Manapság nagy divat a politikusokat, a bankárokat, a mamutcégek vezetőit hibáztatni azokért a kényelmetlenségekért, kellemetlenségekért, melyek átitatják az átlagember hétköznapjait. Csodák csodája, még őfelsége a pápa is ezt teszi mostanság. Másokra neheztelni saját problémáinkért, természetesen sokkal könnyebb és kényelmesebb, mint felismerni azt, hogy minden öröm és minden bánat forrása mi magunk vagyunk (Ennek  teóriája részletesen, könnyen emészthetően ki van fejtve a Szabad Gondolat Élet Piramisa címet viselő hanganyagában).

Régebb haragudtam mindenkire, aki mást hibáztatott saját maga bajaiért, de ma már nem teszem, hisz mindannyian egy olyan világba születtünk bele, mely arra tanít bennünket, hogy a baj kívülről leselkedik ránk, épp úgy, ahogy a megoldást is kívülről kell várni. A kereszténység kétezer éves meséje is teljes mértékben erről szól, azt a hamis hittételt próbálta elhitetni minden földi halandóval, hogy volt egy megváltó, aki eljött, hogy helyettünk bűnhődjön, azokért a bűnökért, amelyeket mi követtünk el. Ez a mese is arra ösztönöz (legalábbis a vallási tanok szerinti verzió), hogy nem véve tudomást a bennünk rejlő képességekről, isteni eredetünket tagadva, azt higgyük, hogy szánalmas koldusok vagyunk, akiknek az az életfeladatuk, hogy térden-állva esedezzenek a kívülről jövő megváltásért. Ezek a dogmák is arra késztetik az embert, hogy teljes egészében megváljon az önértékelésétől, elfelejtse, hogy ki ő valójában, elfelejtse, hogy ő a felelős mindenért, amit földi halandóként tapasztal. Ezek a dogmák elhitették az emberrel, hogy a baj, épp úgy mint a menekvés csakis kívülről érkezhet hozzá, merthogy ő csak egy erőtlen teremtés kinek nincs beleszólása semmibe, kinek nincs hatalma és döntési joga semmi felett, ki teljesen ki van szolgáltatva az Isten és az Ördög akaratának.

Ha jól megfigyeled, kedves olvasó, azóta is ez a minta tapasztalható a társadalomban. Amióta elhittük, hogy a megváltó rajtunk kívül van, azóta toljuk, hárítjuk a felelősséget, és szemet hunyunk minden jelzés felett, mely arra próbál rávezetni minket, hogy az ördög (a bajok, a fájdalmak okozója), és az isten (a megoldások, a fájdalom eltörlője) egyaránt bennünk leledzik. Nehezemre esik idézni ŐT, mert mára teljesen bemocskoltuk, porig gyaláztuk a nevét, de most muszáj emlékeztetnem mindenkit az ő szavaira, mi szerint: ti énbennem, és én tibennetek (ő és mi egyek vagyunk, egész pontosan, ahogy egy kedves barátom fogalmazna egy lényegűek, azonos eredetűek). Azt is mondja, hogy én és az atya egyek vagyunk, tehát mi és az atya egyek vagyunk. Ezenkívül számtalanszor utal rá, hogy ő bennünk van, ő mi vagyunk, ő a saját mintájára alkotott bennünket, de mi önértékelésünk és önismeretünk leghalványabb sugarától is elszakadva, elutasítottuk a teremtőt, ki bennünk lakozik, és helyette rajtunk kívülálló bálványokhoz folyamodtunk a megoldásért, a megváltásért, és egy rajtunk kívülálló gonosztól menekülünk, rettegünk.

A fenti sorokkal (már) nem a vallásokat akarom lejáratni, támadni, mert azok képviselői nem rosszindulattal, hanem önismeret, tudás, a forrással való kapcsolat hiányában vezetnek félre téged. Nem tudják, mit cselekednek, épp úgy, ahogy még rengetegen nem tudjuk, mit cselekszünk, amikor nap mint nap keresztre feszítjük az igazságot. Vak vezet világtalant módjára egyre csak távolodunk a forrástól, mely életet és rendet lehelt ebbe a világba. Kedves testvérem, én egyszerűen csak EMLÉKEZTETNI szeretnélek arra, amit mélyen, legbelül te is tudsz: benned van az ördög, és benned a megváltó, benned az Antikrisztus, és benned a Krisztus, te indítod el a lavinát, és te kell majd megállítsd, hogy ki ne oltsa az életed, te vagy az örömöd és a bánatod okozója, és minél tovább hiszel benne, hogy az általad tapasztalt dolgok tőled teljesen függetlenek, és azokat egy tőled független megváltó fogja orvosolni helyetted, annál messzebb a megváltásod. Megszülettél, szenvedtél, csalódtál, zokogtál, jajveszékeltél azért, hogy megtapasztalhasd, hogy átverted magad azzal, hogy elhitted, hogy más felelhet a te bűneidért. Tisztán láthatod, hogy a megváltó meséje hamis, egy olyan történet, melyet a forrásától elszakadt tékozló talált ki, hogy elhitesse magával, hogy megszabaduljon a valódi felelősség terhétől. A hétköznapok minduntalan azt bizonyítják, hogy bár kényelemből sokszor hárítasz átpasszolod a felelősséget másoknak, az ostor vége mindig a te bőrödön csattan.

Kérlek, soha ne feledd, hogy ahány ember, annyi világ, annyi kis univerzum. Minden egyes ilyen univerzum történéseinek a forrása, az univerzum közepén álló egyén, aki felelős mindenért, amit maga körül tapasztal, aki képes a lavinát elindítani és megállítani, aki képes a gonoszságot megteremteni, majd később eltüntetni, aki képes e világot megváltani.

Mi az, amit a megváltásért a gyakorlatban is megtehetsz?

Még mielőtt tovább neheztelnél a politikusokra, a pénzűgyi szakemberekre, a lélektelen mamutvállalatok vezetőire, a vallás- és gyógyszeripari szakemberekre saját problémáidért, emlékeztesd magad arra, hogy sokkal nagyobb az ők keresztjük mint a tied, melyet érted, és azokért cipelnek a vállaikon, akik tudatlanságukkal egy olyan életteret hoztak létre és folyamatosan táplálnak, mely csalódást, küszködést és fájdalmat szül. Nagyobb az ők keresztjük mint a tiéd, mert ez a hamis látszatokra épülő rendszer, pozíciójuknak köszönhetően őket sokkal inkább megfosztja a lelki kiteljesedés lehetőségétől, mint téged.

A lelki fejlődés, az újjászületés jele, ha már szívből meg tudod köszönni vélt ellenségeidnek a szenvedést, a csalódást, a fájdalmat, melyet látszólag ők okoztak neked, melynek köszönhetően te magad is ébredni kezdtél. A megbocsátás csak annak felismerésével kezdődhet, hogy te hoztad létre őket, hogy ezek a szereplők a te kapzsiságodnak, telhetetlenségednek, tudatlanságodnak, vakságodnak, félelmeidnek, bizalmatlanságodnak a kivetítődései. Ők a szélsőségek, akik tükrében megláthatod önmagadat, és rájöhetsz arra, hogy azok a tulajdonságok, melyek őket ebbe a hálátlan szerepbe helyezte, benned is megvannak, akár te is lehetnél az ők szerepükben. 

Tehát, ha nekik meg tudsz bocsátani, önmagadnak bocsátasz meg, azokért az emberi jellemvonásokért, melyek elsüllyesztettek téged vakságod tengerében. Ha meg tudsz bocsátani, célbaértél, MERT MEGÉRTETTED, HOGY A GONOSZ MINDVÉGIG BENNED VOLT, ÉS FELFEDEZTED RÁ AZ ELLENSZERT, A MEGVÁLTÓT ÖNMAGADBAN.

forrás: Szabad Gondolat