Hirtelen, amikor megértjük Buddha zenjét,
A hat tökéletesség és a tízezer gyakorlás azonnal tökéletesen beteljesül a testünkben.

Zen hamisítványok

A szatoriról az embernek egy bűvésztrükk jut az eszébe, vagy egy lámpa, amely felgyullad a tudatban. Mindenképpen olyan benyomásunk támad, hogy valami megváltozott. Ezért olyan fontos mélyen felfogni ezt a mondatot: „Hirtelen, amikor megértjük Buddha zenjét1.”
Az eltorzított gyakorlás aberrációkhoz vezet, az üzleti életben ugyanúgy, mint Buddha útján. Még a zazen gyakorlása is pokolivá vagy mohóvá válhat. Fel kell tudni ismerni a meghamisított gyakorlást, hogy megragadhassuk az igazi zent, Buddha zenjét.
Úgy tűnik, hogy amikor körbemegyek a dódzsóban a bottal2 a kezemben, és elhaladok a „felhők és víz”3 sora mögött, jeges borzongás fut végig a hátizmokon, mintha egy kígyó volnék. A testtartások rögtön kiegyenesednek, de amint a vész eltávolodik, ismét elernyednek. Akkor is jól oda kell vágnom, amikor valaki elalszik, de aztán minden kezdődik elölről! Hát ezt nevezem én „a pokol zenjének”. Ha a zazen ilyen nehéz, miért jönnek ezek a fickók szerzetesnek? Nem értem.
Ha valaki azért gyakorolja a zazent, hogy meggyógyuljon valamilyen betegségből, azt kevésbé találom aberráltnak. Egy szerzetes mesélte nekem a minap, hogy a zazennek hála kigyógyult a beriberi betegségből. Két vagy három hónap alatt, tette hozzá. Azt nem tudom, hogy az egészségét visszanyerte-e, de szép, nagyon méltóságteljes testtartást ért el. Azt mondják, az ember akkor lesz beteg, ha nincs semmi dolga, ez tehát jó alkalom, hogy zazent gyakoroljunk, és hogy egy füst alatt kikezeljük a gyomorfájásunkat, lévén hogy szobafogságra vagyunk kárhoztatva, és nem tudunk engedni a kísértésnek, hogy titokban rágcsáljunk, vagy túl sokat együnk, ami gyakran vezet gyomorfájáshoz. Másfelől az embernek nincs ideje, hogy haszontalan gondolatoknak adja át magát, amikor a bot ott csapkod körülötte, így a tudat, megszabadulva minden egyéb foglalatosságtól, nem fog másfelé kalandozni. Hogy a zazen biztos terápia a lelki bajokra, feltéve, hogy azok nem súlyosak, arról meg vagyok győződve, de a zazen célja nem az, hogy a beteg testet gyógyítgassuk. Igazán nincs időnk arra, hogy a kis bajainknak szenteljük.
Régebben egyszer furunkulusok nőttek a fenekemen, egyszerre kettő is. Akkoriban igen elfoglalt voltam, mert két szessint4 vezettem, egyet otthon, egyet pedig kint, és nem volt időm orvost hívni. Nagyon fájdalmas volt ülve maradni, és amikor a fájdalom már elviselhetetlenné vált, akkor felálltam és járkáltam a dódzsóban. Természetemnél fogva teljes erőből szoktam a kjószakut adni, és már azzal, hogy körbesétálok, olyan feszültséget váltok ki, amitől azonnal kiegyenesednek a hátak. Azt mondtam hát magamban séta közben, hogy hála a furunkulusaimnak, végtelen érdemekre tettem szert! Volt ugyan egy kenőcsöm, de mivel állandóan mozognom kellett, nem használtam, hanem hagytam a dolgokat a maguk útján menni. Úgy múlt el, hogy észre sem vettem.
A zazen tehát nagy hatású gyógymód lenne a furunkulusok ellen? Régen Szókó zendzsinek, a nagy bölcsnek lépfenéje volt, és amikor megmondták neki, hogy életveszélyben van, azt felelte, hogy akkor mindenképpen folytatnia kell a zazen gyakorlást. Így is tett — még nagyobb lelkesedéssel —, és meggyógyult, azt mondják. Manapság, amikor az életünk veszélybe kerül, azt gondoljuk, hogy abba kell hagyni a zazen gyakorlást. A régiek pont fordítva, tudták, hogy a kelés gyakorlás közben magától kinyílik, a genny kiürül belőle, és meggyógyul. Röviden, ha a zazent szenvedésként éled át, mert a kjószakuval ütéseket kapsz, akkor a pokoli5 zazent gyakorolod.
Ezután következik a mohó6 zen. Az ember mindig vágyik valamire, mint egy kiéhezett lélek, és amint egy vágya teljesült, mindjárt jön a következő: „Hogy szeretném ezt a ruhát! Hogy szeretném ezeket a szépítőszereket!” — mondják a nők, a férfiak meg: „Bárcsak annyit keresnék, mint ő!” A mohó lelkek között ugyancsak keveseket gyötör a kielégíthetetlen vágy, hogy zazent gyakoroljanak, de olyanok persze biztosan vannak, akik vágynak a szatorira. A vége az, hogy mindent akarunk, ami jó, ami szép, és mohón vágyunk rá, hogy birtokoljuk azt a tárgyat. Éhséget érzünk a tárgy iránt. Egy mohó tudat, amely azért gyakorolja a zazent, hogy elérje a szatorit, nem sokat ér. Miután elérte, elveszti a fejét egy nő miatt, és még maga a szatori szó is füstté válik, mint egy szál cigaretta. Egyébként a mohó tudat sohasem nyer kielégülést, amint elér valamit, elveszti érdeklődését. Amikor megszerezte a pénzt, a hatalom kell neki, amikor megszerezte a hatalmat, a dicsőség kell neki.
A következő az állati7 zen. Ez különösen ostoba dolog. Ilyenkor az embert semmi sem érdekli, csak a szex és az ennivaló. Ezt a biológusok ismerik a legjobban, ez a kutatásuk tárgya, mivel az emberi faj túlélése a szexen és a táplálékon alapul. Tegyük hozzá ez utóbbiakhoz azokat, akik folyton alszanak zazen közben. A Lótusz szútra mondja: „Csak a vizet és a füvet ismerik, a többi nem érdekli őket.” Zazen közben azon jár az eszük, hogy hamarosan süteményt ehetnek, vagy hogy milyen zöldség lesz ma este és hogyan lesz a rizs elkészítve. Csak az evésre gondolnak, és ha egy perc szabadidőhöz jutnak, lefekszenek aludni, függetlenül attól, hogy mi történik körülöttük.
Ezután jön a dühös zen8. Ez a versengés zenje. Az ember gyorsabb akar lenni, mint a többiek, meg akarja nyerni a szatori-bajnokságot. Az ilyeneknél semmi más nincs, csak a vágy, hogy erősebbek legyenek, mint a többiek.
Az emberi9 zen képviselői szintén furcsa lények. Kellemes megjelenésük van. Egyesek választékot viselnek a hajukban, mások szakállt növesztenek, városias ruhájuk fölött viselik a kimonójukat, és kövér cseppeket izzadnak tőle. Szeretik a pénzt, és függenek tőle. A pénzzel való flörtölésen és szerelmen kívül furcsa babonáik is vannak.
A mennyei10 zen az eksztázisé. Az ember szereti a zazent. Jól érzi magát ülve, mozdulatlanul, boldogan.
Mindeddig, még zazen gyakorlás közben is, a halandók hétköznapi világában voltunk. Az élet kerekét a hat úton, vagyis a hatféle létállapot között forgattuk, mintha egy körforgalomban gyakorolnánk a zazent, amiből sohasem jutunk ki. Annak, hogy a zazen testhelyzetet arra használjuk, hogy a haránkat erősítsük, megtaláljuk az eksztázist, sokáig éljünk vagy egészségesen táplálkozzunk, semmi közük a mi célunkhoz, és még beszélni sem érdemes róluk. Azóta, hogy Buddha tanított, a gyakorlásban kilencvenhatféle hibát jegyeztek fel, és ez sok dologra kiterjedt.
Most lépjünk be Buddha tanításának világába. Legalul találjuk a sómon11 zent, és a fölött az engaku12 zent. Itt olyan emberekkel van dolgunk, akik fognak egy egy köbméteres dobozt, és miután telepréselték buddhista tudománnyal, azt mondják: „Íme, ez Buddha törvénye, egy köbmétert tesz ki!” Tegyük ezt a dobozt rögtön a csomagmegőrzőbe, és induljunk a csúcs felé, hogy felfedezhessük a bódhiszattva13 széles horizontját. Ezen a szinten két út van, egy alacsonyabbrendű, a hínajána14, és egy magasabbrendű, a mahájána.
A hatféle út vagy létállapot és az Út két külön dolog, de a sómon és az engaku zen az Úthoz tartozik. Ez utóbbi gyakorlói belemerülnek Buddha tanításaiba, de még hétköznapi emberek maradnak. Amikor bódhiszattvákká válnak, rangot kapnak a szentek között, mert kiszabadultak a hétköznapi emberek erődjéből.
Elsoroltam az összes hibás zent, hogy világosan fel tudd ismerni Buddha zenjét. Attól kezdve, hogy ezt megérted, az összes többi eltűnik. A pokoli, a mohó, az állatias, a dühös, az emberi, a mennyei, még a sómon és az engaku is, mindezek a tudatállapotok nem léteznek többé. Amikor a zazen erős, hirtelen, egy csapásra megvalósítjuk Buddha zenjét. Másképpen mondva, megértjük, hogy buddhák vagyunk.

KODO SZAVAKI -SODOKA