Maharishi az alacsonyabb és a magasabb rendű énről

Annak az embernek, aki urává akar válni önmagának, először az alacsonyabb rendű énnek, önmagának, majd pedig a magasabb rendű Én, Önmaga felett kell uralmat nyernie.

Az alacsonyabb rendű én feletti uralom elnyerése az elmének, az értelemnek és az egónak a létezés durva területeiről finomabb területekre juttatását jelenti, mígnem a relatív létezés legfinomabb mezeje transzcendálódik - túllépésre kerül - és az elme elér az abszolút megnyilvánulatlan Létbe, az isteni tudatba. Ez kiszakítja az alacsonyabb rendű ént az idő, a tér és az ok-okozat fogvatartotta egyéniségéből, és felszabadítja őt az egyetemes létezés állapotában.

Amikor az alacsonyabb rendű énnek urává vált, ekképpen a magasabb rendű Én és a magasabb rendű Lét teljesen elfogadta az alacsonyabbat, a kettő eggyé válik. Ekkor pedig olyan állapot fejlődik ki, melyben bensőségesen, a másik birodalmában a létezés teljes összetartottságában találjuk mindkettőt. Amikor a transzcendentális abszolút Lét isteni tudata együtt létezőnek találtatik a relatív létezéssel, az idő, tér és okozat mezején, akkor megvalósult a magasabb rendű Én feletti uralom elnyerése.

Az Abszolút mintegy kihúzódott a transzcendentális létezés mezejéről, hogy szolgálja és támogassa a relativitást. A sohasem változó az örökké változó életébe került. A létezés relatív állapotai - az ébrenlét, álmodás és alvás - beoltódnak a Lét abszolút állapotával. Az örök szabadság beoltódott a fogság mezejébe. Az ember az isteni természet Egységét éli a végtelenül változatos teremtés sokféleségében. Ez képessé teszi arra, hogy a múló létezés világában örök szabadságban élje életét.