"Készen áll-e az emberiség a tudat átalakulására, az olyan radikális és mély, belső „kivirágzásra”, hogy ahhoz viszonyítva a növények virágzása – bármily gyönyörű is az – annak csupán halovány visszfénye? Képesek-e az emberi lények elveszíteni kondicionált (beidegződött, beprogramozódott) elmestruktúráik „sűrűségét”, és úgymond olyanokká válni, mint a kristályok vagy a drágakövek: áttetszővé a tudat fénye számára? Le tudják-e győzni az anyagelvűség és az anyagiság lehúzó nehézségi erejét, és fölül tudnak-e emelkedni a formával való azonosuláson, ami az egót a helyén tartja, és arra kárhoztatja őket, hogy saját személyiségük rabságában sínylődjenek? (...)

Vajon agyobb mértékben áll-e készen az emberiség most, mint azon korai tanítók korában? Miért lenne így? Mit tehetsz – ha tehetsz bármit is –, hogy ezt a belső váltást létrehozd vagy felgyorsítsd? Mi jellemzi a régi, egós tudati állapotot, és milyen jelekből ismerhető fel az új tudatosság? (...)
Még nem mindenki áll készen a felébredésre, sokan azonban igen, és minden egyes fölébredő személlyel nő a lendület a kollektív tudattalanban, s ezért a változás már könnyebbé válik a többiek számára. (...)
A felébredés nélkülözhetetlen része: felismerni a föl nem ébredt énedet, az egódat, amint az gondolkozik, beszél és cselekszik; valamint felismerni a kollektívan kondicionált elmefolyamatokat, amelyek a föl nem ébredt állapotot fenntartják. (...)
Amikor felismered magadban a tudattalant, akkor ami lehetővé teszi a felismerést: az a megjelenő tudat, az a fölébredés. Nem harcolhatsz az egóval, és nem győzheted le, ahogy a sötétséggel sem harcolhatsz. Mindössze a tudat fényére van szükség. Te az a fény vagy."