Dezinformációs társadalom

Az elmúlt alkalmak során állításokat írtam le párhuzamba állítva egymással a számítógépes virtuális világot és az általunk valóságként megélt világot, melyek alapján sokan feltettétek a kérdést:

“Most akkor valójában hány valóság létezik, meg lehet-e változtatni és ha igen, hogyan?” 

De érkeztek kérdések azzal kapcsolatban is, hogy honnan lehet tudni egy információról, hogy igaz vagy sem és van, aki arra kíváncsi, hogy mi a véleményem David Icke személyével és tevékenységével kapcsolatban.

A fenti kérdéseket összegyúrva született és születik ez az írás. Bár nem szoktam, de most külön hangsúlyozom, hogy a véleményem szigorúan szubjektív. Vagy inkább objektív? Nos, talán majd ez is kiderül a végére, mint ahogyan az is, hogy miért tartottam szükségesnek ezt kihangsúlyozni.

A konspirációs teória fenegyereke

David Icke neve minden bizonnyal ismerősen cseng mindazon emberek fejében, akik már nem hisznek – ahogyan ő említi – a fősodrású média híreiben. Ha a munkásságát címszavakban kellene jellemezni, akkor nagyjából az alábbi főbb kulcsszavakkal tehetnénk ezt meg: reptiliánok, hüllőgenetika, háttérhatalom, Rendszer, vibrációs börtön, megszállás, Hold-mátrix, Illuminátusok.

A felsorolás persze itt nem ér véget, de talán érzékelteti a lényeget: a rabszolgasorsra kényszerített emberi fajt idegen hüllőlények tartják megszállásuk alatt egy Holdról irányított mesterséges univerzumban, hogy az elsősorban a médián keresztül érkező hírekkel manipulálva őket az így gerjesztett félelem energiájából táplálkozva mindörökre a saját szolgálatukba állítsák őket.

Döbbenetes és lesújtó kép. Talán még döbbenetesebb, hogy én is ezt állítottam a Dekódolt Biblia című könyvemben. De vajon valóban így van? Tényleg erről szól a világ és tényleg ez van leírva a Bibliában?

Nos, igenis meg nem is. Igen, amennyiben a mese bűvöletében élünk és nem, amennyiben kilépünk abból és megpróbáljuk megérteni a valóságot, tehát a mese forrását, hiszen minden mese a valóságból táplálkozik. Igenám, de mi a valóság? A kérdés rendkívüli, a válasz pofonegyszerű: az egyetlen valóság a semmi. S ennek magyarázata nagyon röviden az alábbi:

Valóság vs. illúzió

Hogy mi a valóság és mi az illúzió, az mint minden más a világegyetemben mindig egy viszonyítási pont kérdése. Ha egy rajzlapra bármit rajzolsz, eszedbe sem lesz azt mondani rá, hogy valóság, bármennyire is élethű lesz a műved. Akármennyire élethű képet látsz a számítógéped monitorán, soha nem fogod azt mondani rá, hogy valóság, mert tisztában vagy vele, hogy az a jelenlegi valóságodból ered és ezáltal attól csak alacsonyabb szintű lehet. S bármennyire valósághű repülőgépes szimulátorban is tanulod a repülés fortélyait, mégis tisztában leszel azzal, hogy az mégsem igazi repülőgép.

Kivéve, ha egy repülőgépes szimulátorba születsz bele. Akkor ugyanis – lévén nem lesznek emlékeid arról, hogyan kerültél bele a szimulátorba – elfogadod, hogy az a valóság és úgy fogsz küzdeni azért, hogy minden pillanatban kontrolláld a repülőgépet, mintha az életed múlna rajta.

Pontosan ugyanez történik a világban és itt van az egész valóság kontra illúzió kérdés lényege, esszenciája elásva. Ha nem tudod, hogy egy magasabb szintű valóságból kerültél bele egy alacsonyabb szintűbe, akkor a mindenkori közeget tökéletes valóságként éled meg. Hogy mit tekintünk valóságnak és mit illúziónak azt tehát mindig meghatározza a nézőpont, a perspektíva. Egy kétdimenziós valóság egy háromdimenzióshoz képest illúzió, ám a harmadik dimenziós valóság is csupán egy illúzió egy magasabb szintű valóságból nézve és így tovább a végtelenségig. Mivel a valóságot az ember és a világ együttese alkotja, ezért a valóság az ember nélkül nem értelmezhető, hiszen nincs észlelő. Ebből következően viszont minden, amit az ember mint észlelő képes észlelni, az mindig valóságos lesz a számára, mindig valóságként éli meg a történéseket.

A fentiekből levonható az alábbi három legfontosabb megállapítás:

1. A valóságok száma végtelen.

2. Minden valóság illúzió egy magasabb szintű valóságból nézve, azaz a valóság csupán egy olyan viszonyfogalom, amihez képest a tudat megteremti önmagát.

3. Minden valóság, amit képes az észlelő érzékelni.

Esetünkben a fenti három megállapítás közül a harmadikat érdemes röviden megvizsgálni, azaz azt kell tisztázni, hogy mit jelent az, hogy egy észlelő érzékel valamit, hiszen az általa érzékelt dolgok összessége fogja a valóságát létrehozni. E célból röviden ismét hasonlítsuk össze a számítógép és az ember alapvető működési mechanizmusát!

A számítógép alapvető működési mechanizmusa: 

Az ember alapvető működési mechanizmusa:

Látható, hogy teljes egészében megegyezik az ember és a számítógép alapvető működése, nyugodtan mondhatjuk, hogy a PC megalkotásakor hozzáértő elmék lekoppintották az emberi szervezetet és annak mechanizmusát.

Leegyszerűsítve az történik, hogy a környezeti ingereket a testünk érzékszerveivel érzékeljük, az agyunk ezt feldolgozza, értelmezi és egyfajta projektorként kivetíti azokat valóság formájában. A mi valóságunk létrehozói a gondolataink. A gondolataink azok a programok, amelyek futnak bennünk és megnyilvánulnak a világban, mint egyfajta monitoron. Így a valóságunk semmi más, mint egy gondolati felépítmény, egy légvár, egy gigantikus illúzió, hiszen minden, amit fizikai valóságként dekódolunk, az egy megfoghatatlan minőség manifesztálódása.

S ez a megfoghatatlan, szellemi minőség nem más, mint az “Én vagyok” alapgondolat vagy Isten megnyilvánulása véget nem érően változatos tudati formákban. Magyarul minden fizikai dolog egyetlen isteni tudat különböző fizikai testekben történő megnyilvánulása a kisegértől az oroszlánon keresztül egészen az emberig, miközben a valóság ennek az egyetlen alapgondolatnak a soha véget nem érő kibontási folyamata.

Ügynök vagy nem ügynök?

Visszatérve David Icke személyéhez az látható, hogy van egy óriási csoport, amely afféle megvilágosult emberként, az emberiség megmentőjeként tartja őt számon, aki dacolva a pókként mindent átszövő háttérhatalommal sorra leplezi le a Rendszer tevékenységét, a történelem számtalan cselszövését és ármányát. Az …és az igazság felszabadít című kétkötetes könyve gyakorlatilag az emberiség teljes történelmét átírja és egy olyan megvilágításba helyezi, amelyben mindennek a hátterében ott lapul az Illuminátusok, a Fekete Nemesség, a Szabadkőművesek, a Koponya és Csontok Társasága és egyéb titkos vagy féltitkos szervezet, egyszóval a Rendszer.

Pár évvel ezelőtt olvastam a fenti könyvet, mostani tudásom alapján két dolgot jegyeznék meg csupán a könyvvel kapcsolatban. Az egyik, hogy olyannyira részletes, tényekkel alátámasztott, hogy az már-már gyanús. A másik, hogy egyáltalán nem felszabadítólag hat az olvasóra, hanem éppen ellenkezőleg, érzékenyebb emberek akár mély depresszióba is eshetnek az elolvasását követően.

Akár igazak, akár nem a kétkötetes műben leírtak, egy valami biztos: egy olyan globális, az élet minden területét átszövő titkos szervezettől, amely évezredek óta a háttérből irányítja a világot, joggal félhet az emberiség. Icke tehát akarva-akaratlanul, de félelmet kelt az állításaival.

Aztán van egy másik óriási csoport, amely viszont egyenesen azt állítja, hogy Icke az Illuminátusok ügynöke, aki folyamatos dezinformációival több kárt okoz az emberiségnek, mintha nem írna semmit.

Egyáltalán nem célom pálcát törni Icke munkássága fölött, mert minden bizonnyal azt teszi, amit tennie kell, s e tekintetben rokonlelkek vagyunk, hiszen én is azt teszem, amit tennem kell. Jómagam is elolvastam a hazánkban beszerezhető könyveit, sőt azon kevés írók közé tartozik, akiknek a könyve még ott lapul az íróasztalom fölötti, mára már meglehetősen szegényes könyvespolcomon. (Szinte minden könyvemet eladtam, elajándékoztam vagy kidobtam.) Szeretném azonban a fentiek alapján olyan megvilágításba helyezni az információit (dezinformációit), amin talán érdemes lehet elgondolkodni mindenkinek. És ehhez először is meg kell nézni mi az információ, hiszen ehhez képest lehet a dezinformáció fogalmát megalkotni.

Az információ mint legfőbb hatalom

Bárhová is nézünk, a létezés minden területén jelen van és megfigyelhető az információ, mint a létezés elengedhetetlen feltétele. Az információ hatalom, méghozzá a legnagyobb hatalom, hiszen minél több információja van valakinek a világról és annak működéséről, annál nagyobb hatalommal bír felette. És persze minél nagyobb hatalommal bír felette, annál több lehetősége van arra, hogy még több információval rendelkezzen, így még több tudással bírjon. Az információ – tudás – hatalomhármasság így egy soha meg nem szűnő körforgást hoz létre, hiszen az információs körforgás leegyszerűsítve úgy néz ki, hogy a bemeneti adatot vagy jelet egy intelligencia feldolgozza és értelmezi, majd az mint immár jelentéstartalommal bíró kimeneti információ lesz az újabb bemeneti jel. Az információ így végső soron a tudás szakadatlan újratermelésének folyamata, lévén minden adatból, jelből a tudás által lesz információ.

Ha társadalmi szinten vizsgáljuk az információt, akkor határozottan kijelenthetjük, hogy a történelem során mindig azok voltak hatalmon, akik az információt birtokolták, legyen szó akár szellemi tudásról, anyagi javakról, pénzről vagy energiaforrásról, hiszen a dolgok mögé nézve könnyen belátható, hogy mindezek az információ különböző megnyilvánulási formái. Nem véletlenül törekszik minden intézmény – élén az állammal – mind legális, mind illegális eszközökkel az információ megszerzésére, illetve a már megszerzett információ elrejtésére, titokban tartására.

Ahhoz, hogy az egyes területek a feladataikat el tudják látni folyamatosan ellenőrzött és értékelt adatokra van szükségük. Az információ tehát egyfajta erőforrás, amely nélkül semmi sem megy előre, semmi sem fejlődik. Az információ azonban nemcsak a fejlődéshez szükséges erőforrás, hanem fegyver is, méghozzá kétélű fegyver.

Az információ mint fegyver

Kétség kívül tömegeket lehet lemészárolni egy háborúban ágyúkkal, lőfegyverekkel, rakétákkal és bombákkal. Minden háborúban van azonban egy olyan, láthatatlan fegyver, amely felér egy atombomba erejével. Ez pedig az ellenség belső köreiből származó megbízható, ellenőrzött információ. Mert ha tudjuk, hogy az ellenség mikor, hogyan és mit tervez ellenünk, akkor arra fel lehet készülni, elejét lehet venni, meg lehet akadályozni, a magunk javára lehet fordítani. Ezért minden háború egyik legfőbb fegyvere a felderítés, a katonai hírszerzés. Ám ha van katonai hírszerzés, akkor máris megjelenik a katonai elhárítás is.

A polgári életben ez persze semmit sem változik. Az állam titkos hírszerzőszolgálatot működtet annak érdekében, hogy minél több értékes információt megszerezhessen más országok tevékenységével kapcsolatban, miközben az elhárítás annak érdekében dolgozik, hogy más országok ne tehessék ezt meg. A gazdasági életben természetesen ugyanez hatványozottan visszaköszön, az ipari kémkedés újra renenszánszát éli. Az üzleti életben megjelent az ipari kémkedés “kisöccse”, az üzleti hírszerzés, melynek nem titkolt célja a konkurencia információinak megszerzése és piaci szerepének csökkentése. (Lásd pl. az Apple – Samsung párharcot!) Odáig jutottunk, hogy napjainkban már a sarki ABC is információkat gyűjt az életbenmaradás érdekében, amikor más boltok és üzletek árait veszi górcső alá.

Valóban ennyire fontos lenne az információ? Valóban az életbenmaradásunk múlik az információn? 

Szerintem igen. S megpróbálok rávilágítani, hogy miért.

Azt nagyon könnyű belátni, hogy az információ kulcsfontosságú mondjuk a társadalom stabil működéséhez, a gazdasági fejlődéshez, a kutatásokhoz vagy éppen a bűnözés és terrorizmus elleni harchoz. Az sem igazán igényel magyarázatot, hogy milyen mértékben fordítható a magunk javára egy olyan információ, amely példának okáért a tőzsdei részvényárfolyamok várható mozgására jelentős hatással bírhat vagy éppen arra vonatkozik, hogy hol fog elvezetni egy épülő autópálya és hová érdemes benzinkutat vagy bevásárló központot építeni. Ami magyarázatot igényelhet inkább az, hogy az ember mint spirituális gondolkodó lény számára miért rendkívüli fontosságú az információ megértése.

A számítógép és az ember alapvető működési mechanizmusát szemléltető ábrákról látható, hogy a monitoron megjelenő virtuális valóság létrehozói a számítógépen futó programok. A kimeneten megjelenő információ két fontos tényezőtől függ:

1) Bemeneti adat: Ha a bemeneti adat szemét, akkor a kimeneten törvényszerűen szemét jelenik meg.

2) Értelmezés: Hiába jó a bemeneti adat, ha a processzor egy rossz algoritmus alapján tévesen értelmezi.

A mi bemeneti adatunk a gondolat. S mivel emberként olyanok vagyunk mint egyfajta biokomputerek, ezért ha a bemeneti oldalon szemetet viszünk be, akkor a kimeneti oldalon – ami nem más mint a valóságunk – szintén szemét fog megjelenni. S ha a bemeneti adatokat hibásan értelmezzük, akkor a valóságunk szintén hibás, torz lesz. Esetünkben ugyanis az információ nem más, mint egy önkioldó, önmagát kibontó gondolatcsomag kibomlásának a folyamata, ahol minden gondolat egy újabb gondolat alapját képezi, azaz a kimeneti információ bemeneti adattá változik.

A dezinformáció

Hogy hogyan alakult ki az “Én vagyok” alapgondolat, azaz hogyan jött létre az első tudati forma, abba itt és most nem megyek bele. A lényeg ugyanis a fenti folyamat megértése. Az életünk semmi más, mint gondolatok folyama, amelyben az egyik gondolatból ered a másik. S ha ebbe a gondolatfolyamba beleteszünk egy hibás gondolatot és/vagy hibásan értelmezzük azt, akkor máris dezinformációt vagy hamis információt csináltunk az információból. S ahogyan kedvenc kémregényírom, Frederick Forsyth megjegyezte:

“A VALÓS INFORMÁCIÓ LÉTFONTOSSÁGÚ, A TÉVES INFORMÁCIÓ SAJNÁLATOS ÉS KÁROS, DE A JÓL IRÁNYZOTT HAMIS INFORMÁCIÓ HALÁLOS.”

A háttérhatalom pedig meglehetősen jól irányozza a dezinformációt. A legeslegnagyobb hatalom és az életben maradás kulcsa tehát nem más, mint a valós információ, az igazság. Az igazság azonban az, hogy nincs igazság – legalábbis objektív igazság – hiszen a valóság a semmi, s ehhez képest az igazság értelmezhetetlen. Egy illúzióvilágban az igazság mindig az lesz, amit igazságként fogadunk el, ám ha már elfogadtuk, akkor a dolgok e köré rendeződnek, hiszen a világegyetem az energia megnyilvánulása, az energia pedig a figyelmünk, a gondolataink fókuszálása.

Szóval David Icke azon tevékenysége, hogy feltárta a háttérhatalmat, az egyik oldalról dícséretes. A másik oldalról azonban azzal, hogy valóságos mozgalmat indított el a háttérhatalom ellen, lényegében éppen ezzel akarva-akaratlanul az ő érdekeiket szolgálja. Hiszen minél többet foglalkozunk a háttérhatalommal, minél több figyelmet szentelünk neki – és persze minél jobban félünk tőle – annál inkább szolgáltatjuk számukra az energiát. S e tekintetben abszolút mindegy, hogy olyan hüllőlények ők, akik a félelem energiájával táplálkoznak vagy hogy teljesen hétköznapi emberek, akik egyszerűen csak kihasználják az emberek tudatlanságát és mindenféle hírrel és álhírrel az elvárásaiknak megfelelően manipulálják a gondolkodásunkat. Mert a lényeg, hogy a dolog innentől dominóelv alapján működik, a dezinformáció újabb dezinformációt szül. Az meg egy újabbat.

Bár Nemere István a kommunizmusra használta az alábbi idézetet, azt nyugodtan alapul vehetjük esetünkben is:

“A kommunizmus két nagy ellensége a valóság és az igazság. Ezekkel soha, sehol nem bírta és nem bírja felvenni a harcot, előttük mindig kapitulál.”

Valóság és igazság. A két kulcsszó. Vajon tényleg kapitulál a Rendszer, ha tisztán látunk ebben a kérdésben? Vajon tényleg bedobja a kulcsot?

A megoldás kulcsa

Igen, törvényszerűen bedobja a kulcsot, s a megoldás kulcsát ehhez éppen az adja a kezünkbe, hogy nincs objektív igazság és a világegyetemben minden a gondolati energia megnyilvánulása. Ennek megértése teszi lehetővé, hogy elválasszuk az ocsút a búzától, a dezinformációt az információtól és a mesét a valóságtól. Mi ugyanis mindannyian egy mesevilág résztvevői vagyunk egy olyan közegben, amelyben mi vagyunk a mesélők és a mesefigurák is és bármit – hangsúlyozom bármit – képesek vagyunk megteremteni és ezáltal valóságként megélni, ha megértjük az illúzió mibenlétét.

Ugye azt állítom, hogy minden valóság illúzió, ami azt is jelenti, hogy minden valóságnál van egy valóságosabb világ, azaz egy olyan monitor, amely még élethűbben, még részletgazdagabban, még nagyobb felbontásban jeleníti meg a gondolatainkat, s mindig ez a valóságosabb világ képezi az éppen megélt valóság alapját. Könnyen belátható, hogy a legmagasabb valóság az ideák világa, a mese forrása. Ám ahhoz, hogy ebbe az ideális világba – amelyet nevezhetünk Paradicsomnak – eljussunk az kell, hogy képesek legyünk megfelelő információkra támaszkodni.

Többször is céloztam már rá, hogy ebben a mostani világban mindent tökéletesen fordítva értelmezünk. Mert amiről azt hittük, hogy kint van, arról kiderül, hogy bent van. Amit pedig odafent kerestünk, azt azért nem találtuk, mert idelent van. S amikor minden a feje tetejére áll, akkor a dolgok azonnal a helyükre is kerülnek afféle Keljfeljancsi módjára. Hiszen ha maga az én az egyetlen objektív dolog – valójában az sem, csak viszonylagosan – akkor maga az éntudat az, amely egyfajta mágnesként maga köré rendezi a valóságot, azaz a törvényszerűség úgy néz ki, hogy amilyen a valóságértelmezésünk, olyan lesz a valóságérzékelésünk is. És amilyen a valóságérzékelésünk, olyan lesz a valóságunk. 

Mivel az illúzió vs. valóság mindig viszonyítási pont kérdése, ezért nyilvánvaló az, hogy a viszonyítási pontot sosem szabad önmagunkon kívülre tenni és ahhoz mérni a magunk helyzetét, pozícióját. A dezinformáció ugyanis éppen az, hogy elfogadjuk igazságként, hogy van egy világ, amelyhez nekünk alkalmazkodnunk kell. Informatikailag ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy a számítógépnek az a feladata, hogy a monitoron látni kívánt képet létrehozza. Csakhogy ez éppen fordítva van, mert a monitor feladata az, hogy a számítógépen futó programokat megjelenítse. Azaz nem nekünk kell alkalmazkodni a világhoz, hanem a világnak hozzánk, hiszen a világ csak a monitor számunkra.

Az éntudat létrejöttével automatikusan létrejön egy valóság is, ami azonban nincs az éntudat hiányában, tehát az éntudat egyértelműen magasabb rendű, mint a valóság, mondhatnám, hogy az éntudat a valóságom közepe, kiindulópontja. S ha a kiindulópont, mint referenciapont rossz, akkor ebből adódóan minden más is rossz lesz.

A jelenlegi világunk dezinformációs alapokon nyugszik és ennek oka a sorozatos félreértelmezés. Nincs más tennivaló, mint megváltoztatni az értelmezést, helyesen értelmezni a mesét, s én garantálom, hogy ez a mese olyan fordulatot fog venni, hogy az mindenki legnagyobb megelégedésére szolgál majd. Ám amíg eljutunk odáig, hogy “Boldogan éltek, míg meg nem haltak”, addig még történnie kell egynek s másnak. De minden úgy kezdődött, hogy “Egyszer volt, hol nem volt…..”

Goldeneye