Néha eljön egy pont az ember életében, amikor rájön arra, hogy amit eddig gondolt, hitt, cselekedett, az úgy ahogy van téves. Ez az a kategória, amikor az ember azt hiszi, hogy minden csúcs szuper körülötte, majd rájön, hogy hoppá, mégsem. Jön az élet, és megmutatja, hogy tessék, ez a valóság, nem az, amit eddig hittél.

Igazából egyszerű a képlet, hogy mire jöttem rá. Illetve nem is rájöttem, hanem szembesültem vele. Mert eddig is tudtam, csak más az, amikor tudom, és más az, amikor szembesülök vele, megélem, amikor az élet elénk rakja az adott dolgot. Így néz ki: Baromira. Nem. Azt. Csináljuk,. Amiért. Erre. A. Bolygóra. Jöttünk!!! Nagyon nem! Mit csinálunk? Eszünk, iszunk, alszunk, lefekszünk fűvel-fával, bulizunk, hatalmi harcokat vívunk, ego játszmázunk, versengünk. Egy szóval: Tévelygünk. Azt sem tudjuk, hogy mit csinálunk. Ami még rosszabb, azt sem tudjuk, hogy kik vagyunk. Szerintetek kik vagyunk? Bankárok? Vezérigazgatók? Sikeres üzletemberek, üzletasszonyok? Cégvezetők? Élsportolók? Bálkirálynők? Gyármunkások? Egyik sem. Isteni lények vagyunk. És miért jöttünk? Önmagunk miatt, önmagunk lelki fejlődése miatt. Kész, ebben kimerül. És ez az a két dolog, amit magasról leszarunk, legutoljára hagyunk. Hogy Isteni lények vagyunk, és hogy önmagunk miatt jöttünk. Nem azért, hogy jókat zabáljunk, bezúzzuk embertársainkat, hogy minden héten mással feküdjünk le, hogy minden héten rázzuk magunkat, és elszálljunk egy buliban, hogy megvegyük a 10-dik tök felesleges kütyünket, és a többi és a többi.

Röviden és tömören arról van szó, hogy a lelkem, a sejtjeim érezték, hogy valami nem stimmel. Mintha nem önmagamat élném, mintha olyan energiákat élnék, ami nem is én vagyok. Nemrég volt egy elképzelésem, hogy szeretnék ÖNMAGAM lenni. Szeretném megtalálni önmagam, igazi önvalóm. Hogy magam mögött hagyjam a múltbéli dolgaimat, amik már csak gátolnak.

 Anno a férfi volt az irányító erő, a teremtő erő. Igen, mondhatni irányította a nőt is, DE(!) egységben a nővel történt az irányítás, a teremtés. Nem össze vissza, egoista módon, csak a saját érdekeket szem előtt tartva, mindenkit bezúzva.

Az  energiák szét vannak csúszva  a Földön. Hiába a spiritualitás, a könyvek, tanfolyamok, csecsebecsék, nagy üzenetek magasabb dimenziókból, még mindig nem azt csináljuk, amit kéne. Még csak ébredezünk, gyerekcipőben járunk. Mint amikor reggel felébredünk mély álmunkból, csipás a szemünk, azt se tudjuk hol vagyunk, kik vagyunk, hány óra van, milyen nap van. Sajnos még mindig erősebb az elme, mint a spiritualitás. Mert a spiritualitásba ugyanúgy bele lehet menekülni, mint a drogba, az alkoholba, a nem tudom mibe. Ilyenkor jön az, hogy hintőporozunk, sebtapaszozunk, elhitetjük magunkkal, hogy minden rendben, megtisztultunk, fú de jó, felébredtem, megvilágosodtam, kis Jézus lettem, hatalmas mester és kvantum mágus, közben meg nem. Én úgy gondolom, hogy amíg nem önmagunkkal foglalkozunk, addig nem élünk spirituális életet. Lehet tanfolyamról tanfolyamra járni, lehet minden nap elolvasni egy könyvet, közösségekbe járni, de ez még kevés. Persze történhetnek megélések, felszínre jöhetnek különböző dolgok, de az csak a felszín. Az még kevés, hogy nézegetem a felszínt, hát igen van ott valami, de nem tudom mi, inkább hagyom majd lesz vele valami, és az elmém megmagyarázza valamivel a dolgot, hogy miért is nem kezdek vele semmit. Meg kell fogni magunkat, és beleugrani fejjel önmagunkba. Fogalmazhatok úgyis, hogy fejest kell ugrani a szarba. Leúszni a medence aljára, és kihúzni a dugót, hogy lefollyon a sok éven, évtizeden át gyűjtögetett félelem, sérelem, hiedelem, tévhit, minta, játszma, nem tudom mi. És mi fog maradni az üres medencében? Mi magunk. És azt élhetjük akkor, akik vagyunk. Azt csinálhatjuk, amit igazán szeretünk. Azokat az energiákat képviseljük, amiket valójában kell, hogy képviseljünk. Nem leszünk ellangyosodott férfiak, és a nők sem lesznek harcos amazonok.

Szóval összedőlt a világ, és ezzel együtt az elme is most körülöttem, bennem. De tudjátok mi a jó abban, ha összedőlt a világunk? Hogy az már nem tud tovább összedőlni! Mert ami összedőlt, az hova dől tovább? Ha elesel, akkor nem tudsz annál jobban elesni, mert már a földön vagy. Innen már csak építkezni lehet, felállni. Eddig csak kapirgáltam a felszínt, kerülgettem önmagam. De nem ezért jöttem, hogy kerülgessem magam, tévutakon járjak, olyan energiákat éljek, amik nem az enyémek. Mint ahogy egyikőnk sem. Hanem azért, amit írtam már párszor a bejegyzésben. Önmagunk miatt, hogy az utunkat járjuk, azt tegyük, amiért jöttünk, és hogy a megfelelő energiákat képviseljük. Férfi ként nem a nőt, hanem a férfit. Nő ként pedig nem a férfit, hanem a nőt.