Mit üzen a Mikulás nekünk? Van egyáltalán üzenete? Természetesen van, és most itt az alkalom, hogy valóban megérthessük azt.

Kezdjük az elején. Ismerkedjünk meg a Mikulás történetével:

Egy szegény embernek három lánya volt, akiket megfelelő hozomány hiányában nem tudott férjhez adni. Így az a sors várt rájuk, hogy hajadonok maradnak és prostitúcióra kényszerülnek. Miklós myrai püspök elhatározta, hogy segít rajtuk, de ezt titokban tette. Az éj leple alatt egy-egy arannyal telt erszényt tett a szegény ember ablakába. Amikor az apa megtudta, hogy kitől kapták az ajándékot, meg akarta köszönni a püspöknek, de Miklós azt mondta, hogy egyedül Istennek tartoznak köszönettel.

Szent Miklós legendája a december 6-iki egyházi ünnepe kapcsán terjedt el a 19. században. Azóta tesz a Mikulás december 6-án az ablakokba helyezett kitisztított cipőkbe szaloncukrot vagy kisebb édességekből és gyümölcsökből álló csomagot. Maga a szokás korábban, a késő középkorban érkezett hozzánk nyugatról. A hagyományos ünneplés a városokban és a falvakban az álarcos, jelmezes játék (alakoskodás) volt Miklós-napon, december 6-án. Ekkoriban nem a ma ismert, jókedvű, pirospozsgás Mikulás járt házról házra, hanem egy félelmetes, koromfekete arcú, láncot csörgető rém, aki egyszerre jutalmazott és büntetett. A falvakban egészen a 20. század utolsó harmadáig élt a lánccsörgető alakoskodás, akit végül felváltott a jóságos Mikulás alakja, a rémből pedig krampuszok lettek. Míg a két világháború között még úgy tartották, hogy a Mikulás a mennyben él, a gyerekeket az égből figyeli, segítői pedig manók, angyalok vagy krampuszok, addig a jelenkor Mikulása a Lappföldön vagy az Északi-sarkon él, szánját rénszarvasok húzzák. Megszűnt a Mikulás évközi morális felelősséget hangsúlyozó, bírói szerepe, eltűntek mellőle a krampuszok is. De nem csak ez változott meg. Mikulás alakja egyre inkább eltávolodott Szent Miklóstól, és az által képviselt értékektől. A tömegkultúra része lett, és üzletté vált. A jóságos Mikulást egy reklámfigurává tettük, aki ma arra buzdít, hogy minél több ajándékot megvegyünk szeretteinknek. Valóban erre van szükségünk?

Ha nem, akkor ideje, hogy megváltoztassuk a szokásainkat.

Azoknak, akik változtatni szeretnének ezen a szokáson, azt tanácsolom, hogy térjünk vissza az eredeti Mikuláshoz, Szent Miklós alakjához. Kövessük az ő igaz példáját, és nem a mai reklámfigura képmutató alakját. Az ajándékozás mindenkinek örömet okoz. Ajándékot kapni és adni egyaránt öröm, miért korlátoznánk ezt csak a szeretteinkre? Ajándékozzuk meg azokat, akiknek valóban szükségük van az ajándékra. Szerezzünk örömet a nincsteleneknek, a szegényebb sorsra jutott embertársainknak, mert biztos, hogy a környezetünkben is akad ilyen. A legfontosabb azonban az, hogy mindig a legnagyobb titokban tegyük ezt, soha ne verjük nagydobra jótékonykodásunkat, mert ezzel többet ártunk, mint amennyit segítünk.

Kövessük Szent Miklós példáját! Ha legnagyobb jószándékunk ellenére mégis kitudódna, hogy mi voltunk az ajándékozók, mondjuk azt, hogy „Egyedül Istennek tartoznak köszönettel”.