A szegénylegény próbatétele

Emlékszel arra a mesére, amikor a szegénylegény elindul a világba szerencsét próbálni? Hátára veszi a tarisznyáját, benne a hamuban sült pogácsával és útra kel. Útközben találkozik a boszorkánnyal, akihez elszegődik szolgának. Azt mondja neki a boszorkány: “Nálam 3 nap egy esztendő fiam. Beköltözhetsz a viskómba és kapsz elemózsiát. De minden nap kapsz egy feladatot, amit végre kell hajtanod. Ha teljesíted a három próbatételt, akkor megkapod a jutalmadat. Ám ha nem, akkor halálnak-halálával halsz meg! De jól figyelj! Van egy titkos ajtó, amin át ne lépj, a mögötte húzódó helyiségbe be ne merészelj menni!”

Tegyük át ezt a mesét egy picit más kontextusba! Képzeljük el, hogy mi vagyunk a szegénylegény – gondolom ezt nem lesz nehéz – aki megszületik a világba és nincs csak egy üres tarisznyája, meg három napra elegendő elemózsiája. Ezért aztán elszegődünk a boszorkányhoz, aki persze a világot személyesíti meg, és akinek mi szolgái leszünk, hogy éhen ne haljunk. S mit tesz a világ? Ugyanazt, mint a boszorkány a mesében. Megzsarol.

A világ ugyanis ezt mondja: “Van itt minden, mi szem szájnak ingere. Bármit megadok neked, bármit megkaphatsz, de ennek ára van. Ha betartasz három feltételt, akkor kapsz kosztot és kvártélyt és nem fogsz éhenhalni. Ám ha ezt nem teszed, semmit sem kapsz és nélkülözhetsz egész életedben, míg csak meg nem halsz! ”

A zsarolás bűntettét a 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről 367. §-a alapján az követi el, aki jogtalan haszonszerzés végett mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön és ezzel vagyoni hátrányt okoz.

Hogy valóban megzsarol-e a világ, hogy tapasztalod-e Te a kényszert, hogy valamit megtegyél, ne tegyél vagy eltűrj és hogy okoz-e ez számodra vagyoni hátrányt, annak eldöntését rád bízom. Hogy mi az a három főbb feltétel, amit a világ támaszt velünk szemben arra azonban szeretnék rávilágítani. S ha azt hiszed itt ebben a világban nincs titkos ajtó, akkor nagyot tévedsz. Lássuk az én történetem!

A szegénylegény útrakel

A születésem pillanatában a tarisznyám szinte teljesen üres volt. Egyetlen dolgot tartalmazott, a legfontosabb tudást: tudtam ki vagyok. Nem viccelek, tényleg tudtam. Egész egyszerűen gyerekkoromban többször is kristálytisztán megjelent bennem a gondolat, hogy küldetéssel érkeztem ide. Aztán elfelejtettem. Lassan, de egyre határozottabban, mint egy örvény beszippantott és magával ragadott a Rendszer. Írhatom nagybetűvel és írhatom kicsivel is, ez a rendszer ugyanis nem csak egy kimutatható és mindent átszövő háttérhatalom, hanem sokkal inkább egy hiedelemrendszer, mely generációról-generációra terjed és vírusként pusztítja el az embert.

Véleményem szerint a hiedelemrendszerek napjainkban egyre inkább terebélyesednek, egyre erősebb és vastagabb gyökerekkel kötődnek a földhöz, ám mégis – vagy talán éppen ezért – egyre kevesebb és íztelenebb termést hoznak. Kicsi gyerek voltam még, amikor a hiedelmek kezdtek beépülni a gondolkodásomra és szépen lassan meghatározóvá váltak. A tarisznyámba így a hamuban sült pogácsa mellé olyan lomok kerültek, amelyektől egy idő után szinte lépni sem tudtam és béklyóként vonszoltam magam után a terhet. S mivel a terhet mindig arra rakják, aki jól húz, ezért alapos terhelést kaptam.

Mert én bizony becsülettel húztam a szekeret.

Az első lom, avagy a világ első feltétele felém

A béklyó egy olyan fogvatartó lánc, ami rendeltetése szerint arra szolgál, hogy az állat – lett légyen ez birka, marha vagy éppen szamár  - ne tudjon elbitangolni. Ahogyan egy lánc is láncszemekből áll össze, ugyanúgy a lomok is láncszerűen kerültek a zsákomba. Az első ilyen lom, hogy az életnek célja, nekem pedig ebből adódóan dolgom, tennivalóm van. Mindig és mindenhol. Arról már volt szó, hogy a létezés örök és lényegében semmi másra nem való, csak arra, hogy megtapasztalhassam önmagamat, azt hogy vagyok. De miért járna ez törvényszerűen azzal, hogy nekem dolgom lenne az életben?

Először is tisztázzuk, hogy dolog és tennivaló alatt azt értem, amikor olyan feladatokat veszek a vállamra, amit csak azért teszek meg, hogy a világ elismerését kivívjam, miközben magamtól eszembe sem jutna megtenni. Ilyen lehet mondjuk, hogy más embereket katonaként legyilkolok egy háborús kitüntetésért cserébe. A példákat hosszan lehetne sorolni, mert ide tartozik minden olyan dolog, amit tehát:

• külső hatásra teszek meg – mondjuk bármilyen munkát elvállalok csak azért, hogy a megélhetésem biztosítva legyen vagy éppen azért járok templomba, mert félek egy általam istennek nevezett természetfeletti lénytől;
• külső hatás miatt nem teszek meg – például azért élem le az életemet egy rossz házasságban, mert a világ elhitette velem, hogy a házasság egy életre szóló intézmény;
• vagy eltűrök – például az állandó áremeléseket, a végeláthatatlan adóterheket, a tömegek manipulálását és az átláthatatlan jogszabályokat.

A feladatok speciális fajtája a kollektív szeretet, mely mára a csapból is folyik, minden a szeretet fontosságáról szól. Nincs a szeretettel semmi baj, no de milyen szeretet az olyan, ami mögött nincs valós érzelem? Miért kellene megpróbálni szeretni olyan embereket, akik számomra nem szimpatikusak? Tudomásul veszem, hogy ők is a világ részei, meglátom bennük önmagamat és pont.

A dolgok és tennivalók listája valahol ott kezdődött el, amikor gyermekként megkaptam az első feladatokat: csináld meg ezt, tedd meg azt, tanuld meg a leckét, ez a te dolgod, ne csak mindig a játékon legyen az eszed, stb. Ebből szinte automatikusan kialakult a következő láncszem, a következő lom.

A második lom, avagy a világ második feltétele felém

A második lom a kötelezettség. Mert nem csak, hogy dolgom van, hanem azt kötelező is elvégeznem, ha ugyanis ezt nem teszem meg, akkor…. De mi is lesz akkor? Nos, akkor például rossz jegyet kapok az iskolában, ad abszurdum megbukok, nem lesz munkahelyem, veszélybe kerül a megélhetésem és így tovább. Kialakul tehát az a téves nézet, hogy kötelezettségem tenni a világért. Kötelességem dolgozni, mindenkit szeretni, mindent elfogadni, mindent tudomásul venni, karácsonyra fenyőfát állítani és ajándékozni, Valentin napra pedig virágot venni. De mit ér az egész, ha nem belőlem fakad?

A világ és én közöttem a kötelezettségek terén az a különbség, hogy miközben a világ fűt-fát ígér nekem, azt nem köteles betartani és ez ellen én tehetetlen vagyok. 48 évvel a hátam mögött azt mondhatom, hogy a világ egyetlen ígéretét sem tartotta be velem szemben, ám folyamatosan fenntartotta a látszatát az ígéretei megvalósulásának. Egy fikciót épített számomra. Elhitette velem, hogy én vagyok a szamár, megpakolta a szekeremet, én pedig követtem az orrom elé kötött szénacsomót, miközben mellettem mindkét oldalon lucernaföldek voltak.

A harmadik lom, avagy a világ harmadik feltétele felém

A harmadik lom a másodikat követően szintén automatikusan került a zsákba. Ez az a hiedelem, hogyhasznossá kell váljak a társadalom, a világ számára. Hogy mit jelent a világ számára hasznossá válni? Azt, hogy beállok a sorba és úgy táncolok, ahogy ő fütyül. A világ számára csak akkor vagyok hasznos, ha megteszem azt, amit ő elvár, nem teszek semmi olyat, amit ő tilt és eltűröm, hogy szabadon, kénye kedve szerint irányítson az életem minden területén.

A haszon szinte mindig kimutathatóan anyagi haszont jelent. Mármint a világnak. Ha nem vagyok hasznos tagja a Rendszernek – mert hát ugye a világ maga a Rendszer – akkor rám süti a haszontalan jelzőt, márpedig a haszontalanokat soha senki nem szereti. A haszontalan gyereket még az anyukája is megdorgálja és ha máshogyan nem, hát érzelmileg megzsarolja.

A világ számára haszontalanok a nyugdíjasok, mégha egyébként ők egész életükben a világ érdekeit szolgálták is. Most azonban nem hogy hasznot nem hoznak, pénzbe kerül még az ellátásuk is. Haszontalanok az öregek és betegek, mert ők már nem tudják húzni az igát, mi több komoly összegeket emészt fel az egészségügyi ellátásuk. No és haszontalanok  a gondolkodók – ráadásul másként gondolkodók – mert egy gondolkodó ember torkán már nem lehet lenyomni minden mocskot.

A szegénylegény gondolkodni kezd

A szegénylegény egy napon úgy döntött, hogy gondolkodni kezd. Hogy mi vette rá erre? Talán az a kíváncsiság, hogy ki ő. Talán az, hogy mi az életének az értelme. Vagy talán az, hogy miért kell mindig mindennek úgy lenni, ahogyan mások akarják, ha egyszer az nyilvánvalóan nem jó. Addig töprengett ezeken a kérdéseken, míg egyszer csak eszébe jutott a titkos ajtó. “Egy életem, egy halálom, hát én bizony megkeresem ezt az ajtót és megnézem mit rejteget.” 

Addig-addig tanakodott, gondolkodott tehát, míg végül győzött a kíváncsisága, mint az intelligenciát működtető legnagyobb hajtóerő. Bekukkantott az álcázott titkos ajtón. Hogy mit talált az ajtó mögött? Nos, erről nem szól a mese, de talán egyszer a szegénylegény ezt is elmeséli majd, te pedig elolvashatod itt a blogon.  A lényeg, hogy amikor kijött a teremből megváltozott. Ráébredt arra, hogy valójában ő nem is szegénylegény, hanem sokkal inkább Mátyás király álruhában. Rájött, hogy hatalma van a világ felett és attól a perctől kezdve a boszorkány lett az ő szolgája. Később arra is ráébredt, hogy mindent csak egy játék kedvéért felejtett el és a boszorkány is csak az ő kedvéért öltött jelmezt. Megköszönte a segítségét, hálát adott neki, hogy ily módon megismerhette a világ másik oldalát és visszaköltözött a kastélyába, ahol máig is él, ha meg nem halt. De mivel a halál nem létezik, ezért biztos lehetsz benne, hogy boldogan és békességben éli az életét. Ha nem hiszed járj utána!

Miért veszélyes a gondolkodás?

Sokak szerint a gondolkodás GOND. Teljesen igazat adok nekik. A gondolkodás óriási gond. De nem annak, aki gondolkodik, hanem annak, aki nem akarja, hogy gondolkodjon. A világnak, a Rendszernek.

A gondolkodás veszélyes is. Egy gondolkodó ember mindent megkérdőjelez, szelektál, átrostál, értékel, csak azt hagyja meg, ami harmóniában áll önmagával. Egy gondolkodó ember így előbb-utóbb felfedezi a világ fonákját. Rájön arra, hogy az igazi irányultság nem kívülről befelé van, hanem éppen belülről kifelé, az embertől a világ felé. A dolgok valós természete szerint nem a világ hat rá, hanem ő van hatással a világra. Gondolataival, érzelmeivel, tetteivel.

Nincs számára tennivaló és feladat, van azonban szándék, tenni akarás vagy küldetéstudat. Egyfajta belső mozgatóerő, mely motiváció formájában nyilvánul meg, míg a dolog vagy tennivaló sokkal inkább elvárás vagy kényszer formájában jelentkezik. Nincs többé kötelesség, van azonban helyettefelelősségtudat, mely ugyancsak belülről kifelé irányul, no és némiképpen másképpen értelmezi ahasznosság fogalmát is. Nem aranytallérokban, amerikai dollárban vagy jó magyar forintban méri, hanem abban, hogy tud-e értéket teremteni önmaga és mások számára.

Egy gondolkodó emberre nem hatnak a külső erők. A világ hiába mondja, hogy “Neked dolgod van, kötelezettséged van velem szemben, hasznossá kell tenned magad a számomra.” Ám egy gondolkodó ember azt mondja:

“Tévedsz világ! Nélkülem te nem is léteznél, én hoztalak létre, én teremtettelek és teremtelek meg minden pillanatban, az én tudatom megnyilvánulása vagy. Egy vagy velem, ezért nekem csak saját magammal szemben vannak kötelezettségeim. Felelősséget vállalok hát önmagamért, ezáltal érted és az embertársaimért. Tudom, hogy te csak az én kivetülésem vagy, ezért meggyógyítom önmagamat minden szinten, így megtisztítva, meggyógyítva téged is. Mert jelenleg te beteg vagy világ.” 

Keresd meg a titkos ajtódat Te is!

A világ tehát minden tekintetben megzsarolta és próbatétel elé állította a mesebeli szegénylegényt. Mindezt egyetlen eszközzel érte el: az igazi éntudatot – azt ami a tarisznyájában mindig is benne volt – elfedte kacatokkal, lomokkal, hamis éntudattal. Megmondta ki ő és megmondta mit gondoljon róla. A világ hősünket nem tanította meg élni, gondolkodni, megismerni, felfedezni, kételkedni és nem tanította meg az önállóságra. Megtanította azonban mindezek ellenkezőjére: nem élni, nem gondolkodni, mindig mások érdekeit szolgálni, sosem kételkedni, hanem csak elfogadni. Mindent és mindenkor. Szerencsére a szegénylegény idejében felismerte a csapdát, megtalálta önmagát.

Ha Te is szeretnéd önmagadat megtalálni, akkor dobj ki mindent, amit a világ aggatott rád és szabadulj meg a negatív energiás hiedelmektől! A gyökerek nagyon fontosak, de az ezeréves fák nem arra valók, hogy friss gyümölccsel táplálják a vándort az útja során.

A lomokat a telepakolt tarisznyából vagy zsákból kidobálhatod egyesével, de kiöntheted egyetlen határozott mozdulattal is. Bár a béklyó láncszemekből áll, elegendő egyetlen láncszemet elvágni és az magától leesik a lábadról. A lomtalanítás tehát nem nehéz. De sosem fogsz lomtalanítani, amíg nincsenek meg az új életed nélkülözhetetlen kellékei. Ehhez rendelkezned kell az új tudással. Be kell nézned a titkos helyiségbe.

A mesebeli titkos ajtó nagyon közel található hozzád. Olyannyira, hogy benned van. Ha kinyitod, megérted a dolgokat. Megérted, hogy miért mondta Jézus: “…ha olyanok nem lesztek mint a kisgyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába.” Megérted, hogy minden mese az igazság egy-egy mozaikdarabkája és hogy az egész élet csak egy játék.

Ám ha nem, akkor sokszor 3 esztendőt kell még eltöltened a boszorkány szolgálatában. Sokat kell még szamárként a szekeret húzni, az orrod elé kötött szénacsomó illatát követve. De ahogyan említettem, a választás a tiéd. Apropó! Ismered a molnár, a fia meg a szamár történetét?

A molnár, a fia, meg a szamár

“Volt egyszer egy öreg molnár, s annak egy kamasz fia. Volt egy szamaruk; úgy gondolták, eladják a vásáron, és jó pénz kapnak érte. Attól féltek azonban, hogy mire a vásárba érnek vele, a csacsi elfárad, esetleg a lába is feltörik az úton, s akkor nem kel el olyan jó áron. Ezért hát összekötötték a szamár lábát, rudat dugtak a lábai közé, vállukra vették, s úgy, a rúdon vitték a vásárba.

Ahogy mennek, szembe találkoznak az úton egy emberrel. Az meglátja a csacsit a rúdon himbálódzva, s elkezd hahotázni.

- No, az egyszer szent igaz, hogy a három közt nem a csacsi a legnagyobb szamár! Ők viszik a szamarat, ahelyett, hogy a szamár vinné őket!

Hallja ezt a molnár, gondolja van benne valami igazság. Leteszik a szamarat a földre, kioldják a lábát, nógatva talpra állítják, az öreg fölülteti rá a fiát, s úgy mennek tovább, elől a fiú a szamáron, nyomában gyalog a molnár.

Megint találkoznak egy emberrel.

- Hát ez meg miféle mamlasz? – mondja az ember. – Pöffeszkedik a szamáron, s hagyja az öreget kutyagolni! Szállj le öcsém, engedd szépen apádat a nyeregbe!

Gondolták, ennek is igaza van; helyet cseréltek, s úgy mentek tovább, elöl az öreg a szamáron, mögötte gyalog a fiú.

Ismét találkoznak egy emberrel.

- Ó mi szívtelen vénség! – mondja az ember. – Pöffeszkedik a szamáron, s közben ez a szegény gyerek már alig vonszolja magát!

- Ennek is igaza van – vakarta meg a fejét az öreg; intett a fiának, hogy üljön fel ő is, és most már így vonultak tovább, szamár háton mind a ketten, míg csak nem találkoztak valakivel.

Micsoda bolond népség! – mondta az ember. Ketten ülnek egy ilyen jámbor kis jószágon, jó, hogy még egy házat is nem raknak rá, tornyostul!

Elszégyellték magukat erre, a molnár is, a fia is; leszálltak, s most elől a csacsi ment, terhétől szabadulva nagy vidámsággal, ide-oda illegetve magát, s mögötte kullogott a molnár meg a fia.

Jön ekkor szemközt egy ember. Azt mondja:

- Már csak bolond világot élünk! Elől táncol a szamár, utána liheg fiastul a molnár! Úgy látszik elérkezett a szamarak világa!

Hanem erre már méregbe jött a molnár.

- Úgy bizony – mondta, eddig szamarak világa volt, mert hol erre hallgattam, hol arra, s minden szíre-szóra adtam, kivéve a magam józan eszére! No de mától vége; mától fogva beszéljetek, amit akartok, én azt teszem, amit jónak látok!”

Nos, Te hogyan döntöttél? Viszed a szamarat a válladon vagy inkább ráülsz és utazol rajta?

forrás: Goldeneye