Az irányitás

"Adj juhodnak vagy tehenednek nagy,

tágas rétet, hogy irányitani lehessen."

     A Buddha- természet világában élni annyi, mint pillanatról pillanatra egy kis lényként meghalni. Amikor egyensúlyunkat elveszitjük, meghalunk, de ugyanakkor újra létre is jövünk és növekedünk. Minden, amit csak látunk, változik, elvesziti egyensúlyát. Minden azért látszik szépnek, mert kibillen az egyensúlyából, de a háttere tökéletes összhangban van. Igy létezik minden a Buddha-természet világában. Egyensúlyt veszit a tökéletes egyensúly hátterével. Ha tehát úgy szemlélitek a dolgokat, hogy nem ismeritek fel hátterükben a Buddha-természetet, minden a szenvedés képét mutatja. De ha felismeritek a létezés hátterét, felismeritek azt is, hogy a szenvedés abban áll, ahogyan élünk, ahogyan ki akarjuk terjeszteni életünket. Ezért hangsúlyozzuk ki néha a zenben az élet egyensúly nélküliségét és zűrzavarát.

     A hagyományos Japán festészet igencsak formális és élettelen lett manapság. Ezért fejlődött ki a modern festészet. A régi mesterek gyakorlata az volt, hogy művészi rendetlenségben vetettek pontokat a papirra. Ez igencsak nehéz valami. Ha megpróbálkoztok is vele, amit csináltok, az általában valamilyen rendbe áll össze. Azt hiszitek, hogy irányithatjátok, de nem tudjátok. Úgyszólván lehetetlen, hogy a pontok ne vegyenek fel valamilyen rendezettséget. Ugyanez áll a mindennapi életvitelre is. Ha valamennyire is irányitás alá akarjátok vonni az embereket, ez lehetetlen. Képtelenek vagytok rá. Az emberek vezetésének legjobb módja az, hogy bátoritani kell őket, hogy rosszalkodjanak csak. Akkor lesznek tágabb értelemben irányitás alatt. Adj juhodnak vagy tehenednek nagy, tágas rétet, hogy irányitani lehessen. Igy van ez az emberekkel is: először hadd tegyék, amit akarnak, te csak figyeld őket. Ez a legjobb módszer. Ha nem veszel tudomást róluk, az sem jó, sőt, ez a legrosszabb módszer. A második legrosszabb az, ha irányitani próbáljátok őket. Az a legjobb, ha figyelitek, csak figyelitek őket, anélkül, hogy irányitani próbálnátok.

     Ez érvényes saját magatokra is. Ha tökéletes nyugalmat akartok elérni a zazenben, ne zavartassátok magatokat a szellemetekben talált különféle képzetektől. Hadd jöjjenek, és hadd menjenek. Akkor lesznek irányitás alatt. Ám ez az eljárás bizony elég nehéz. Könnyűnek hangzik, de bizonyos különleges erőfeszitést igényel. Az erőfeszités módjának mikéntje a gyakorlás titka. Tegyük fel, hogy valamilyen rendkivüli körülmények között ültök. Ha megnyugtatni próbáljátok szellemeteket, akkor képtelenek lesztek ülni, ha pedig arra törekedtek, hogy ne érezzétek magatokat zavartatva, erőfeszitésetek nem a helyes erőfeszités lesz. Az egyetlen erőfeszités, ami segithet, az, ha lélegzéseteket számoljátok, vagy pedig a be- és kilégzésre összpontositotok. Összpontositást mondunk ugyan, de a figyelem valamire való összpontositása nem a zen igazi célja. Az igazi cél: úgy látni a dolgokat, ahogyan vannak, megfigyelni a dolgokat, ahogyan vannak, és hagyni mindent, ahogy az megy. Ez jelenti mindennek a tágabb értelemben vett irányitását. A zen gyakorlás a mi "kis-szellemünk"megnyitására szolgál. Az összpontositás csak segédeszköz tehát, ami abban segit, hogy felismerjétek a "nagy-szellemet", vagyis azt a szellemet, ami minden. Ha fel akarjátok fedezni a zen valódi értelmét a mindennapi életben, meg kell értenetek, mit is jelent tudatotokat a lélegzésen és a testen tartani a helyes tartásban, a zazenben. Kövessétek a gyakorlat szabályait, és tanulmányozásotok legyen egyre finomabb és gondosabb. Csak igy tapasztalhatjátok meg a zen életteli szabadságát.

     Dogen Zenji azt mondta: "A jelenből a múltba halad az idő." Ez abszurd, de gyakorlásunkban néha igaz. Az idő, ahelyett, hogy a múltból a jelenbe haladna, a jelenből a múltba megy vissza. Yoshitsune hires harcos volt, aki a középkori Japánban élt. Az ország akkori helyzetében az északi tartományokba küldték, ahol megölték őt. Mielőtt elment, búcsút mondott feleségének, aki hamarosan e szavakat irta egy versében: "Amint a fonalat a gombolyagról letekered, éppen úgy, - szeretném -, legyen a múlt - jelen." Amikor ezt mondta, a múltat tette valójában jelenné. Szellemében élővé vált a múlt, és múlttá a jelen. Éppúgy, ahogyan Dogen mondta: "A jelenből a múltba halad az idő." Ez nem igaz a logika szerint, de igaz a múlt jelenné alakitásának valóságos tapasztalatában. ebben van költészetünk, és ebben van emberi létünk.

     Ha megtapasztaljuk ezt az igazságot, ez azt is jelenti, hogy megtaláltuk az idő igazi értelmét. Az idő folyamatosan halad a múltból a jelenbe és a jelenből a jövőbe. Ez igaz, de az is igaz, hogy az idő a jövőből halad a jelenbe és a jelenből a múltba. Egy zen mester azt mondta egyszer: "Egy mérföldet keletre menni annyi, mint egy mérföldet nyugatra menni." Ez élő szabadság. Meg kell szereznünk az ilyen fajta tökéletes szabadságot.

     Tökéletes szabadság viszont nem található szabályok nélkül. Az emberek, különösen a fiatalok, azt hiszik, hogy az a szabadság, ha azt teszik, amit éppen akarnak, és, hogy a zenben nincsen szükség szabályokra. Feltétlenül szükséges azonban, hogy legyen néhány szabályunk. De ez nem jelenti azt, hogy mindig irányitás alatt kell lenni. Addig van csak lehetőségetek szabadságra, amig szabályaitok vannak. Ha nincs tudomásunk a szabályokról, a szabadság elnyerésére való igyekezetnek nincsen semmi jelentősége. Ezen tökéletes szabadság megszerzéséért gyakoroljuk a zazent.