"Az elmével való azunosulás az, ami a gondolkodást kényszerré teszi.

A gondolkodás megszakításának képtelensége rettenetes csapás, ám a legtöbben nincsenek ennek tudatában, mert majdnem mindenki szenved tőle, és emiatt ezt tartják normálisnak.

Ez a szakadatlan mentális zaj akadályoz meg abban, hogy megleld a belső csönd birodalmát, amely pedig elválasztlatatlan a Léttől.

Az elme egy hamis énképet is létrehoz, ami a félelem és a szenvedés árnyékát veti rád.

Descartes, a filozófus, azt hitte, hogy a legalapvetőbb igazságra jött rá, amikor a híres kijelentését tette: "Gondolkodom, tehát vagyok."

Valójában a legalapvetőbb hibát foglalta szavakba; a gondolkodás azonosítását a Léttel és az identitás azonosítását a gondolkodással.

A kényszeres gondolkodó - és ez majdnem mindenkire vonatkozik - a látszólagos elkülönültség állapotában, a folyamatos problémák és konfliktusok őrülten bonyolult rendszerében él. Olyan világban, amely az elme egyre nagyobb mértékű fragmentálódását - részekre szakadozását - tükrözi.

A megvilágosodás a teljesség, az "egyben levés" állapota, és ily módon a lelki békéé is. "Egyben vagy" a világgal, tehát az élet megnyilvánult arculatával, és "egyben vagy" legmélyebb éneddel és a megnyilvánulatlan élettel.

Összegezve: egységben vagy a Léttel.

A megvilágosodás nem csak a szenvedésnek és az állandó külső-belső konfliktusnak vet véget, hanem a szakadatlan gondolkodás rettenetes rabságának is.

Micsoda hihetetlen fölszabadulás ez!

Az elmével való azonosulás a fogalmak, jelölések, képek, szavak, értékítéletek és definiciók át nem létszó paravánját vonja eléd, amely aztán minden igazi kapcsolatot megakadályoz.

Beékelődik önmagad és belső éned, önmagad és embertársaid, önmagad és Isten közé.

Ez a gondolatparaván szüli az elkülönültség illúzióját, azt a téveszmét, hogy vagy te, és van a teljesen különálló "másik", így aztán elfelejted azt az alapvető tényt, hogy a fizikai megjelenés és az elkülönült formák szintje alatt, valójában egy vagy mindennel, ami van.

Az "elfelejted" alatt azt értem, hogy az egységet már nem érzed nyilvánvaló realitásnak.

Elhiszed tán, de már nem tudod. A hit vigasztaló lehet. Csak a saját megtapasztalásod teszi azonban fölszabadítóvá.

A gondolkodás betegséggé vált..az egyensúly fölborult.

Megfelelően használva, az elme elsőrangú eszköz. Helytelen használattal azonban rendkívül rombolóvá válik.

Pontosabban fogalmazva nem is elsősorban arról van szó, hogy rosszul használod az elmédet, hanem hogy általában egyáltalán nem használod.

Ő használ téged!

Ez a betegség! Azt hiszed, hogy te vagy az elméd! Ez tévhit! Az eszköz átvette a hatalmat."

Tolle