A fal

A fal egy térelválasztó elem, mely építőelemekből, többnyire téglákból áll és attól válik fallá, hogy az egyes téglákat egymáshoz rögzítjük. Ám éppen ezáltal egy olyan térelemet kapunk, amelyet miután létrehoztunk, egymástól el is választ bennünket.

Az ember ősidők óta falakat húz maga köré. Ez kezdetben az életben maradást, az időjárási elemek elleni védekezést szolgálta, ám szinte ezzel egy időben megjelent egy másik funkciója is. A falakkal ugyanis elválasztotta magát más emberektől. A folyamat itt nem állt meg. A házfalak mellett az ókorban megjelentek a városfalak, felépült Hadrianus fala, a babiloni fal, Aurelianus fala, Jeruzsálemben a siratófal, a kínai nagyfal, majd még később a berlini fal.

A fal országokat és nemzeteket kezdett elválasztani és egyre inkább erőd szerepet töltött be, védelmi célokat szolgált. Hogy ki ellen kellett védekezni? Nem meglepő módon éppen azok ellen, akik az elválasztásnak köszönhetően ellenfelekké, ellenségekké váltak.

A fal azonban az elválasztó és védelmi funkcióin túl egyúttal a hatalmat is megtestesíti és ennek talán legjobb példája a piramis, a hatalom piramisa. A hatalom nem más, mint a kapcsolatokban rejlő azon rejtett erő, amely lehetővé teszi, hogy a hatalmon lévő véghez vigye akaratát mások ellenállása esetén is. Azaz a képzeletbeli házra felkerül egy tető, amely jogot formál arra, hogy elnyomja a falakat, miközben éppen a falaknak köszönheti azt, hogy felkerült a csúcsra.

A történelem folyamán sok embernek adtunk hatalmat, biztosítottuk számukra, hogy a vállainkon állva  felemelkedjenek. Persze egy idő után mint minden folyamat, ez is önműködővé vált. A hatalom további hatalmat szül, a pók megállás nélkül szövi a hálóját.

.Nagy ház, nagy hatalom. A mai napig is megfigyelhető, hogy egy tehetős ember hatalmas házat épít, így hívva fel a figyelmet arra, hogy ő bizony nem egyszerű, hétköznapi ember. Nem csak a ruha teszi tehát az embert, hanem a háza is.

Megfigyelhető az is, hogy minél közelebb van valaki a hatalmi piramis csúcsához, annál inkább istennek képzeli magát. Ahogyan Abraham Lincoln mondta: “Ha igazán próbára akarod tenni egy ember jellemét, adj neki hatalmat!”

A jelenlegi hatalom vagy Globális elit istentől eredeztetett jogánál fogva irányít, elvárásokat támaszt az alattvalókkal szemben, törvényekkel és jogszabályokkal pedig arra kényszerít, hogy az elvárásainak eleget tegyünk és amennyiben nem teszünk, akkor jogában áll büntetni, mi több erőszakot alkalmazni. És ezt a hatalmat mi tápláljuk, mi hizlaljuk napról-napra. Mi vagyunk azok a (rab)szolgák, akik a hatalmi elit számára megteremtjük azokat a feltételeket, amelyek által képesek a hatalmat birtokolni. Mi építjük a hatalom piramisát egyre magasabbra, mi húzzuk a falakat a létezés minden szintjén magunk köré. De a hatalom – természetesen az intézményes formájáról van szó – mindig egy akadály, egy gát. Gátolja az egyes dolgokra való rálátást, akadályozza az egységet, falat állít az emberek közé és korlátozza a szabadságot.

A hatalmat mindig az emberek igénye hozza létre

A hatalom minden formája azért jön létre, mert igény merül fel rá. Minden intézményt, szervezetet így hoztunk létre, legyen szó pénzintézetekről, biztosítókról, politikai szervezetekről, vallásról vagy akár csak egy szülői munkaközösségről, esetleg lakóházi közös képviselőről. Elég csak a történelmet visszanézni. Azért vannak pénzintézetek, mert a kereskedelemben igény merült fel fizetőeszközre, hitelpénzekre, kalmárokra. Azért van a politika, mert megjelent az igény arra, hogy valaki mondja meg mit és hogyan kell tenni. És azért van a vallás intézménye, mert igény merült fel arra, hogy megtaláljuk azt, akit istennek nevezünk.

Az igény természetszerűen létrehozza azt, amire az igény irányul. Ha igényeljük azt, hogy valaki irányítson és megmondja mikor mit kell tennünk, akkor megjelennek az életünkben azok, akik irányítani fognak. Ha pedig felmerül benned az az igény, hogy ráláss dolgokra, megértésre tegyél szert, akkor máris megjelennek azok, akik tudják a tutit. “Ha a tanítvány készen áll, megjelenik a mester.”- hangzik a mondás.

Az élet minden területére érvényes egyetemes igazság, afféle piaci törvény, hogy ha van kereslet (igény), akkor lesz kínálat is.

Van azonban egy másik egyetemes igazság is, amely ebből fakad. Abban a pillanatban, hogy megjelennek az életünkben az igény szülte szolgáltatások, intézmények, hatalmi rendszerek, máris elvárásaik lesznek velünk szemben.

A hatalom birtokosa mindig elvárásokat támaszt azokkal szemben, akiknek a hatalmát köszönheti

A hatalom ezernyi elvárást támaszt velünk szemben. A politikai hatalom elvárja, hogy maradéktalanul betartsuk az általuk hozott játékszabályokat, támogassuk a hatalmon lévőket és rendesen adózzunk. A vallási hatalom elvárja, hogy imádjuk istent, templomba járjunk és persze oda is juttassunk némi aprópénzt. Az oktatásban elvárt, hogy teljesítsük a tantervi előírásokat, majd sikeres és eredményes karriert befutva “valakivé” váljunk a világban. A szolgáltatók elvárják, hogy időben fizessünk és hűségesek legyünk hozzájuk. Mindenki elvár valamit a másiktól.

Ahány igény, annyi elvárás és ez alól nincs kivétel. Az elvárás azonban kétoldalú. Egyrészt van egy elvárása annak, akinek részéről felmerül valamire az igény. De elvárásokat támaszt az is, aki az igény megjelenése következtében valamilyen szintű hatalmat szerzett. Igen, minden esetben hatalomról van szó, még ha nem is minden esetben ölt a hatalom intézményes formát.

Példának kedvéért, ha igényled a kutyafuttában bekapott ebédet, akkor megjelennek a gyorséttermek. Hogy van-e hatalom a kezükben? Hát persze hogy van, hiszen azt etetnek meg veled, amit akarnak és annyit kérnek érte, amennyit nem szégyellnek.

A nem intézményesített hatalom és a hatalom intézményes formája között van azonban egy jelentős különbség. Abban a pillanatban, hogy a hatalom intézményessé válik, máris további két fogalom társul hozzá: kényszeríthet és büntethet.

A hatalom kényszeríthet olyan dolgok megtételére, amelyekkel nem értünk egyet

A hatalom érdekeinek megfelelően olyan dolgok megtételére kényszeríthet, amelyekkel nem értünk egyet. Háborúba küldhet embereket ölni vagy éppen akaratunk ellenére “védő”oltást adhat a gyermekeinknek. Fontos, hogy “érdekeinek megfelelően”, tehát már egyáltalán nem a mi érdekeink számítanak.

A hatalom megmondja nekünk mennyi 2×2. Megmondja, hogyan kell elemezni és értelmezni Az ember tragédiáját vagy a bibliát és megtanítja nekünk mindazt, amire szüksége van ahhoz, hogy a hatalmat birtokolhassa. De vajon honnan tudhatja, hogy  éppen mit akart papírra vetni Madách? Honnan tudhatjuk 2000 év elteltével, hogy valóban azt akarták-e lejegyezni az utókor számára a bibliát írók, amit a vallás belemagyaráz?

Azt mondjuk, hogy a hatalom egy eszköz valaminek az elérése érdekében. Egyfajta kényszerítő erő, amely arra irányul, hogy rend legyen, akár erőszak alkalmazása árán is. Ez azonban egyáltalán nem így van, mert nem attól lesz rend, hogy azt őrzi egy erre feljogosított szervezet, hanem attól, hogy rend van bennünk, emberekben és ez a belső rend megnyilvánul a külvilágban, hiszen minden belülről terjeszkedik kifelé. Erőszak árán rendet fenntartani nagyjából annyira nonszensz, mint esőkabátban napozni.

A rendfenntartás szó már önmagában is értelmetlen, mert a rend egy alapállapot, nem egy fenntartandó folyamat. A rend mindig egy nézőpont eredménye és azt mondjuk rend a lelke mindennek. Ez így is van. A hatalom megléte azonban azt feltételezi, hogy nincs rend, hiszen a hatalom csak ott jelenik meg, ahol valamit erőszakkal kell elérni vagy fenntartani.

A katonaság megléte értelmetlen, ha nincs háború vagy háborús helyzet. Ám ha senki nem akar háborúzni minek a katonaság? A bíróság azért létezik, mert van bűn, de ha nem lenne bűn, akkor nem indokolná semmi a bíróságok meglétét.

A hatalom birtokosa feljogosítva érzi magát, hogy büntessen

Dosztojevszkij óta tudjuk, hogy ha van bűn, akkor van bűnhődés is. Ám azt, hogy mi a bűn, azt érdekes módon mindig a hatalmon lévők döntik el, mint ahogyan azt is, hogy mi legyen az érte járó büntetés. A büntetés sosem vezet megoldáshoz, csupán rövid ideig tartó visszatartó erővel bír. Egyedül a gondolkodásmód megváltoztatásával lehet tartós eredményeket elérni. Ha tehát valaki azért nem lop, csal mert fél a büntetéstől, akkor még sok mindent meg kell értenie.

Jól megfigyelhető, hogy “amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek”. A hatalom birtokosa mindig feljogosítva érzi magát arra, hogy az általa hozott törvényeket büntetlenül megszeghesse.

Persze a biblia e tekintetben is élenjáró, mert hiszen mi által is jut a biblia istene hatalomhoz? Elvárásai vannak, törvényeket hoz – melyeket persze azonnal megszeg – kényszerít, erőszakot alkalmaz, nyíltan fenyeget és büntet. De vajon tényleg ez a megoldás?

A hatalom a bolhából elefántot módszer által születik

Ami jelen van a mikrokörnyezetben kicsiben, azt megtaláljuk a makrokörnyezetben nagyban is. Mivel a létezésben minden holografikus, ezért ahogyan az emberi szervezet sejtekből épül fel, ugyanígy minden hatalmi szervezet is sejtekből áll össze. Ezek a sejtek vagyunk mi, emberek. Aztán az egyes szervezetek is összekapcsolódnak egymással, ahogyan mi emberek csoportokat hozunk létre. Itt egy fal, ott egy fal és készen van az Országház. Itt egy fal, ott egy fal és készen van a Vatikán. Aztán ezek is szövetkeznek egymással, míg végül megszületik a globális, mindenre kiterjedő hatalom.

A hatalom fala

A hatalom mindig feltételezi, hogy önmaga alatt kisebb hatalmak vannak, hogy alá vannak más hatalmi rendszerek rendelve. A hatalom attól hatalom, hogy hierarchikus. Egyetlen ember sosem rendelkezhet hatalommal, csak attól van a hatalom érzése, hogy a sok-sok ember egymást támogatva létrehozza azt az óriási építményt, amelyre azt mondjuk hatalom.

Egy bíró önmagában semmiféle hatalommal nem rendelkezik. Egy ügyész vagy egy rendőr önmagában úgyszintén nem. Csak a bíróság, ügyészség vagy rendőrség intézményével a háta mögött jelenik meg a hatalma. Azonban a rendőrség vagy ügyészség mint szervezetek sem rendelkeznek hatalommal, mert a hatalmukat egymás kölcsönös támogatása biztosítja. A rendőrség mellett ott áll az ügyészség, mint vádemelő hatóság. És ha van rendőrség és ügyészség, akkor már van hatalma a bíróságnak is.

Az egész hatalom olyan mint egy téglaépítmény. Egy-egy tégla önmagában nem hoz létre házat, ahogyan egy-egy ember sem hoz létre hatalmat. Ám összefogva és egymás mellé téve, egymást kölcsönösen támogatva kiépül a hatalmi hierarchia. Mivel pedig mára az egész világ egyetlen globális hatalmi rendszer, ezért a világ és a hatalom lényegében egy és ugyanaz. Nem véletlenül vannak a hatalomnak világuralmi tervei. Ha ugyanis uralja a világot, akkor fenntartja önmagát, mint hatalmat.

A hatalom egy olyan egyenlőtlen viszonyrendszer, amely lehetővé teszi, hogy mindig legyenek olyanok, akik a hatalmukból adódóan látszólag felettünk állnak, miközben egyéni szinten pontosan egyenrangúak velünk. A bíró ugyanolyan hétköznapi ember, mint egy kőműves. A háztető semmivel sem fontosabb része a háznak, mint a falak vagy az alap.

Ahogyan a háztetőt a falak tartják, ugyanúgy a hatalmat is mi, emberek tartjuk fenn. Ám aki fent van, az felettünk állónak érzi magát, aki pedig felettünk állónak érzi magát az azonnal igyekszik alárendelni önmagának mindenki mást. Így gyakorolhatja ugyanis a hatalmát.

A hatalom falát maga a nép hozta létre, tehát lényegében maga a hatalmi rendszer, hiszen a hatalom emberekből áll és az emberek igénye alapján jött létre. Ebben a falban az igény az a habarcs, amely az egyes téglákat, az egyes embereket összetartja. Mivel az igény létrehozza azt, amire az igény irányul, ezért nem mindegy azonban, hogy mire irányulnak az igényeink. Több pénzre van szükséged? Semmi gond. Csak vedd figyelembe, hogy ez esetben a pénz fogja összetartani az embereket, a pénz fogja mozgatni a világot. Nézz csak körül és meglátod miről szól ma a világ!

Elvárás vs. elképzelés

Ha az igény a habarcs, akkor az elvárás a falban lévő vasbeton. Sajnos úgy köt bennünket egymáshoz, hogy éppen a szabadságunktól foszt meg ezáltal. Egymást húzzuk vissza, egymást korlátozzuk, egymás elvárásainak teszünk eleget. Ám az elvárás mindig egy viszony. Amikor bármilyen elvárásom van akár önmagammal, akár másokkal, akár a világgal szemben, akkor semmi más nem történik, mint szembehelyezkedem a valóságommal. Elvárom, hogy minden úgy történjen, ahogyan akarom. De minden elvárás csak úgy megvalósítható, ha mások ellenében cselekszem.

Soha semmiben nem lehetek a legjobb csak azon az áron, hogy másokat legyőzök, másokon felülkerekedek, jobb vagyok náluk. Előbb vetélytársaim lesznek, aztán versenytársaim, később ellenfeleim, majd ellenségeim. Azt mondom én jobb vagyok, mint Te, mert én kitűnő lettem, míg Te csak négyes. Szebben énekelek, ráadásul legyőztelek birkózásban is. Alulmaradtál. De vajon tényleg ettől vagyok én jobb, mint Te? Attól, hogy teljesítem a világ elvárásait, hogy váljak “valakivé”?

Az elvárás mint vasbeton szilárd és merev. Az elvárás mindig a jövőbeli célt veszi alapul és oda igyekszik, mint végponthoz. Foggal-körömmel. De létezik egy ettől sokkal jobb, hatékonyabb és mindenki számára megfelelő módszer, ez pedig az elképzelés. Az elképzelés rugalmas és a jelenből indul ki. Nem akar a dolgokra hatni, nem akar senki és semmi ellenében elérni valamit. Mindenkinek meghagyja a szabadságát, egyéniségét és egyediségét, miközben mégis kapcsolatban áll mindenkivel és egységet hoz létre.

Mit lehet még építeni téglából? 

Igények, elvárások, kényszer és büntetés. A hatalom négy legfőbb ismérve. Ahány igény, annyi elvárás, ahány elvárás, annyi kényszer és büntetés. Tökéletesen értelmetlen és a pusztulásba vezet ez az út. A hatalom falai repedeznek, dülöngélnek, omladoznak és mi toldozgatjuk, helyenként aládúcoljuk, újravakoljuk, ahelyett hogy lerombolnánk, mint jerikó falait vagy felrobbantanánk mint a berlini falat 1989-ben. Kevésbé lenne fájdalmas, mint azt végignézni és átélni, hogy mennyi szenvedést fognak még okozni a hatalom falai. A falak, amelyek éppolyan mesterségesek, amilyen mesterséges a hatalom és az egész világ. Ez az egyetlen szerencsénk és remélem tudod mire gondolok.

A világban megtalálható hatalmi falak a gondolkodásunkban jelen lévő gátak és blokkok fizikai megtestesülései. Az önmagunkba vetett hit hiányának, a félelemnek, az egoizmusnak, a zárkózottságnak, az elvárásoknak a külső megjelenései. A falak mára egy olyan útvesztőt hoztak létre, amelyből már szinte lehetetlen Ariadne fonalát gombolyítva kitalálni. A hatalmas kőfalak a kilátástalanság, a reménytelenség  érzetét keltik. Egyszerűbb és célravezetőbb lerombolni ezeket a falakat.

A Pink Floyd 1990-ben egy gigantikus koncerten jelképesen is lerombolta a falat, mert megértette azt, hogy soha nem lehetünk szabadok és boldogok, amíg falakkal vesszük körbe magunkat. Szabadok és boldogok lehetünk azonban akkor, ha helyette hidakat építünk egymás közé.

Mert amíg a fal elválaszt, addig a híd összeköt. Amíg a fal a védekezést, a bezárkózást testesíti meg, addig a híd a kitárulkozást, a nyitottságot. Amíg a fal függőleges elemként a hierarchiát képviseli, addig a híd vízszintesként az egyenlőséget. Így miközben a fal a hatalmi kapcsolatok és a múlt, a röghöz kötöttség szimbóluma, addig a híd a baráti kapcsolatokat, a képzeletet, a kreativitást és a jövőt jelképezi.

forrás:http://goldeneye.ws/blog/2014/09/25/a-fal/

Kezdjük hát a saját falaink ledöntésével...