Ha veszed a fáradtságot, és figyelmesen elolvasod az írást, akár még meg is tudhatod, hogy te valójában ki is vagy. Tudója lehetsz tehát a valódi önmagadnak, és bizony itt ez is egy tudomány.

 Az elménknek a hatalmunkat átadva az elfordul önmagunkról, és arra irányul, ami nem „mi” vagyunk. Az elmében az ember valódi énje valójában tehát csak tükröződik, mint az ember teste is a tükörben. A hatalmunkat a tükörképünknek egyszerűen tehát csak átadjuk, amikor azt mondjuk, hogy én vagyok az elme, vagy az elmém is, illetve hogy egy és azonos vagyok elmémmel, ahogyan a testemmel is ugyanígy vagyok. Amit azonban úgy birtokolunk, azzal soha nem lehetünk teljesen és tökéletesen egyek illetve azonosak, még ha ezek a dolgok a tükörképeink is. Ha tehát én birtokolok egy tárgyi avagy anyagi dolgot (ha úgy tetszik: értéket), az még nem jelentheti a dologgal (értékkel) való tökéletes azonosságomat.

 Aki tehát csakis a testi érzékszervei, és a finom fizikai minőségű elméje alapján ismeri magát, az még nem valami sok helyeset tudhat önmagáról, mivel az ezektől származó tudása önmagáról még nem közvetlen, hanem még csak másodkezekből való. Ezek az érzékelők vagy „tapasztalók” ráadásul pedig mind halandóak is, viszont az ember valódi énje csakis az állandóságát tudja reprezentálni, merthogy neki csak az van.

 Ami tehát a halállal valóban is meghal, az az „én vagyok a test” illetve én „vagyok az elme” idea. Az ember tiszta és állandó önképe akkor is tehát változatlanul tovább él, ha a teste meghal. Ami ugyanis még csak nem is születik, az meg sem halhat, hanem egyszerűen csak: VAN, azaz örökké van.

 Az élet tehát változatlanul megmarad, ha a formája szét is esik, és a nevét is elfelejtik az embernek. Az élet ugyanis csak élni akar, és soha nem pedig meghalni, vagy meghalni is.

 Az ember még azonban a valódi boldogságtudatért, azaz a boldog tudatállapotért sem a testnek, és a testek világának, az anyagvilágnak tartozik, mert a helyes önfelismeréssel már ezek is megadatnak neki, illetve mindez is ő lesz. Csak tehát a magát még nem teljesen és nem helyesen ismerő ember a nem boldog, noha az ettől persze még gondolhatja magát boldognak is. Ámde az így csakis hamis boldogság lehet, merthogy múlandó, mint a test, melynek azt tulajdonítja.

 Még azonban az „én megvalósult vagyok” ideája is hamis az embernek. A természetes állapotában ugyanis az embernél sem létezik az „én ez vagy az vagyok” idea. Az ember a természetes állapotában tehát maga is egyszerűen csak van, és már pusztán ettől mérhetetlenül és szakadatlanul boldog is, azaz minden már csak csupa pozitív létállapotában végtelenséggel bír, ahogyan önmagában a létével is így van. Ilyenkor ugyanis egységet képez a tiszta létezés és élet egészével, melyek egységben, és az innét lehetséges külön-külön nézve is elmúlhatatlan minőségek.

 Az ember vagy tehát még mindig csak tudatos létező, vagy pedig már egységet képez az univerzális tudatossággal, vagyis a tiszta tudatosság egészével is, ami miatt viszont már totálisan tud kontrolálni minden történést, azaz minden eseményt, és minden dolgot is. Az ember ilyenkor, illetve ebben a tudatállapotban valójában már maga is fölötte áll minden kategóriának, amik tehát mind alatta léteznek. A föléjük emelkedésével ugyanis ő maga is hatalommal bír fölöttük, és ezért azok már semmiféle olyan hatással nem bírnak rá, amivel maguk alá helyezhetnék.

 Az emberek azonban olyannyira beleszoktak abba, hogy magukat tudatossággal rendelkező testnek, azaz csak anyagnak tartsák, hogy már még csak elképzelni sem tudják magukat testtel, aggyal, elmével rendelkező tudatosságnak. Az emberek ezért aztán már nem is hajlandóak másról beszélni, mint csak a múlandó dolgokról. „Más” tehát még csak nem is érdekli őket, és ezért nem is értik „azt”. Pedig a tiszta tudatosság ennek ellenére is túléli az őt hordozó eszközeit, mert ő ellentétben velük állandósággal bír.

 Az igazán tudatos ember viszont már a tudaton is túl van, vagyis már ő is „az”, akinek tudata is van. Ha tehát az ember tényleges tudást akar, akkor meg kell haladnia a múlandó elméje tudását. Az embernek valójában tehát az időtlen tökéletesség állapotát kell elérnie. Ez az állapot ugyanis a természetes állapota. Bele mersz nézni a tükörbe?