenség.

Előzmény

Válasz

"Régen is éreztem az űrt bennem... Ennek nincs tárgya. És egy ideje az űrt be is töltötte a teljesség."

-Ez (szerintem) pontosan az az út amiről itt a klubban beszélünk és keressük az elérésének a módját. Mintha te már pont ott lennél...:)
Az elmenélküli állapot, egy tiszta űr, aminek nincs tárgya...csak úgy van...ez az alapja az újjászületésnek egy sablonok nélküli tiszta világnak. Ezt az állapotot betölti a teljesség...a teljességben pedig minden benne van.

"Az öröm (boldogság) és fájdalom egyszerre öntöttek el, és folyamatosan versengenek"

-Hasonló dolgokat én is éltem már át...most úgy látom ezt a helyzetet, hogy nem az öröm és a fájdalom versengenek, hanem a Tudat és az elme viaskodnak egymással, vagyis inkább az elme próbálja legyőzni/elnyomni a Tudatot, ebből keletkezhet egy ellentét, ami felborítja az ember eddig megszokott életét.

Azt hiszem ettől nincs könnyebb út...ezen mindenkinek végig kell mennie!

Előzmény

Válasz

A napi két órás meditáció alatt,- ami valóban tényleges és nem formalitás és
álságos önáltatás,-a remény és a vágy szünetel.
Nincs vágyakozás gazdagság, érzéki tárgyak / ház, autó/ hajszolása
iránt. Nincs család és pénzre gondolás. Az elmének rendkívül erős szokásává válhat az ehhez való asszisztálás.
Ez a havi 60 óra Tudatosság már rést üt a folytonos szenvedésen, lelki fájdalmon.
Nincs más megoldás csak ez az irány.
szomorúságon.

Előzmény

Válasz

Régen is éreztem az űrt bennem, amit valóban, ahogy Mihály is írta meditációval lehet csillapítani. Ennek nincs tárgya. És egy ideje az űrt be is töltötte a teljesség a meditációk alatt.

Csak valami felborult. Már nem vagyok egyensúlyban. Az öröm (boldogság) és fájdalom egyszerre öntöttek el, és folyamatosan versengenek. Van valami amire vágyom, és sosem érhetem el. Elengedtem, de a lelkemmel mégsem, képtelen vagyok megtenni. És ez így valahol jó, mert betölti az űrt, de rettenetesen fáj, mert ennél több nem lehet.

Előzmény

Válasz