Azon a hajnalon tiszta tudattal ébredtem. Nyugodt voltam, nem éreztem szükségét sem védekezésnek, sem támadásnak.

Magamban szemléltem a világot, nem voltak sem barátok, sem ellenségek, csak távoli jelenségek, melyeknek hatásai közvetlenül nem érinthettek. Én, mint egyén, továbbra is csak egy voltam a sok közül, de ezúttal kívülállóként, objektíven szemléltem magamat és környezetemet. Nem homályosították el látásomat érzelmek, érvényesülési törekvések vagy fogyatékossági érzések, tárgyilagoson láttam és értékeltem mindent. Döntéseimet, cselekedeteimet nem befolyásolták zavaró tényezők. Azokat az ősi alapigazságokat sejtettem meg, melyek érzelmektől mentesek, ugyanakkor tiszta szeretettel áthatva, tévedhetetlen biztonsággal mutatnak irányt az élet útvesztőjében.

    Közönséges, mindennapi életünk cselekedetei mögött önös érdekek húzódnak meg, olykor teljesen észrevétlenül. Gyermeket nevelünk, hogy saját beteljesületlen vágyainkat általuk éljük meg, hogy elrontott életünk miatt megingott egónkat az ő sikereik billentsék helyre. Iskolába járunk, hogy számunkra érthetetlen, használhatatlan dolgokat magoljunk, jegyezzünk meg rövid időre, csupán azért, hogy aztán büszkén vehessük át bizonyítványunkat, diplománkat, melyek újabb egzisztenciális sikerek alapját képezik. Dogozunk, hogy minél több anyagi javat gyűjtsünk, halmozzunk fel, legtöbbször teljesen feleslegesen. Munkánk és gyűjtőszenvedélyünk egy idő után életünk legfontosabb részévé válik, messze megelőzve egyéni létünk fontosabb részeit, Istent, családot, hazát. Olykor már nem is tudjuk, miért hajtunk, miért taposunk mindenki mást a föld alá, annak érdekében, hogy mi magasabbra jussunk. Arról pedig végképp fogalmunk sincs, hogy mit keresünk e földön, miért élünk és mi lesz velünk, ha egyszer eljön vég.

Az anyagi siker, átmeneti megelégedettség zsákutcába vezet, de a kudarc sem jobb, hiszen ekkor ismét egónk kezd munkálkodni bennünk: csalódás, sértődöttség, önsajnálat kerget minket depresszióba. Páncélt, szúrós töviseket növesztünk magunk köré, minden apró neszre, mozdulatra támadunk, hiszen csalódásainkból tévesen azt a következtetést vontuk le, hogy minden és mindenki ellenünk munkálkodik. Mi soha nem nyerhetünk, tehát felesleges minden erőfeszítés. Nem teszünk hát semmit, de vágyaink annál inkább kínoznak minket. Álmodozunk, szomorkodunk, szorongunk, arra várunk, hogy egyszer csak jön valami nagy csoda és minden vágyunk beteljesedik. Ekkor jelennek meg életünkben a különböző tévutak, mint megoldási lehetőségek: a gombamód szaporodó modern ezoterikus tanok, melyeknek mindössze annyi közük van a hiteles tanításokhoz, hogy gyakorlásukkal éppen ellenkező eredményeket érhetünk el; értelmetlen elfoglaltságok, melyek csak a figyelmünket terelik másfelé; alkoholizmus, kábítószer, betegség, halál. Maradunk hát testünk, vágyaink, érzelmeink rabjai: néha szeretünk, hogy szeressenek, adunk, hogy kapjunk, nevetünk másokon, hogy mi is szórakoztatóak lehessünk, sírunk, hogy egyszer majd minket is elsirassanak. Az önzés, a birtoklás utáni kérlelhetetlen vágy életünk minden vonatkozásában felismerhető, tetteinket egyedül az érvényesülési szándék vezérli, az anyagi javak, sikerek, szeretet utáni kimeríthetetlen éhség.

Önmagunk megismerése, vágyaink kordában tartása, megszüntetése azonban merőben új világot nyithat meg szemünk előtt. Megtisztulva az önzéstől, cselekedeteinket minden emberi gyarlóságtól mentes, szilád, kristálytiszta alapelvek fogják meghatározni, melynek hatására feltárul előttünk életünk valódi értelme és út nyílik a boldogság felé. Kínzó vágyak és beteljesületlen álmok helyett reális terveink lesznek; elfogadjuk azt, amit kapunk, legyen az jó, vagy rossz; tanulunk, hogy minél jobban megismerjük önmagunkat és a világot; dolgozunk, hogy fenntartsuk magunkat, és hogy megéljük az alkotás örömét; jóhiszeműen, de naivitástól mentesen közeledünk embertársaink felé; gondoskodunk családunkról, megtesszük kötelességeinket a társadalom felé, életünket egy magasabb értelemnek ajánljuk. 

Azon a hajnalon tiszta tudattal néztem szembe a világgal, mert tudtam: valódi énem túl van minden anyagi megnyilvánuláson, túl a gondolatokon, érzelmeken, messze-mélyen és magasan fönt, ott, ahonnan minden indul, és ahová minden érkezik.

 Azon a reggelen igazi családfő voltam. Megtisztult tudatommal világosan láttam a család benső szerkezetét, lényegét, valódi értelmét. Egyszerű, tiszta, természetes rendszer volt ez, mely egyetemes, ősi elveket idézett. Ekképpen rendezve a viszonyokat, megszűnt minden bizonytalanság, félelem, értelmetlen vitatkozás, gyermeteg versengés.

Amennyiben a férfi és nő közötti viszony nem megfelelő, ha nincsenek kellően tisztázva és kidomborítva a férfi és női szerepek, akkor az mind a szereplők kapcsolatát, mind pedig a család megfelelő működését romba döntheti és romba is dönti minden alkalommal. A férfi az erő, a nő a gyengédség, a férfi az értelem, a nő az érzelem, a férfi a behatoló, a nő a befogadó, a férfi a mozdulatlan szilárdság, a nő a mozgékonyság, a férfi az aktivitás, a nő a passzivitás. A férfi igazi nőre vágyik, mint ahogy a nő valódi férfira. A nemi sajátosságokat kiegyenlíteni vagy közös nevezőre hozni lehetetlen, hiszen itt alapvető különbségekről van szó. Az effajta próbálkozások és erőlködések – melyek egy hanyatló kor tüneteiként kerülnek felszínre – a minőségek és szerepek összemosásának divatba hozása, propagálása és erőltetése megszünteti a család ősi szerkezetét, mely nélkül nem működhet megfelelően. A férfi a szilárd, magabiztos, megingathatatlan alapot testesíti meg a családban, melyre a család tagjai elsősorban lelkileg, másodsorban fizikailag, harmadsorban anyagi vonatkozásban támaszkodhatnak. Ezen vezető szerepe – mely a felelősséget is hordozza – nem engedhet meg semmiféle elhajlást, döntései nem tűrhetnek bírálatot. Amennyiben tekintélye meginog, tisztelete megszűnik, alkalmatlanná válik a családfő szerepére. A szerepek keveredése pedig a család belső szerkezetét zilálja szét, így konfliktusokhoz, döntésképtelenségekhez, viszályokhoz, a gyermek rendellenes fejlődéséhez vezet.

Apa és gyermek között felhőtlen és megfelelő viszony csak a fentiek figyelembevételével jöhet létre. Egy gyermeknek tiszteletet kell éreznie apja iránt, bölcs, erős, tapasztalt férfit kell látnia maga fölött. Az apa döntései, útmutatásai határozottak, következetesek, ellentmondást nem tűrőek. Itt érzelmeknek nem lehet helye, egy családfő nem engedhet pillanatnyi érzelmi ingadozásainak teret, ebben az esetben ugyanis mindig emocionális kitörések szakítanák meg és döntenék romba a családi élet békés mindennapjait, ami teljesen helytelen, mind a család, mind pedig a gyermekek jövőjét illetően.

A család fontos színhelye életünknek. Legközelebbi szeretteink foglalnak itt helyet, azok, akikért felelősséggel tartozunk. Itt mindenkinek áldozatot kell hoznia, mindenkinek be kell teljesítenie azt a feladatot, melyet a családon belüli szerepe határoz meg számára. Gyermekként határozott, oltalmazó, erős jellemű apát kívánunk magunknak, édesanyánktól a gondoskodást, a szeretetet és a gyengédséget várjuk. Anyaként biztonságot nyújtó, tiszteletreméltó férjre támaszkodnánk, szófogadó, rendes gyermekre lennénk büszkék. Apaként hűséges, odaadó, engedelmes feleséget, kötelességtudó, tiszteletet mutató gyermeket szeretnénk magunk körül tudni. Fel kell ismerni a nemek és családtagok közötti helyes viszony lényegét, fontosságát. Ha mindenki megértette, vagy ösztönösen érzik ezt, és ekként is viselkednek, akkor válhat egy család valóban családdá. A család a békesség, a nyugalom kis szigete, hely, ahová öröm hazatérni, ahová haza lehet térni, ahol várnak, ahol aggódnak értünk, ahol számítanak ránk. Hajlék, hol lehajthatjuk fejünket.

  Azon a reggelen igazi családfő lehettem, mert tudtam: ha mindenki saját alapvető természetének és emberi minőségének megfelelően foglal helyet szerettei körében, ha nem kíván magának jogtalan jogokat és beteljesíti Isten által reá rótt feladatát, akkor mindezzel családjának boldogságát teremti meg.