/Müller Péter, Isten Bohócai/

A szabadságról, először

   Igy is tettek.

  Fölmosták és feltörölték a porondot. Gondosan, nehogy tánc közben elcsússzanak a csodakakin.

   (Érdekes, a galambok valódiságán egy idő után már senki sem csodálkozott, még én sem. De azon, hogy valódi pöttyöket tudnak hagyni maguk után, már igen. Pedig miért volna csodálatosabb a kaki, mint maga a galamb?)

   Amikor dolgozni kezdtek, újra felhangzott a zene. Ugyanaz, amire az iménttáncoltak, de most csak halkan. Egy magányos zongorán, háttérzeneként a takaritáshoz és ahhoz, amit a Mester mondani készült.

   (A Mester ügyelt rá, hogy lehetőleg ne beszéljen "szárazon". Ez az ő kifejezése volt arra, amikor csakis racionális gondolatokkal szólt a tanitványaihoz. Az ilyen zenétlen, prózai tanitásokat hivta ő "száraz"-nak, "dumás"-nak, "földszintes beszélgetés"-nek. Lelkünk földszintjén ugyanis - szokta mondani -, ahol a hétköznapi, józan eszünk él, nincs muzsika.)

    -Minden bohócnak saját tánca van! - szólalt meg végül. - Ami csakis az övé! Mindenkinek a lelkében van egy táncdal, aminek kottája sincs talán, de az a dal az övé. Abban van a "boldogsághangja". Nekem is van egy táncom. Remélem, arra is sor kerül még ma éjszaka. S akkor meglátjátok, milyen az, amikor egy bohóc a saját táncát táncolja...

    Egy Mesternek minden táncot ismernie kell, de igazi "boldogságtánca" neki is csak egy van. És ehhez mindig valami szép emlék kötődik. Rendszerint gyermekkorának valami tündérpillanata... Ilyen, hogy bohóctánckar: nincs, poverelli!! Ahol egyszerre mozdulnak a karok, egyszerre topognak a lábak, együtt fordulnak és verik a közös ütemet - az nem a mi táncunk! Az a katonai diszfelvonulás, a fasiszta népünnepély, a kommunista parádé vagy a ma már csak pénzautómataként üzemelő Broadway táncüzeme.

    A tömegtánc számotokra nem tánc, hanem büntetés.

    Lélekölő kaloda!

    Ti az Isten bohócai vagytok!

    Sohase engedjétek, hogy bedaráljanak titeket bármiféle hazug közösbe.

    Tanuljátok meg jól, hogy más az Egység, és más az Egyformaság. Isten bohócai tudják, hogy bohócnak lenni a legmerészebb, legpimaszabb másságot jelenti. Összetéveszthetetlen szint, sohasem érzett érzést, sohasem gondolt gondolatot!

    Egyszóval: Egyéniséget!

    Ha imádkoztok, kövessétek a Mesterek Mesterének tanácsát: menjetek a legbelső szobátokba, zárjátok be az ajtót, s úgy imádkozzatok a ti Istenetekhez, aki titkon néz titeket, s akihez nektek külön-külön forró drótotok van!

    (Ez a mondat, mint később kideritettem, a Hegyi beszédből való. A forró drótot az öreg tette hozzá. Erről sokat beszélt. Ha bajban vagyok, mondta, azonnal hivom az Istent... És egyedül!... Behúzodok magamba, a saját lelkembe, becsukom érzékeim ajtaját, és rögtön hivom őt! Olyan már előfordult, hogy sokáig foglalt volt, de olyan még soha, hogy nem vette föl.

     És olyan se, hogy ne válaszolt volna.)

    Senkivel ne legyetek azonosak. Se egymással, se az apátokkal, se az anyátokkal. Főleg velem ne!

    Még véletlenül se próbáljatok hasonlitani hozzám, mert ha észreveszem, hogy valamelyik ezen igyekszik, agyoncsapom!

    Még az hiányzik, hogy kettő legyen belőlem!

    Egy is sok! A Jóisten végtelen türelmét mutatja, hogy eltűr a világában egy fickót, mint én!

    És nemcsak elvisel, képzeljétek, szeret is!

    Vigyáz rám!

    Egyszer azt üzente egy angyalával: "A Mindenlátó szemem mindig rajtad lesz! Tudod, miért? Mert csak egyetlen Báriom van az egész Mindenségben! Százmillió galaxisban csak egyetlenegy Báriom van!"... Igy mondta az Angyal...

    Minden ember, barátaim, Isten egyetlen, összetéveszthetetlen, földre szállt szerepe. Tizenhat milliárd év munkája van benne, amig kitalált minket, úgy, hogy legfeljebb csak hasonlitunk egymáshoz, de sohasem vagyunk egyformák.

    Minden ember a Teremtő szent kisérlete.

    Egypéldányos kiadás.

    És mindenkiben más zene is szól.

   Ezért ha meneteltek, ti menjetek a többivel ellentétes irányba! A balra átra csináljatok jobbra átot, s amikor azt mondják: "Menet indulj!"- álljatok meg.

    És amikor: "Állj!" - meneküljetek!

    Agyjatok egy csókot a tamburmajornak, aki szalagos botjával vezényli az ütemesen döngő fúvószenekart; mondjátok meg neki, hogy a ti szivetekben sajnos más zene szól, csakis arra tudtok menetelni, amerre a szivetek súgja.

  És kezdjetek keringőzni a ketonai indulóra! Ne feltűnően, csak suttyomban, észrevétlenül. S ha ez túl veszélyes, nem bánom, masirozhattok a sokasággal, de magatokban azért fütyüljétek a saját keringőtöket.

   A kollektiv induló tönkreteszi a lelket. Ez csak rabszolgáknak szól, és azoknak, akik a halálba menetelnek. A pufogó induló és a gépzene embertelensége a világ végének előjele.

    Plázazene. Istentelen. Bohóctalan.

    Ti minden rendszerben legyetek a rendetlenség!

    És minden rendetlenségben legyetek a rend!

    De vigyázzatok magatokra, barátocskáim!

    Ez veszélyes.

   Őrültek között normálisan élni nagy művészet - és sajnos van, amikor nem is lehet.