Raszta raszta üzente 11 éve

Úgy nem vagyok egyedül, ahogy többen sem vagyunk.

Ezt nevezem ÉN, szeretetnek! :)

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

"Mielőtt olvasni akarsz tanítani, kérdezd meg, akarom-e!! Inkább vagyok gyermek mint felnőtt, ez igaz... :)"
- ez igaz! - egészen addig, amíg a saját írásaid olvasod és arra reflektálsz.

"Nála erősebb vagy. Őt megerőszakolhatod mentálisan."
- egy mentálisan OK embert nem lehet megerőszakolni, mert vannak tanuk - a cselekedetek - amik/akik szembesítenek.

"Azt nem árt ha tudod, az írásaidból nem sokat olvasok,"
- nem vagy egyedül......

"Gondoltam, ha te, aki Platon-t, egy világhírű bölcs embert egyedien értelmed, és ettől még büszke is vagy,"
- nocsak-nocsak, beszéltél az öreggel? Nekem nem panaszkodott.

"Ha platon-t se hallod, akkor, hogy hallanál minket."
- Platón filozófiájában a lélek az értékesebb, az ember isteni része, a test az értéktelen, lefelé húzó, FÖLDI elem.
Azok a férfiak tehát, akik a testi értelemben termékenyek, nőkhöz fordulnak és testi utódokat nemzenek.
A másik fajta, lelki–szellemi gyermeket hoz létre, melyet a nevelés során lehet létrehozni egy szép, fiatal fiúban.
Ez csodálatos lett volna, ha megmarad a plátói szerelemnél, de sajnos.....
a FÖLD mágneses ereje.......lefelé húzta.

- én is szeretlek

Válasz

Raszta raszta üzente 11 éve

Azt azért szeretném elmondani, hogy öcsém "jelenben élős" gondolatai egykor az enyéim voltak és én ezeknek a gondolatoknak a megértésével, a segítségével jutottam ide, ahol vagyok. Nem rossz dolog ám ez.... Bebizonyítsam valakinek? Ezt a hülyeséget.... Ez nekem jó.... Mit kell bizonyítani azon, ami nekem jó.... Jó és kész....

Csak azért mondtam ezeket, mert a hülyeségben fogant gondolatok is nőhetnek hatalmas fává.... :)) Gyönyörű szép fává, minek virágai megfelelő öntözés és táplálás után, csodálatos illatot árasztanak magukból.... :))

Válasz

Raszta raszta üzente 11 éve

Mielőtt olvasni akarsz tanítani, kérdezd meg, akarom-e!! Inkább vagyok gyermek mint felnőtt, ez igaz... :) Egy 80 kilós gyermeket nem taníthatsz a hülyeségeidre ha ő nem akarja. Egy 10 kilós gyermekkel azonban más a helyzet. Nála erősebb vagy. Őt megerőszakolhatod mentálisan. Az, hogy nekem mi mindegy azt te nem döntheted el. Nekem teljesen mindegy, hogy cápák oka vagy pápák populációja.
Azt nem árt ha tudod, az írásaidból nem sokat olvasok, inkább csak egy-egy szót és azokra szoktam reagálni. Gondoltam, ha te, aki Platon-t, egy világhírű bölcs embert egyedien értelmed, és ettől még büszke is vagy, akkor ugyan miért figyelnél egy átlagos földi halandóra, mint én vagy az itteni emberek. Ha platon-t se hallod, akkor, hogy hallanál minket. Ezért az, hogy itt írogatsz nekünk, annyit ér, amennyire figyelsz ránk.
Azt hiszem, túl okos vagy ahhoz, hogy bárkivel beszélgetni tudj. Tudom mit beszélek, én is ismerem ezt a dolgot.... Nagyon közelről.... :)

Végeztem önnel....

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

Lumi,
ha lesz egy kis időm megtanítalak olvasni ugyanis nem mindegy,
hogy a cápák hatalmas populációja, vagy a pápák hatalmas kopulációja.

Válasz

Raszta raszta üzente 11 éve

A kamera érez, vagy lát? És ami lát, az érezhet? Vagy az érzés lát? Vagy ami lát, az látja az érzést? Vagy a kamerát? És ki látja a kamerát? Mert ha a kamera lát, és az ember mindig emlékek tükrében észleli a dolgokat, akkor a kamera üresen lát. A kamera nem lát körülttem többet, mint amit én észlelek, mert a kamera is én vagyok. Én vagyok a kamera, én vagy aki néz és én vagyok aki lát, és én vagyok az is amit látok. A kamerát nem kötik szabályok? A kamera érez? A kamera látja amit érzek? Látja mit éreznek az emberek? A kamera nem ellenkezik? Ott van az a rengeteg érzés a levegőben, itt van körülöttünk és bennünk, itt van mindenhol és a kamera nem látja, nem érzi, ellenáll. És főként nem ítélkezik? Tehát az ítélkezés az magasabbrandű az ellenkezésnél és a szabályoknál? Ezért mondod, hogy főként nem ítélkezik. Az ítélkezés ellenállás is és valamilyen formában szabályos. Amikor azt mondom, hogy az öcsém hülyeséget beszél, akkor ítélkezek? Nem hinném. Hiszen az öcsém beszédének 90%-a hülyeség. Nem azt mondom, hogy ő rossz ember, mert hülyeséget beszél, csak egyszerűen hülyeséget beszél. Ezzel együtt igen szerethető jelenség. Főleg mióta azt mondogatja mindenkinek, hogy ő a jelenben él. Bár ez kétségtelen tény, de mondogatni és benne élni nem ugyanaz. Szeretem látni a körülöttem lévő embereket, szeretem hallani magamat, szeretem ahogy visszaköszönnek tőlük egykori hülyeségeim. A legjobban azt szeretem, ahogy újra beszélni tanulok az emberekkel. Mint ahogy a gyerekek is megtanulnak beszélni, csak a felnőttek ezt valahogy nem látják úgy, mint én belülről. Érdekes tanulás ez a számomra. Egy kicsit megyek erre, egy kicsit megyek arra, egy kicsit nem megyek sehova. :)

Válasz

Raszta raszta üzente 11 éve

Egy szimbólum csupán? Vagy valami más? :)

Válasz

Raszta raszta üzente 11 éve

Mi az a kamera?! :)

Válasz

Raszta raszta üzente 11 éve

A kamera mi?! :)

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

"-This is, the Ego. mindig? és az új dolgok?!!"
- mindig az emlékek tükrében észlelünk dolgokat.
Jééé...mi ez?....ez valami új dolog lehet, ami.....olyan mint(emlékszem), akkora mint(emlékszem), illata mint(emlékszem), stb mint.

a kamera sokkal többet lát körülöttem, mint amit én észlelek, mert nem szorítkozik tapasztalataira, nem kötik szabályok, nem ellenkezik, nem mérlegel, és főként nem ítélkezik.

Válasz

Raszta raszta üzente 11 éve

"Szerintem az egyik legfontosabb dolog tudni azt, hogy a világnézetemet éppen milyen szemszögből nézem"
-de azért nem kell éjjel-nappal azon rágódni, honnan nézem a dolgokat. Elég azt tudni, amikor kell.

-világnézetemet(mindig az emlékek tükrében észlelünk dolgokat), "szüleimtől és a társadalomtól, a tömegtől tanultam".
-This is, the Ego. mindig? és az új dolgok?!!

Az ember általában megelégszik az illúzióval hogy a másik hibája rosszabb mint az övé.
-szerencsére egyre többen vagyunk azok, akik nem elégszenek meg ezzel az illúzióval...

Ez az egyetlen vigasz, mert a saját hibájával képtelen szembe nézni, de nem is akar.
-ez nem vigasz, hanem ostobaság....

"Annyi nagy mestert, annyi tudóst hallottam már beszélni"
- én is! - találkoztam vallásos - biológussal, találkoztam olyan mesterrel, aki nappal tanította a megvilágosodást, éjjel ---> drogot árult,
tele velük a határ.
-akkor neked is sok tapasztalatod van....

Ő ---> " olyan energiát gerjeszt maga körül, ami könnyen ráragad másokra is."
Az impulzus olyan mint a vírus, keresi a bejáratot, előfordulhat, hogy akarom a vírust és kinyitom az ajtót,
de az esetek többségében (valami oknál fogva) található egy rés, ahol az IMPULZUS(vírus) besurran.
- érzem - a belőle áramló pozitív/negatív hatásokat........
- ráhangolódom - a belőle áramló.........
- ellenállok - a belőle áramló........
És ne feledd! az a másik is érzi, ráhangolódik vagy ellenáll.
Szóval, ha valaki azt hiszi, hogy az ördög ott áll mellette és súg a fülében, akkor az schizophren.
-ne feledjem? elfelejtetted Feldmár apót?! és nekem ehhez mi közöm van?! ne feledjem, hogy skizofrén vagyok, ha az ördög....? tudod te mit beszélsz???????????????????

Válasz

v. a. üzente 11 éve

én vagyok a hibás...

Válasz

v. a. üzente 11 éve

"Szóval, ha valaki azt hiszi, hogy az ördög ott áll mellette és súg a fülében, akkor az schizophren."
-ezek szerint akkor én is skizofrén vagyok, mert bizony mellettem is ott áll az ördög és súg a fülembe. Súg, súg...mondja a "tuttit". Elárulom, hogy nagyon ritkán hiszek neki. Így döntök! És ez a döntés csakis tőlem függ.

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

"Szerintem az egyik legfontosabb dolog tudni azt, hogy a világnézetemet éppen milyen szemszögből nézem"
-világnézetemet(mindig az emlékek tükrében észlelünk dolgokat), "szüleimtől és a társadalomtól, a tömegtől tanultam".
Az ember általában megelégszik az illúzióval hogy a másik hibája rosszabb mint az övé.
Ez az egyetlen vigasz, mert a saját hibájával képtelen szembe nézni, de nem is akar.

"Annyi nagy mestert, annyi tudóst hallottam már beszélni"
- én is! - találkoztam vallásos - biológussal, találkoztam olyan mesterrel, aki nappal tanította a megvilágosodást, éjjel ---> drogot árult,
tele velük a határ.

Ő ---> " olyan energiát gerjeszt maga körül, ami könnyen ráragad másokra is."
Az impulzus olyan mint a vírus, keresi a bejáratot, előfordulhat, hogy akarom a vírust és kinyitom az ajtót,
de az esetek többségében (valami oknál fogva) található egy rés, ahol az IMPULZUS(vírus) besurran.
- érzem - a belőle áramló pozitív/negatív hatásokat........
- ráhangolódom - a belőle áramló.........
- ellenállok - a belőle áramló........
És ne feledd! az a másik is érzi, ráhangolódik vagy ellenáll.
Szóval, ha valaki azt hiszi, hogy az ördög ott áll mellette és súg a fülében, akkor az schizophren.

Válasz

v. a. üzente 11 éve

:)

Válasz

Raszta raszta üzente 11 éve

Kimaradt a lényeg.. a biológia, az evolúció és a többi tudomány hasznosak. Ennek ellenére lényegtelen, hogy mások szerint honnan származunk, mert mi mindannyian, Föld és Ég gyermekei vagyunk....

Válasz

Raszta raszta üzente 11 éve

Igazad van. Igen!, az a sok ember elhiszi. Szinte mindent elhisz. Ha elhiszem azt, hogy van lélek és elhiszem azt, hogy a majomtól származok, akkor valóban logikusan következhet az, hogy van bennem majom lélek. ...vagy a majom lélek ember lélekké vált. Szerintem az egyik legfontosabb dolog tudni azt, hogy a világnézetemet éppen milyen szemszögből nézem, mert ahol állok, ahonnan nézem, onnan fogok látni is. Annyi nagy mestert, annyi tudóst hallottam már beszélni a valóságról, beszélni az evolúcióról, hogy teljesen eltévedtem, teljesen eltévejedtem a nyáji gondolkozástól. Mindegyik meggyőző volt, mindegyik tudott valamit amit a másik nem és az érdekes az, hogy a meggyőződéses ember olyan energiát gerjeszt maga körül, ami könnyen ráragad másokra is. Mivel eltévelyedtem, szükségem volt valami magyarázatra és könnyen hittem nekik. Sokat meditáltam, és a meditációim után valahogy üresnek látszott az, amit előzőleg elhittem. Azután újra elhittem valami másik magyarázatot a hozzá vetített érvelés meggyőző energiája és a tudni akarom miatt. Újra meditáltam... és így tovább, egészen addig, amíg kezdtem beleunni. Láttam ezt az egész "baromságot"... Láttam, hogy csinálnak bohócot magukból, az emberekből, és ami a legrosszabb volt, hogy csinálnak bohócot belőlem. Haragudtam rájuk. Azután Osho-tól hallottam azt, hogy amíg más a hibás, addíg semmit nem tehetsz. Azt mondta, hogy te vagy a hibás. Vagyis ÉN vagyok a hibás. Ezzel kezdődött az ÉN egyéni forradalmam, ami ugyan kihatott a körülöttem élőkre, de valójában bennem zajlott. Azt mondta, hogy ha más a hibás, akkor semmit nem tehetek, ha viszont ÉN vagyok a hibás, akkor tudok vele mit kezdeni. Akkor van megoldás. Beszoptam minden hülyeséget és ezért egyetlen egy ember lett a felelős, ÉN. Hidd el, nem könnyű átváltani arra a nézetre, nem könnyű arra a helyre állni, ahonnan azt látja az ember, hogy Ő maga a felelős mindenért ami történik vele. Én nem akarom, hogy te is odaállj. A te életed, azt csinálsz vele amit akarsz. Én akartam oda állni és én akartam onnan látni a világot, mert éreztem benne valami számomra igazit. Valamit, ami ellent mondott annak amit a szüleimtől és a társadalomtól, a tömegtől tanultam. Valamit, ami ellent mondott annak, hogy másokkal és mások gondolataival töltsem meg a fejemet. Valamit, ami mélységesen megérintett engem. pl: Ne tegyem ezt, mert megbántok vele valakit, ne tegyem azt, mert mit fognak gondolni az emberek. Ugyan barátaim! Hányszor gondoltunk már másokról valamit, ami valójában se nekünk se másnak nem jelent semmi lényegeset. És az az érdekes, hogy ezzel a megértéssel se volt könnyű kiállni magamért, azt tenni amit tenni akarok, amit tennem kell. Sok afférom volt még, de csak azért, mert még mindig kalapált bennem a régi séma: nem szabad megbántani a többi embert, félelem a konfliktusok miatt, stb... Ezután egyre jobban megéreztem, egyre többször kiálltam magamért, egyre kevesebb szépítés volt a mondataimban, a gondolataimban, és valami békés módon egyre többször becsúszott a tisztaság. Amikor azt mondod amit gondolsz, azt teszed ami jól esik. A legérdekesebb és egyben legmegnyugtatóbb az volt ebben az egészben, hogy a környezetemben lévők annak ellenére, hogy az ember azt gondolná ez nem tetszik nekik, egyszerűen és békésen, konfliktus mentesen befogadják azt az energiát, ami őszintén jön. Van benne valami valódi, valami 'Isteni', ami rájuk is kihat. Nem rólam van szó, engem nem érdekel, hogy őket vonzza-e a meditáció vagy a megvilágosodás. A megvilágosodás gondolata tőlem is eléggé távol került. Kétségtelen, hogy egyre többet és egyre többen érdeklődnek, de ez az ő dolguk. Én nem vagyok mester, még nem. :) Legalábbis nem olyan, amit sokan gondolnak a mesterekről. "Sok Jézus jár-kel a világba inkognítóban" Ha éppen azt látom, hogy az érdeklődés valódi és van ott segíteni valóm, akkor segítek, ha nem érzek ilyet, akkor nincs.... akkor csak dumcsizok a csapattal.... :)

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

"tanítsuk nekik azt, hogy az ember majomtól származik,"
- Baby, én viccnek szántam a mondatot, hogy " a majomtól származik az ember",
EZT NEM TANÍTJÁK AZ ISKOLÁKBA!

Michelangelonak van egy freskója a Sixtus-kápolna mennyezetén, a freskó legismertebb részlete, az Ádám TEREMTÉSE, sztem mindenki ismeri.
Ha lerajzolom, megfestem az álmot, az álom akkor is álom marad.

Igaz, hogy a redszerváltás előtti magyaroszágon az annunakik (cenzor)szűrőn keresztül informálták a népet, de voltak csatornák, melyen keresztül a kiszűrt infó átszivárgott, vagy szájhagyomány útján terjedt, vagy füstjelekkel hozzáférhetővé vált.
Vagyis; akinek volt józan "paraszti" esze(common sense) és ismerte a füstjeleket, azt nem lehetett becsapni.
Később, ahogy az idő haladt és idővel az annunakik is mertek nagyok lenni, az igazságot elhallgatni kívánó (fő)anunnakik az olyan könyveket, filmeket és egyéb ártalmas információkat amelyek a hatalmat veszélyeztetik,
NEM ENGEDIK bejutni a "globálisan" teljesen központilag(anunnakik által) irányított elosztó rendszerben.
TE, mégis hogyan döntöd el, hogy egy információ tartalma valós, vagy anunnakicsapda?

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

Az evolució már átváltott, revolúció van.
- azaz, megyünk vissza(felé).

Van egy barátom, amikor megismertem embertelen állapotban volt.
Fiatalkorában, egy karikatúráról készült fotóval ijesztgették olyan sikeresen, hogy pánikrohamot kapott.
Szerencsére sikerült helyre rázódnia amikor elmagyaráztam, hogy a képen látható karikatúra csak MESE, akár a Télapó bácsi.
És mi ketten (barátom+én) csak közös őssel rendelkezünk.
Az ő fajának 48 azaz 24 pár kromoszómája van, az emberi fajnak a"csak" 46 azaz 23 pár kromoszómája van
1 pár kromoszómával kevesebbek vagyunk.
- Közös ős? - arra gondolsz, hogy a Mindenható teremtette a majmot és az embert?
- Te mondád!
A KARIKATÚRÁT ---> Darwin könyvére (A fajok eredete) montázsoltam.
LÁSD: KÉPEK

Válasz

androméden üzente 11 éve

csak azert fontos a szarmazas mert úgy lehetne tisztába tenni a valóságot, sok ember elhiszi hgy a majmoktól származunk de akkor az emberi lélekben is van némi majomlélek..vagy ahogy emberréé váltunk úgy a lelkünk is átalakult volna? paradox világnézet az evolució, de jó a marketing csapat ami nyomja :)

Válasz

Raszta raszta üzente 11 éve

Ha nyitott vagy, akkor az idő nem csak a múltból a jövő felé halad, hanem a jövőből a múlt felé is. Ez esetben a majom származik az embertől.. Nem tudom, hogy mennyire fontos az, hogy ki származik kitől. Hazudtam, mert tudom. Semennyire se fontos.
Még, hogy az ember származik a majomtól!! Ezt a véglegesnek látszó hülyeséget felejtsd el. :)

Válasz

Raszta raszta üzente 11 éve

Néha még én is észreveszem, hogy hazudnak vagy hazudtak nekem, esetleg valaki hazudik, hazudott valakinek, valakiknek, de mára ezek a dolgok nem valami fontosak. Így fogalmazok: A legcsodálatosabb tapasztalás a jelennel együtt élni és szeretni azt, ami vagyok, ami van. A jelenben nem létezik hazugság. A jelenbe nem fér bele a remény. A jelenben csak az élet és a szeretet honol. Nincs benne semmilyen hazugság, se Jézus szavainak elfelejtése. :)

Válasz

Perei Jánosné üzente 11 éve

Igazad van Mariann! Amit évszázadok és a 2000 év alatt tanítottak, annak a FELE SEM IGAZ! Hazudtak apáinknak, nekünk, és hazudnak a gyermekeinknek, az unokáknak! Elvégre egy emberek/?/ által megcsinált vallás dogmáit annyiszor ismételték már e, hogy a hazugságot az emberek igazságnak fogadták el - mert ugye, ha olyan régen hirdetik - akkor csakis igaz lehet! A mezopotámiai anunnakik kitalálták, hogy -- "tanítsuk nekik azt, hogy az ember majomtól származik, mert EZT is elfogadják, annyira elsötétítettük az elméjüket és a lelküket!" Elfogadtunk és elfogadunk minden légbőlkapott áltudományos és kitalált dolgot, csak - mert "tudósok" állították! Ugye akkor már csakis igaz lehet! ELFELEJTETTÜK JÉZUS szavait. -- "jaj azoknak, akik az igazságot hazugságnak, a hazugságot igazságnak mondják!" Reméli minden becsületes, Önmagát Isten gyermekének tartó emberi lény, hogy ÍGY lesz!!!

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

- a majomtól származik az ember.

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

2)

Az egyik legnagyobb hibája a materialisztikus világképnek, az egyén felértékelése volt.
Ha van isten - ha nincs, fabatkát sem ér az életed!
A mai ember, az egója mögé bújva bizonyítja különlegességét, és ragaszkodik a minél további létezéshez.
- régi mesterek(neandervölgyi, cromanoni, ősközösségi-human, Sámán,Tao+Buddha+Jézus arany KÖZÉPútja...)
Alapelvük, hogy a természetben minden fejlődés az eltűnés és visszatérés, a kiterjedés és összehúzódás körkörös mintázatait követi.
Ezt a tételt a Nap, Hold mozgásából az évszakok változásából vezették le.
Nem fogok olyan "elemet” találni az Univerzumban, amely ne lenne információs kapcsolatban velem és ne lenne ott a "lenyomata” ha továbbítom.
Ezért vagyunk MINDENHATÓK, ha két dolog között nem lenne információs összefüggés, akkor nem ugyanabban az univerzumban lennének.
Hanem az isten háta mögött.

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

Csak Figyelj...
Ami van, az van.
De még az sincs... :)

Tudod, az "ISKOLÁBA"
1 - magyar paptól tanultam a Jézus tanait.
2 - magyar nyelvésztől tanulta, hogy a finn nélkül a sámán szót se érteném.
3 - magyar történésztől tanultam, hogy az ős apám görbe lábú, gyerek gyilkos volt.
A piros dobozból(innen látom) eljőve a fehér doboznak látszó USA-ba, találkoztam egy buddhista serpával és egy indián sámánnal, és kiderült, hogy a tudományom nagyrészt hamis.
Amire ők ketten tanítottak, azt cselekszem kisebb-nagyobb sikerrel, úgyhogy MA, csak fenntartással fogadom a piros dobozból jövő információkat.

Egy kis segítség angolul tanulóknak:
1 - HAPPY- GO- LUCKY
Olyan emberre mondhatjuk, aki nem foglalkozik túl sokat a gondokkal, s ami jön, azt elfogadja olyannak, amilyen.
Könnyedén, gondtalanul - esetleg gondatlanul is - él. Nem feltétlenül rosszalló - a szövegkörnyezet egyértelműsítheti, hogy negatív vagy pozitív színben láttatjuk-e a tulajdonságot.
Pl:Steve led a happy-go-lucky life, nearly always cheerful and in debt.
- Steve könnyed, ámde gondatlan életvitelt folytatott, majdnem mindig vidám volt, és adósságai voltak.
2 - HAPPY MEDIUM
Az "arany középút" így mondandó angolul. Vagyis azt az állapotot írja le, amikor megpróbáljuk megkeresni a szélsőségek közötti semleges állapotot, a kompromisszumot, ami nem eredményez galibákat.
A vallások által idézet örök élet nem a más világon van, hanem bennünk VAN.

Válasz

Raszta raszta üzente 11 éve

Ki vagyok "én", hogy bármi fölé emelkedjek? Vagyok aki vagyok, ahol vagyok....csendben, Itt és most.... :)

Válasz

Raszta raszta üzente 11 éve

Veszek két dobozt, az egyibe teszem ezt, a másikba pedig azt a rendszert!
("Mivel az égvilágon mindent be lehet állítani többféleképpen")
-Van egy doboz, ami végtelen, ami megszámlálhatatlan doboz. A végtelen dobozból, én, aki szintén doboz, csinálok két kis dobozt. Az egyik doboz egy rendszer, a másik doboz is egy rendszer. A dobozban, dobozok és rendszerek. -és persze szimbólumok :)

Amit az ember megteremt, az létezik (még a Télapó is).
-A Télapó jó fej, az időben létezik. Az idő nem létezik.

A nincs szó jövő időt vizionál, és esetleg a múltra mutat.
(ma nincs, bár tegnap volt, de holnap lehet)
-A nincs szó feltételez, hallucinál, s amikor nem okoskodunk, akkor kifejez.
S néha, amikor a nincs azt hiszi, hogy nincs, önmagát keresi..lenni akar még a nincs is....!! :)

A régi mesterek azt tanították: ami van az van, ha jó megtartom, ha rossz és felismerem, fölé kell emelkednem.
-Számos mester, számos tanitását értelmezzük. Összefoglalom a tanitást! Figyelj, egyszerű szavak lesznek. Előre szólok: Onnan tudod, hogy a tanitást megkaptad, hogy elolvasod és kész. Elolvasod, meghallod és annyi. Ha elolvasod és csicseregsz fölötte, akkor nem a tanitás hallottad, azt értelmezed. Csak Figyelj...
Ami van, az van.
De még az sincs... :)

"Az a lélek, amely fejével fölé emelkedik még az égnek is, a léttel táplálkozik."

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

"Az a lélek, amely FEJÉVEL fölé emelkedik még az ÉGNEK is, a léttel táplálkozik."
(Buddha)

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

http://www.escapetheillusion.com/blog/2008/05/the-mayan-calendar-comes-north-ian-xel-lungold/

A tudatosság és az idő összefüggéséről szól, azazhogy a maják hogyan értelmezték ezt.
Nem az időt mérték, hanem a tudatosság evolúciójának folyamatát mutatta meg a naptáruk.
Valamint, asztrológiai és spirituális összefüggések, stb.
Érdemes megnézni!

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

(Jézus: Az okos ember sziklára építkezik)
Mindannyian teremtünk, részt veszünk a teremtésben.
(a saját képmására TEREMTETT---> hogy a saját képmásunkra teremtsünk), gondolataink vannak, sőt ha kigondolunk valami művet, (tárgy, zene, festmény stb) azt a fizikai síkon is megtudjuk jeleníteni...
Hiheted azt is, hogy Isten teremtette a gondolatot hiszen ő a forrás, később a Brahman elkészíti számodra a helyet, hogy a gondolatot megkaphasd, te pedig hiheted Maja (Csaló) illúzióját.
Ezért MINDENHATÓ, hogy hogyan gondolkodunk valamiről, mivel e képen korlátozzuk be (vagy ha jobban tetszik teremtjük meg) azt, hogy később hogyan viszonyulunk a dolgokhoz.
Újra meg újra:
A baj ott van, hogy a benyelt állítás alapján bírálunk, elítélünk, kritizálunk egy "embercsoportot", mert a gondolkodásában egy szimbólumot eltérően használ, mint mi.
Egy szimbólumot, amiről egyébként se mi, se ők nem tudják, hogy pontosan mit jelent.
Honnan tudod, hogy a te víziód igaz, meg honnan tudod, hogy te tudod.
Hogy megjelenik előtted egy káprázat, megsimogat, és azt mondja, hogy na látod, ez igaz?

Válasz

androméden üzente 11 éve

Mariann ne mond hgy ez a vilag valosagos mert rohognom kell..ez az egesz egy vicc

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

Veszek két dobozt, az egyibe teszem ezt, a másikba pedig azt a rendszert!
("Mivel az égvilágon mindent be lehet állítani többféleképpen")

Amit az ember megteremt, az létezik (még a Télapó is).
A nincs szó jövő időt vizionál, és esetleg a múltra mutat.
(ma nincs, bár tegnap volt, de holnap lehet)
A régi mesterek azt tanították: ami van az van, ha jó megtartom, ha rossz és felismerem, fölé kell emelkednem.
"Az a lélek, amely fejével fölé emelkedik még az égnek is, a léttel táplálkozik."

Válasz

Raszta raszta üzente 11 éve

Nem a doboz rendszere szerint, hanem a rendszer doboza szerint, és nem dekódolsz, mert nincs itt semmi kód. Ahhoz, hogy dekódolni lehessen, kellene valamilyen kód, a kód viszont, sehol nincs.

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

Ahogy Lumi is fejtegette a doboz rendszere szerint dekódolsz.
- A "szabad országi" - Humánka reakciója az volt, hogy törjük szét a házat, az ő bal kezében jobb helyen lesz a csiga.
- a csiga elszökhet, de nem szabadulhat a háztól, mivel a nyálvonala(ami látszik) mindig összeköti vele.
Attila, ha elkészíted a FÓRUM szekciót, szívesen teszek fel ilyen meséket, képekkel illusztrálva.

Válasz

v. a. üzente 11 éve

Ha kilépek az egyik dobozból észreveszem, hogy egy másikban vagyok benne. Egyik rendszerből a másikba kerülök.
Korlátaink mindig vannak, csak az nem mindegy, hogy mennyire szűkek a határok, meg, hogy mennyire tudatosan tudjuk tologatni őket.
Ha pedig egyáltalán nincs korlát, akkor az már nem ez a Világ...

Válasz

v. a. üzente 11 éve

Ez a csigabiga magyarázat új nekem.
Először agresszívnek tűnt a megközelítés, de ha jobban belegondolok, akkor van benne ráció.
Ez a humán megoldás sokszor lehet hasznos , de ha elszökik a csiga, akkor ez is bukta!

Válasz

v. a. üzente 11 éve

Hát erről beszéltem...a strucc amikor beledugja a fejét a homokba. Elmenekül a valós helyzet elől, a feje a homokban, nem lát semmit és azt hiszi, hogy minden nagyon szép és jó...egészen addig, amíg fel nem falja egy farkas...és nem érti, hogy mért(?).

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

:)

Nagyszerűen kivégezted a RENDSZERT, ami humán kreáció!
- hogyan látod a REND - et, ami adott.

("látványtervem" van(felteszem), anyagom is van, az (építési)árajánlat(k/sac) hiányzik.)

Válasz

Raszta raszta üzente 11 éve

Az egész mondatra figyelés után a következő lépcső, a teljes hozzászólásra való figyelem. ÉS..... :)

Minden doboz egy rendszer és a doboz a rendszer része. A rendszer is egy doboz, a rendszer doboza. Amig a dobozon belül vagy, addig benne vagy egy renszerben. Amikor kikerülsz a dobozból, belekerülsz egy másik dobozba, benne vagy egy másik rendszerben.
Minden doboz működik, mert a nagy dobozba annyi a hely, hogy elférnek benne a kis dobozok. Ezért innen a holdról nézve az látszik, hogy az egyik ember ebbe a dobozba van, a másik meg abba. Semmi különbség nem látszik közöttük.
Ne! Várj! Mintha látnék ott valakit, aki...... Ezt nem is értem. Ott van még egy valaki. És ott még egy. Úgy látszik vannak egy páran a földön, akik nincsenek dobozban. Kicsit homályosan látom, hogy hol ér véget a testük és hol kezdődik a környezetük. Olyan, mintha összemosóda a találkozási felület. Az emberi test és a környezet találkozása. Milyen érdekes látvány a többi dobozos emberhez képest. Tudom, a hold messze van és a szemem se a régi már, de innen úgy látszik, hogy akiken doboz van, azok kissé nehézkesen mennek. Akiken nincs, azok meg mintha suhannának.
Na de mit érdekel ez engem? Az ő dolguk. Én visszasuhanok a földre, mert készitenem kell egy látványtervet és egy árajánlatot cserépkályha épitéshez. :)

Válasz

Raszta raszta üzente 11 éve

:)

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

" már a begyöpösödött egó miatt nehéz "szemléletet" váltani "
- minden rendszer egy doboz, amíg a dobozon belül vagy, addig működik.

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

CSIGA-BIGA TOLD KI SZARVADAT,
HA NEM TOLOD ÖSSZETÖRÖM HÁZADAT

Az ősök szerint, ha a depressziós társukat nem lehet kicsalogatni a maga köré épített légvárból, ilyenkor le kell rombolni a falakat.
A Feldmár a "Schizophrenia" videóba elmeséli, hogy a Sámán tanácsára rokonok és ismerősök szeretettel teli, állandó kontaktusba vannak a "beteggel"
Képzelj el egy jurtát, benne fekszik a delikvens és kb. 5o ember ki-be járkál, ahogy az ideje engedi.

A humanizmus nem azt jelenti, hogy emberségesség, ahogy azt némelyek beállítani próbálják. A humanizmus lényege az emberközpontú világkép.
Az igazságot a hamisságtól az emberek különböztetik meg, vagy egy vezetői csoport által önkényesen kikiáltott igazság az érvényes.
Ő írja a törvényt, és kedve szerint változtatja, máról holnapra, azután holnapután ismét.
Mivel az égvilágon mindent be lehet állítani többféleképpen, nem marad idő, energia minden egyes tételen elgondolkodni, így azután egy részét óhatatlanul "benyeljük".
A baj ott van, hogy a benyelt állítás alapján bírálunk, elítélünk, kritizálunk egy embercsoportot, mert a gondolkodásában egy szimbólumot eltérően használ, mint mi. Egy szimbólumot, amirõl egyébként se mi, se ők nem tudják, hogy pontosan mit jelent.
Az egyik legismertebb humanista Al Pacino az ördög ügyvédjében, nem véletlenül!

Válasz

androméden üzente 11 éve

Én úgy tapasztalom, egy bizonyos idő után - ami lehet egy két élet is - már a begyöpösödött egó miatt nehéz "szemléletet" váltani - inkább persze tudatváltásról van szó, elengedni az egós formákat, meg a világból bevett "jó" gondolatokat..ez sok embernek megy nehezen..

Válasz

Mátis Éva üzente 11 éve

Kedves Attila!
Végre sikerült figyelmemet a problémámra irányitanod. Felvillant előttem
hirtelen, hogy a végtelenbe tartó két párhuzamos egyik szálán ti. a másikon
én... csupa reménytelenség a közös szemléletváltáshoz... követem T.A.-t.

Válasz

v. a. üzente 11 éve

Többször említetted már a "sértegetést"...ami meglátásod szerint bizonyára helyes.
Kérdésem:
Ha konkrétan rákérdezek valamire, akkor miért térsz ki a válasz elől(?)
Vélt vagy valós sérelmeket miért nem lehet nyíltan kitárni?

Válasz

Mátis Éva üzente 11 éve

"Mire jó a megsértődés?"... Mire jó a sértegetés? (ami időrendben mindig
megelőzi a megsértődést)

Válasz

Mátis Éva üzente 11 éve

Nem véleletlenül lett csak az első versszak pszichoanalizálva, hisz a
másodikból már csöpög a szocialista realizmus, a harmadik pedig
egyértelműen a diktatúrák szellemét árasztja.
Inkább maradjon a kisdedek értelmi szintjén a bölcsődében, ahol
első tánclépéseiket gyakorolgatják a kicsinyek. Mivel ez egy dalocska,
mint a Boci boci tarka. Se füle se farka.

Válasz

v. a. üzente 11 éve

A 3. pont számomra is kérdéses, nehezen döntöm el hol a határ(?). Meddig célszerű elmenni és mikor kell elengedni?
Ma, talán jobban kell a humanizmus mint anno!

Válasz

v. a. üzente 11 éve

Önmarcangolás!? Mire jó?
Ítélkezés!? Ha mást nem tudsz elítélni akkor teszed ezt önmagaddal? Mire jó?
Megsértődés!? Ha nem tudod átültetni elképzelésed, megsértődsz? Mire jó?

Mire jó?
Ha az egót akarod erősíteni, akkor tökéletes. Annyit érsz el vele csupán, hogy az egód csatát nyerve, megerősödve még jobban uralja életed menetét, mindig nagyobb és nagyobb hatalmat építve ki magának! És máris felépült a börtön, a lélek börtöne, ahol a szabadság csupán csak álom és vágyakozás. De ez a vágyakozás előbb vagy utóbb megtudja szülni a kitörési szándékot. Talán majd akkor sikerül!

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

"3.Hagyni a csigát, hátha egyszer magától is felébred"

- Az Ó EMBER nem volt HUMÁNUS, az élet kemény volt anno.
A humanizmus a létező legkártékonyabb rendszer a humán életében.

- AZ EREDETI VERSIKE:

CSIGA-BIGA GYERE KI,
ÉG A HÁZAD IDE KI,
KAPSZ TEJET,VAJAT,
HOLNAPRA IS MARAD.

CSIGA-BIGA GYERE KI,
ÉG A HÁZAD IDE KI,
SZÁNTSUNK, VESSÜNK,
HOGY JOBBAN ÉLHESSÜNK.

CSIGA-BIGA TOLD KI SZARVADAT,
HA NEM TOLOD ÖSSZETÖRÖM HÁZADAT.

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

"erdemes volna mar a hazug vilag forrasait felismerni, "

Az "áldott állapot" ami kb. 9 hónap újkori találmány, ezzel a szóval kompenzálják az "áldatlan állapot" - a kórházi szülés és a korai munkába állás miatt elveszett anyákat.
Az a szeretetenergia, amit a csecsmő az anyára irányított valaha, átirányitatott a tárgyakra. (ez a motorja a fogyasztói társadalomnak)

Az ősanyák lóháton, az ómamák a kukorica földön hozták világra gyermeküket.
3 évig szoptattak, így elkerülték, hogy viselős, hasas, várós, másállásos, nehézkes, vastag, széles, hordozós, kicserélődött, bölcsőre hízók legyenek.

Válasz

androméden üzente 11 éve

Sok buddhista tetel pedig nem hit kerdese, a b. Amugy sem vallas hanem gyakorlati felhasznalasa a spiritualis tudasnak, hasonloan a kereszteny v iszlam misztikus utakhoz..mielott megkerdezned mi az a spiritualis azt jelenti, hgy a lelek mechanikajat a gykorlatban is hasznalja..
Termeszetesen ezek az iranyzatok soxor szimbolikusan vgy csak a beavatottaknak szolnak, ezert ugy tunnek mint vmi vallasi szoveg, noha gyakorlati tapasztalasokat irnak le..mondjuk ezert nincs az ujszovetsegben benne Jezus minden iromanya, ezeket nemkivanatos tudaskent .minositette az egyhaz.
A misztikusok gyakorlatait meditacioit a buddhistak a helyukon kezelik, mig a keresztenyek es az muszlimok megturik oket, bar egyes muszlim orszagokban napi szinten vegeznek akar az utcan is ilyen meditaciokat, termeszetesen ez a helyi ortodoxia szintjetol fugg..

Válasz

Papp Laci üzente 11 éve

Ezt a csigabiga versikét ismerem de eddig nem tudtam helyesen értelmezni.Így teljesen más.Köszönöm a magyarázatot.Hasonló tartalmat szívesen olvasnák.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Ne lépj ki, Szerzetes! Én lépek ki. Lehet, hogy szemléletváltott lett belőlem.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Így a kör bezárult. Tudtam, hogy nem fog tetszeni, amit a fenti videóról mondtam. Sajnálom, hogy megbántottam Szerzetest, de a véleményem egy biztosíték kiolvadása miatt született ilyennek: Ökörség. Azóta sem sikerült megjavítanom a biztit. Sajnos. Elfogadom Szerzetes kiutasítását a tisztes társaságból (mármint a klubb-ból).

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Emberek! Most nem viccelek! Ha Szerzetes kilép a klubból, én is kilépek. Annyira hiányoljuk egymást!

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Egyébként beálltam a sarokba, majd letérdepeltem a dióhéjra. Ráébredtem, hogy sarokba vagyok szorítva.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

A NAGY SZENT EGÉSZ átélése teljesen OK.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Én sem vagyok mindig vicces, de a sok nyelvi humortól, amivel itt találkoztam az utóbbi időben, megjött a kedvem a viccelődéshez. Persze vannak komoly dolgok is, pl. a meditáció. Csak az a vicces, hogy egyesek azt hiszik, hogy ez kizárólag az ő privilégiumuk, vagy isteni ajándékuk. A többi csak elátkozott pária. Igy néznek ki egyesek - az írogatásaik alapján. Remélem, nincs igazam, csak félreértettem a szövegeket.

Válasz

Raszta raszta üzente 11 éve

Nem merek, mert félek attól, hogy ha szemléletet váltok, követni fognak és akkor elmész a klubból. Ugyan ki akarna része lenni egy olyan klubbnak, ahol mindenki humorizál, mert szemlélet váltottunk. Mindenki folyton csak humorizálna bármerre jár... mindenkinek csak jó kedve lenne... azt hiszem ez esetben nem is lenne rád szükség itt... Azt hiszem, nem is hiányoznál... Az e gondolattal járó érzés vicces... de inkább fölösleges, mint vicces....

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Majdnem elfelejtettem a legfontosabbat: ráfázik - fát rak a tűzre

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Emberek! Tanuljunk meg humorizálni! Váltsatok szemléletet!

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

További szórakoztató nyelvi időtöltés (magyarázatok):

Mint tudjuk van egy ilyen elképzelés: fázik - fát gyűjt egy tűzhöz, mert nincs túl melege
Ennek mintájára logikus lenne ez is: gallyaz - gallyat gyűjt egy tűzhöz, mert...
De ez is: levelez - leveleket gyűjt egy tűzhöz, mert...

Bocs! Agyamra mentek a vicces nyelvi dolgok...

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Inkább mindenki figyelmébe ajánlanék néhány új magyar összetett szót, amelyeket az Európai Unió hamarosan kötelezővé tesz: romameggy, romapecsenye, romaprímás. Továbbá néhány mondás: "Minden roma a maga lovát dícséri", "Nem szokta a roma a szántást", "Még ha romagyerekek potyognak is az égből...", Romaútra tévedt a falat". Szigorúan tilos lesz úgy emlegetni a régi viccet hogy "Egy ..., egy ... és egy ... beszélget", hanem csak így: "Egy izraelita, egy roma és egy afroamerikai beszélget". A cukrászoknak ajánlják, hogy a négercsók nevű édesség nevét lassan ideje lesz "afroamerikai csók"-ra változtatni. Strauss és Jókai Cigánybáróját is csak Romabáró címmel lesz szabad előadni.

Ugye, csak vicceltem?

Válasz

Raszta raszta üzente 11 éve

Akkor, végre jöhet egy kis, szellemi barangolás...

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Ezt annak kapcsán vetettem fel, hogy a buddhizmus tételei számomra ugyanúgy a hit tartományába esnek, mint az, hogy Jézus a megváltó és Jézus feltámadt és hogy Jehova az egyetlen teremtő isten és hogy az egyetlen teremtő, igaz Jóisten választott népe ez vagy az az etnikum. Hát az ilyen típusú hitekkel nem vagyok hajlandó vitatkozni. Tulajdonképpen leblokkolom magam, amikor véleményt kellene formálnom.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Szerzetes testvér, igazad van. Ha ilyet írok, vagy mondok: "kézzel fogható", akkor ne várjam el a másik embertől, hogy tágabban (ne szó szerint) értelmezze a kezet és a fogást. A kéz az kéz, a fogás az fogás. Nehogy már "anyagi, dolgokat és folyamatokat, közönséges, mindennapi tapasztalást" értsen rajta szembeállítva azokat a "szelleminek", mint olyannak a megtapasztalásával (már ha számára van ilyen).

Az elméről már korábban rengeteget értekeztünk itt, inkább nem mennék bele mégegyszer.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Ezért szeretem ezt a klubot. Mindenki bátran közzé teszi, amit gondol. Mindaddig maradok ebben a klubban, amíg a neve "Szemléletváltók klubja". Amint "Szemléletváltottak klubja" lesz, azonnal kiiratkozom. Az itt ismertetett nézeteknak nagyon sok elemét el tudom fogadni és örülni tudok annak is, hogy az emberek gondolkodnak és annak is, ha valamit elfogadnak egymástól.

Hitbéli vitákat nem vagyok hajlandó folytatni. A vallásos embert nem lehet és nem is szabad győzködni más igazságokról.

Válasz

Raszta raszta üzente 11 éve

:)

Válasz

Raszta raszta üzente 11 éve

Kicsit segitek...
A valóság nem komplikált. A meditáció segit az embereknek meglátni a valóságot. Amikor az ember felébred, ébren van, nem tud semmit. Amikor kész az ebéd, szól, hogy kész az ebéd. Amikor éhes, eszik. Amikor jóllakik, nem eszik többet.

Válasz

Raszta raszta üzente 11 éve

A kézzel fogható dolgokat kézzel illene megfogni és a megfelelő módon kezelni. :)
"A kézzel fogható dolgokat az elmével kezeljük. Minden más a hit területe."
Az elmével kezeljük? :) Minden más a hit területe? :)
Mikor könyvet olvasol, leveszed a könyvet a polcról, hozzáér a kezed a könyhöz. Mikor érezted utoljára a kezeddel azt amit megfogsz? Az elméddel kezeled az érzéseidet, az elméddel kezeled azt amit látsz, mindent amivel kapcsolatba kerülsz, mindent ami körülvesz téged, mindent, aminek a része vagy, az elméddel kezeled. Hogy lehet az, hogy valami, ami csak része az egésznek, kezeli az egészet? Hogy lehet az, hogy az elme, amit az egész hozott létre, kezelheti ezt az egészet? Sehogy! Néhányan sokat képzelünk magunkról. Azt hisszük, hogy az elme minden. Ha nem hinnénk, akkor nem az elme és a hit tenne ki mindent. Nem mondanánk olyanokat, hogy "A kézzel fogható dolgokat az elmével kezeljük, minden más a hit területe."
Vidd ki a szemetet... utána vegyél le egy könyvet a polcról :)...
engedd meg a kezednek és a könyvnek, hogy össze érjenek...

Válasz

v. a. üzente 11 éve

Érdekes a Csigabiga gyermekmondóka mélyebb üzenete:
-Csiga-biga gyere ki
(a csigát kérik, hogy jöjjön ki a napfényre sötét összehúzódott saját világából)
-Ég a házad idekint
(felhívják a figyelmet arra,hogy van világ a csigaházon kívül is, egy más világ vár rá, ami sokkal több mint ami bekorlátozva van a házában, az égbolt alatt minden az övé lehet csak ki kell bújni a házikóból)
-Kapsz tejet vajat holnapra is marad
(kint böség van, egy gazdag világ várja, amit nem lehet felélni, holnapra is marad, örök a jólét)

Azt ugye mondanom sem kell, hogy a mondóka nem a csigának szól, hanem az embernek.
Szélsőséges epilógus:
A csiga nem érti a hívó szót, támadásnak, sértésnek fogja fel a jó szándékot, bekeményít a félelmének ad teret, bebetonozza magát a korlátai közé. És nem jön ki bent marad, bentről győzködi önmagát ez így a jó. A csiga elpusztul és sosem ismeri meg azt a MÁS világot.
Mi a tanulság?
1.Ha a csiga nem érti ezt a mondókát, akkor másikkal kell próbálkozni.
2.Ugyanezt a mondókát egy más "oktánon"mondogatni, egészen addig amig el nem éri a hatását.
3.Hagyni a csigát, hátha egyszer magától is felébred.

Csodálatosan szép mondóka!!!
Hát ez a magyar nyelv, egy egyszerű kis mondóka, hatalmas spirituális tartalommal.

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

" Kain ajándékot vive az Úrnak a föld gyümölcséből."
- még arra is lusta, hogy leszedje a fáról a friss gyümölcsöt,
a cefrének valót eszi(viszi ajándékba) igazi p(r)olitikus alkat.
- Ábel azonban (juhainak első fajzásából és azoknak kövérségéből.)
szaporít, gyarapít, elősegíti a dolgok növekedését.
(Lásd: És ada az egyiknek öt tálentomot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az ő erejéhez KÉPEST)

(A magasabb kultúra elnyomja a kezdetlegesebbet)
- nem elnyomja, hanem kiszorítja....midőn a mezőn valának, megölé őt
- bujdosó és vándorló légy a földön(proli)
- "Káin fémekkel dolgozik és városokat épít"(proli)

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

"Persze először tényleg valamiféle tényekkel sem ártana bizonyítani ezt a sumiír-szkíta-hun-avar vérvonalat."
- mondj egy népet, aki tényekkel bizonyítani tudja a vérvonalát?

hun-avar-magyar vonal: sólyom ábrázolás található a hunok címerein, az avarok szíjvégein(keceli lelet), honfoglalás kori rakamazi tarsolylemezen, hajkorongokon, valamint a magyar királyok címereiben.

- a nyelvésztől kérdezem, hogy milyen nyelven beszélt az osztrák, mielőtt felvette a germánt? ha jól tudom a szláv csoportba sorolták őket.
- Zaicz Gábor féle etimológiai szótárban rákeresve az
ÉG szavunkra az első kiadás azt írja, hogy: eredete ismeretlen.
találós kérdés:
ÉG szavunk a második kiadásba?
ÉG szavunk a harmadik kiadásba?
UI:
A sárkány szavunk eredete?

Válasz

Mátis Éva üzente 11 éve

Azt javaslom olvasgasd a Scientia Sacrát, de még inkább Reneé Guenont.

Válasz

androméden üzente 11 éve

Haha vicces vagy, en ertem miert ragaszkodsz a terhes dolgokhoz, a lexikalis tudas is egy nagy teher lehet, pedig pont a teremto szo az ami atalakithatna a fejedben a dolgokat - Áldássá..
Attol hgy sotet van kotelezo mindenkinek ott lennie??
Bar a Föld 7 milliard emberebol sokan nem is akarnak felnezni es latni a Napot, mindenesetre en azt latom hgy az Áldás es az Áldott Élet onnan jon..

Válasz

Mátis Éva üzente 11 éve

Ez csupán a te fixa ideád, vagy pedig dyslexiás vagy. Soha, semmilyen körülmények között nem néztem le senkit, legfeljebb véleményem van,
amit viszont megtarok magamnak.
Pontosan neked kellene tudnod, hogy a Kali Yugában élünk, amely egy
többezeréves világciklus, a Sötétség Korszaka, amely elvileg 2299-ben
ér véget és az Aranykor tudása a messze távolban, fátyolba burkolózva
elrejtőzik a mai ember szeme elől. Könnyű az emberiséget okolni, vagy
a terhes nőkre mutogatni, mint bűnbakokra, értelemzavaró magyarázatokkal.

Válasz

androméden üzente 11 éve

Ugy gondolom itt senki nem beszelt alacsonyabb v magasabb rendu szellemisegrol, senki nem beszelt ultramagyarokrol - ezzel a szokapcsolattal amugyis azok szoktak jonni akik a mai vilagot latjak igaznak, meg a mai korok "tudosait" -, a valaszaidbol is kovetkezik a regmult korok megmaradt forrasainak lenezese..
Ez valoszinuleg elmebeli kondicinaltsagokbol fakad, meg "lexikalis" ismeretekbol..
Pontosan ezekrol beszelunk, erdemes volna mar a hazug vilag forrasait felismerni, bar a vilag nem véletlen ilyen poshadt evszazadok ota, bar ertheto hgy az emberek nagy tobbsege keptelen feladni a jol bevalt semakat - kenyelmes hozaallas, es nem jar veszelyekkel..

Válasz

Mátis Éva üzente 11 éve

OK! Nincs több kérdésem. Pontosabban válaszom a kérdéseidre.
Sikerekben gazdag, boldog új esztendőt és jó egészséget kivánok mindenkinek!

Válasz

Mátis Éva üzente 11 éve

Özönvizek és jégkorszakok pusztitó távlatából tényleg gyönyörűek a barlangrajzok!
"Mélységes mély a múltnak kútja. Ne mondjuk inkább feneketlennek?"
Inkább műveltnek szeretnék maradni, mint olyan jól értesültnek, mint
egy-néhányan az "ultramagyarok" között.
Mellesleg érdekelne, hogyan állapitod meg, hogy lexikális ismeretekkel
miért van valakinek alacsonyabb szintű spirituális élete? Ilyen tisztánlátó vagy?

Válasz

v. a. üzente 11 éve

Szeretnélek megkérni, hogy az ilyen jellegű hozzászólásokat privátban próbáld tisztázni velem. Szívesen válaszolok.
Köszönöm!

Válasz

Mátis Éva üzente 11 éve

1. "Túlkomplikálod az egyszerű dolgokat. Fárasztó lehet..."-Írod, amely
mögött nem sok elismerés érződik. A válaszból visszakövetkeztethető
a rejtett sértettség.
2. Más elfogadott partnerként és éppen megtűrt, folyamatosan kritizált,
outsider-ként tűrni a sértegetéseiteket.
3. Ha olykor éppen te nem érzed a szinvonalat, az csakis a te bajod.

Válasz

v. a. üzente 11 éve

Te évszázadokról beszélsz, én sok évezredről. Nem csoda, hogy elbeszélünk egymás mellett.
Azért ez jó nagy különbség! összehasonlíthatatlan a két kor.

Tudom nem könnyű a távoli múltat böngészni, a lexikonok csak pár évszázadra tudnak visszamutatni a múltra, és utána semmi, zsákutca. Egy másik irányba kellene elindulni, valami olyan irányba, ami a lexikális tudástól jóval távolabbra nyúlik vissza.

Válasz

v. a. üzente 11 éve

Pár dolgot nem értek a hozzászólásodban:

-Hogy járt András?
-Ha nem vagy tagja ennek a "szuper"közösségnek, akkor hogyan tudsz hozzászólni?
-Ha itt van az általad említett sokszínűség, akkor hogyan nem tudja emelni a színvonalat?
???

Válasz

Mátis Éva üzente 11 éve

A teher meghatározása az értelmező szótár szerint;
1. Nehéz tömeg, amelyet tartani, vinni, cipelni kell.
2. Gondot okozó tennivaló, anyagi vagy erkölcsi kötelezettség.
3. Ingatlanra táblázott adóság.
4. Büntetés terhe alatt v. mellett valaminek az elkövetése.
5. Teher(be)ejtés (Amit tudtommal nem az "ellélektelenedett női nem" követ el.
-ez esetben duplán teher)
Azután beszélhetünk teherautóról, tehervonatról, teherhajóról, teherhordó púpostevéröl is,terhelő adatokról, teherbiró képességről, de főként TERHELTként született ideg vagy elmebajos betegekről, akiket kórház helyet
börtönben tartották lebilincselve évszázadokon keresztül azok jó lelkű emberek, akik a te általad emlitett alkalmakkor annyira tisztelték a női nemet,
hogy "kimenőt" adtak a hölgyeknek. Erről részletesebben is beszámolhatnál.
Nem igazán tudom elhelyezni térben-időben. Előre is köszönöm . (:

Válasz

Mátis Éva üzente 11 éve

Kedves Attila!
Bármily meglepő, sok mindent hallottam, tanultam, tapasztaltam e témakörben,
amelyekről - több okból - senkit nem akarok untatni, mert még úgy járhatok
mint András, aki jelenleg az egyetlen kompetens nyelvész közöttünk. (aki
ellentétben velem még eleddig elfogadott , teljesértékű tagja ennek a szuper
közösségnek.) Nemhogy fárasztó, de igazán felüditő intelligens és szellemes
hozzászólásait olvasni. Persze látom, hogy Mariann humorérzéket sem
értékelitek a megérdemelt szinten. Pedig pontosan ez a sokszinűség emelhetné
a szinvonalat. A kioktató és pikirt megjegyzéseiteket minimum a Szerzetes
szintjén kellene tartanotok. Üdv. neked :)

Válasz

v. a. üzente 11 éve

:)

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Fárasztó? Óóóó, ne hidd! Ez csak egy privát világnézet, amit az ember hányatott élete során alakít ki. De ez is változik, valahányszor értelmes hatások érik. Szóval érik, érlelődik a világnézet is.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

A valóság ennél sokkal komplikáltabb. Maximálisan próbálok egyszerűsíteni. De elismerem: a jó meditáció megláttatja az emberrel a teljes valóságot. Amikor felébred, már úgy érzi: mindent tud, és az egóját csak arra használja, hogy szól az asszonynak: "kész van az ebéd?", majd miután jóllakott, rágyújt egy vízipipára és folytatja a meditációt, ahol az egész világ feltárul előtte a maga valójában.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Az összehasonlító nyelvészet virágzása (és divattá válása) idején a magyar nyelv kutatói is (bizonyára érzelmi, tehát politikai indíttatásból is) lelkesen elkezdték keresni a magyarok rokonait. Találtak egy-két kis létszámú eszkimó népet (osztják, votják, vogul, zürjén, cseremisz), akik nyelvében viszonylag sok hasonló alakú és egyben rokonjelentésű szó volt. A finn rokonság azért rangosabb, bár ott csak a nyelv szerkezete hasonlít (dehát a török nyelvek is hasonló szerkezetűek), nagyon kevés szó rokonítható. De a nyelv szerkezete alapján a japánnal is rokon lehet a nyelvünk (agglutináló - ragozó nyelvek). Bármily fura, az angol nyelv - domináns szerkezetét tekintve rokonítható a kínai nyelvvel, holott genetikailag semmi közük nincs egymáshoz.

Ha már a genetikai szót használtam, a magyarországi népesség genetikailag sem az eszkimókkal, sem a finnekkel nem rokon. A finnek nyelve tele van svéd szavakkal, a miénk pedig török és szláv, de még germán szavakkal is.

Márpedig most ezt a magyar nyelvet beszéljük, és hangsúlyozom, hogy a sumír-szkíta-hun-avar "vérvonalú" magyarok nyelvével csak infrahangon hozható össze.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Mostanában divatos a szlovákokkal arról évődni, hogy melyikünk nyelve képezi a másik alapját.

A levélről jut eszembe, hogy szlovákul a levél "list" (ejtsd: liszt). Ráadásul abban is hasonlít a két nyelv "gondolkodása", hogy szinte ugyanazokat a tartalmakat (jelentéseket) találjuk a szlovák "list" és a magyar "levél" mögött, holott az oroszban is "liszt" a levél, de a postára feladandó levél soha. Nos, ez a hasonlóság a gondolkodásban valóban rokonítható. De a szóalak semmiképpen sem. A szlovák levélnek alakilag nincs köze a mi lisztünkhöz, pedig ugyanúgy hangzik (egyes szám alanyesetben, persze).

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Ja, azt majdnem elfelejtettem, hogy az archivumok teljes anyaga elégetendő, mert alkalmasak a hamisításra.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Ugyanezt lehet mondani az ásatások során talált leletekről is. A sok hülye adófizető tiltakozhatna már, hogy a geológusok, paleontológusok, archeológusok, történészek, politológusok stb. ezentúl szíveskedjenek saját költségükre kutakodni (a nyelvészeket-nyelvtörténészeket szándékosan nem említettem, mert azok a fennálló establishment emberei), hiszen hamisíthatóak a leletek, mint azt egyes krimi könyvek/filmek is bizonyítják. Az alábbi fogalmakat és művelőiket pedig ki kell irtani:

1. Radiometrikus kormeghatározás. Ezen belül a régészetben a radiokarbon-vizsgálatot alkalmazzák.

2. Égetett agyagedényeknél a kormeghatározás módszere a termolumineszcencia. Pontossága ±15%.

Egyéb módszerek:

- részecskegyorsítós tömegspektrometria (AMS)
- kálium-argonos kormeghatározás (K-Ar KMH)
- a fák évgyűrűinek használata (dendrokronológia)
- obszidián hidratálásán alapuló KMH
- fluor felszívódását alkalmazó KMH
- biokronológia
- aminosav alapú KMH
- asztronómiai kronológia stb.

Válasz

v. a. üzente 11 éve

Túlkomplikálod az egyszerű dolgokat. Fárasztó lehet, nem irigyellek érte.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Levél. Sok más levél is van, pl. káposztalevél. Több láb is van: pl. asztalláb, szekrényláb (porkoláb, szarkaláb - de ez a kettő cikis). A satunak is van pofája, de pl. Fletónak nem mindig. A zsáknak viszont nincs pofája, csak szája.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

A fázik szó a fagyra vezethető vissza, bár a fagyban is benne van a fa, ha csak az értelmes elemeket keressük egy szóban. Másik szó is van, ami "fa"-val kezdődik, de annak az utolsó hangját most nem írom ide, viszont a "fa"-gy utolsó hangját bátran. Az nem illetlen.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Száraz levelek elégetése. Hát ez is egy magyarázat (persze csak a dombtetőn, ahol nem fenyeget erdőtűz). Csak az a bibi, hogy a leveles tészta levelét nehezebb elégetni, meg borítékba sem célszerű becsúsztatni. Ez az ellenérv. Viszont a falevél is lebeg a levegőben és a papírlap is. Ez egy másik magyarázat lehet.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Harminc évvel ezelőtt, amikor a Bibliát elkezdtem kritikus szemmel olvasgatni, én is hasonló indulatokra gerjedtem. Most éppen egy történész dolgozatát olvasgatom, aki ilyeneket ír:

"Káin és Ábel torzsalkodása feltűnően hasonlít az egyiptomi Ozirisz és Séth, sőt, Romulus és Remus veszekedéseire. Feltehető, hogy itt nemcsak egyiptomi, de sokkal későbbi, többek között római átvételekkel is van dolgunk."

"Káin és Ábel harca valószínűleg nem egyéb, mint egyszerű szimbólum. A turáni és a szemita fajok harca."

"Káin fémekkel dolgozik és városokat épít. Megöli Ábelt, a pásztorembert. (A magasabb kultúra elnyomja a kezdetlegesebbet.) Nagyon valószínű, hogy ebben a részben Káin, a turán-szumír műveltség megszemélyesítője, és szó sem lehet élő emberről, vagy személyről!"

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Hát igen, a hatnapos teremtés legfeljebb szimbólumként fogható fel, mert mégsem árt megszakítani a folytonos robotolást legalább minden hetedik napon. A hetes számnak egyébként is mágikus jelentése volt. Még az adósságokat is elengedték 7 (x7) évenként és az emberi szervezet összes sejtje is lecserélődik hétévenként. Azonkívül a kutya életkorát is hetes szorzóval hasonlítjuk a miénkhez (persze csak a mai, besűrűsödött anyagban).

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Igen, valódi leletekre van szükség a bizonyításhoz. A nyelvészet területén bizonyára már nincs remény, mert azokat az ékírásos emlékeket tudatosan eltüntették.

Válasz

v. a. üzente 11 éve

Itt van például a "levelezés" szó. Gyerekkoromban nemértettem, hogyan passzol egybe a papírra írt üzenet a fa levelével, mi alapján kapta ezt a megnevezést(?).
Jásdi Kiss Imre magyarázata logikusnak tűnik:
Miszerint valamikor fényjelekkel kommunikáltak egymás közt (nagyobb távolságra) az emberek. Napsütéskor a nap fényét használták, sötéttel pedig a tűz fényét. Száraz leveleket gyűjtöttek és égettek el, ez adta a fényt, amit továbbítottak. Hát ez a levelezés, most már egyszerű a magyarázat.
Vagy a másik szó a "fázik". Ha valaki fázik (hideget érez) elmegy fát gyűjteni, hogy a tűznél melegedni tudjon. Fát gyűjt - fázik. Számomra ez is logikusnak tűnik.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Inkább Fortunátus Imrével, a tolvaj és vérvonalszerűen parazita "pénzügyminiszterrel" kellene pár percig foglalkoznunk, akinek köszönhetően a virágzó és erős Magyarország Mátyás után kb. úgy nézett ki, mint a mai (legalábbis pénzügyileg).

Válasz

v. a. üzente 11 éve

Miből gondolod András, hogy a tények, amiket te per pillanat annak vélsz, tényleg tények és megváltoztathatatlanok? Kutakodni lehet az írásokban, de mi van ha azok nem a valóságot fedik, ha hamisak. Te magad mondtad, hogy mennyi mindent meghamisítottak, pl.a Bibliában is. Miért volna kivétel ez a terület? Milyen idősek azok az írások, amikre alapozod ezeket a "tényeket"? Biztos, hogy csakis az igazat írták le ezek az emberek? Hol van az a határ ameddig vissza kell menni a múltban, hogy kiderüljön az igazság? 2 ezer év, 5 ezer, 20 ezer vagy talán még több?
Ha az igazságot szeretnéd tudni, akkor kemény fába vágtad a fejszédet!

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Kezdjük a helyretételt azzal, hogy Mátyás idejében Magyarország nagyobb hatalom volt, mint az akkori Anglia. Nem tudom, érdemes-e büszkéknek lennünk erre a tényre, vagy a Pálosok elburjánzása megsemmisíti Mátyás dicsőségét...

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Továbbá: a vérvonal szerinti kiválogatósdit sokkal célszerűbb ésszel, rejtve folytatni, mondjuk parazita életmódot folytatva és elvegyülve a gazda népek szorgosan, de szembekötve, vakon munkálkodó tömegében.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

jav. "...valaha is gondoltak erre..."

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Azért érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy - csak a csonka Magyarországot véve - a közel tíz millió magyar anyanyelvű lakosból hány maradna meg, ha kitelepítenék azokat, akik nem sumír-szkíta-hun-avar magyarok. Ugyanakkor a maradék anyanyelve is magyar, bár ez a mai magyar nyelv és a sumiír-szkíta-hun-avar magyar nyelv csak infrahangon van köszönő viszonyban egymással. Persze először tényleg valamiféle tényekkel sem ártana bizonyítani ezt a sumiír-szkíta-hun-avar vérvonalat. Nem hiszem, hogy akik erre próbálnak egy új vallást felépíteni valaha is gondoltak-e erre.

Persze, azt elismerem, hogy amit a szellemek sugallnak a sámánoknak és a táltosoknak, az a szellemi nyelvről magyarra fordítva éppen úgy hangzik, ahogyan ők hallani akarják. Itt nyugodtan visszautalhatok a tegnap hivatkozott vatikáni állásfoglalásra a Bibliával kapcsolatban: emberek írták isteni sugallatra, de saját tudatuk szűrőjén keresztül.

Válasz

v. a. üzente 11 éve

A teher lehet édes vagy keserű. A ma gyermeket vállaló anyák ezek közül választhatnak. Ez is az is teher. Az ÁLDOTT állapot egy igazabb világból származik. Ma ezt nehéz elképzelni, mert akkor más értékek mentén működtek a dolgok. Ma meg emígy működnek.
Éva, tudtad, hogy akkoriban azokat a nőket akik menstruáltak különlegesen kezelték, külön vonulhattak a saját világukba, nem kellett dolgozniuk és tisztelték őket. A peteéréskor még nem volt megtermékenyülés, de így is magas fokon tisztelték az élet lehetőségét és ezen belül a nőt.
Kár, hogy nem érted a lényeget!
Mint "bunkó" férfi azt mondom, legyen a terhesség úgy ahogy most van, a nők meg oldják meg ahogyan akarják, az ő bajuk, gürizzenek, szenvedjenek, ne kapjanak megkülönböztetett figyelmet. Hiszen még a változtatás gondolatától is rettegnek.
Tudtad, hogy Magyarország némely részén a menstruációt betegségnek mondják? Sok nő ezt el is hiszi és tényleg azt hiszi, hogy ő ilyenkor beteg.
A mai világ itt tart. És mi mindent tartogat még?

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

nyelvész=nyelv+ész
Aki nem komolyan foglalkozik a nyelvi törvényszerűségekkel, a fenti egyenlőségjelet komolyan veszi.
A nyelvész kimondja: az "ész" ebben az esetben egy képző és semmi köze sincs a "nyelv" főnévhez.
Ez egy tény. Aki másként gondolkodik, az nem veszi figyelembe a nyelvek logikáját és nevetséges lesz az okoskodása.
A nyelvészeket érdekli egy konkrét nyelv fejlődése, ezért kutakodnak az archívumokban (ahol konkrét tárgyi bizonyítékok vannak az adott nyelv korábbi állapotáról). A fellelt nyelvi adatokat nyilvánosságra hozzák - elsősorban a szakma számára, hiszen nem mindenki érdeklődik az ilyen kutatási terület iránt. Eddig a tényekről szóltam.

Most szólnék a nyelvészek "alkotó munkájáról". Amikor nem csupán egyetlen nyelv időbeni alakulását vizsgálják, hanem több nyelvet is összevetnek, akkor jönnek a "felismerések", vagyis szemet szúrnak a hasonlóságok. Lehetnek teljesen azonos szóalakok két teljesen különböző nyelvben, amelyek között más téren semmi hasonlóság nincs, akkor valószínű, hogy csak véletlen egybeesésről van szó. Azonban földrajzilag egymás közelében élő népek (pl. a szlávok) nyelve bámulatosan sok hasonlóságot mutat, szinte ordít, hogy alapjaik azonosak. Ilyenkor nagyon izgalmas feladat volt (csak volt, mert mára ez a terület tökéletesen feltárt !!!) kimutatni a rokonságot és kutatni, hogy az eltérések mikortól és milyen hatásra következtek be.

A nyelvcsaládokról és azok ágairól mindenki tanult az iskolában, ezért a művelt ember a környezetünkben élő népek 3-4 nyelvcsaládjáról egészen biztosan tud. A szlávok, a germánok és az újlatinok rokonsága (indo-európai) minden művelt ember számára evidens. Az urál-altáji népekről ugyan tanultunk az iskolában, de ezt valamivel nehezebb bizonyítani. Sajnos, a magyar nyelvről szinte azt mondhatjuk, hogy magányos nyelv, akár a japán. Nem véletlen az, hogy a japánok bennünk látják a rokonaikat.

Tehát éppen a magyar nyelv nyelvtudósok általi rokonítása támadható politikailag. A közeli rokon nyelvek hangtani törvényszerűségei szinte matematikai pontossággal leírhatók (pl. a számítógép is kidobja a biztos eredményt), annyi tényszerű bizonyító adat áll rendelkezésre. Nekünk, magyar anyanyelvűeknek nincs ilyen szerencsénk.

Folytathatnám egész nap ezt az eszmefuttatást, de hadd hivatkozzam inkább kedvenc közgazdászomra, Bogár Lászlóra, aki a magyar nyelv négy érdekes szavával megoldotta a pénzügyi világválságot:

ARANY-ARÁNY-ERÉNY-IRÁNY

Hogy mekkora igazság van emögött, saját belátásotokra bízom.

Válasz

Mátis Éva üzente 11 éve

Jól látod kedves Béla!
Édes teher volt minden terhességem, és Isten áldása minden gyermekem.
A hivatásom is erről beszélne, ha tudna. Ezért végeztem pszicho-pedagógia
szakon, és ezért dolgoztam elhagyott és árva gyerekek között. És amikor
még "csak" segéd-gondozónő voltam,akkor gyakran kora reggeltől késő
estig emeltem cipeltem , etettem, mosdattam "több mázsa" kisgyermeket.
A "nyelvi mágiád" ellenére...

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

Franz König írta:
"Sajnos igazi nagy szellemek ritkán születnek, akik rendkívüli nagyot tudnak alkotni. Amikor ezek a szellemek eltávoznak az élők sorából, néha hirtelen gyors, máskor pedig alig észrevehető lassú hanyatlás következik, utoljára pedig mindig dogmába fulladva, romlást hagyva maga után.
Uralkodók, államfők, ha nem önzetlenül, népük boldogulását tekintik fő feladatuknak, hanem hatalmukat a saját önző céljaikra használják fel, a közerkölcs rovására is, úgy előbb-utóbb bukniuk kell.
Így jutott mellékvágányra az ősi vallás, és ment tönkre a nagy birodalom, mert hivatásukat nem töltötték be Belsazár, Xerxész és Dareiosz királyok.
Az emberi önzés, a zsarnokság és diktatúra útján haladva, többé-kevésbé vagy szabadságnélküliséghez, vagy a valóban dolgozó néprétegek elnyomásához vezetett, az utóbbi néha egy agresszívabb rendszer által legyőzetve – következett be. Manapság ezt már egyre világosabban látjuk, hogyha a világesemények a fent elmondottak szerint történnek, az egész emberiséget csődbe, gazdasági válság-ba, a keleti népeknél bálványimádásba, e miatt végül bukásba sodorják."
UI:
(A mostani nyelvészek/történészek is csupán egy lényegében megbukott – ám annál agresszívebb – kultúra képviselői.)

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

"akár az elhitetés (manipuláció) kategóriájába, amely tériítési célokat szolgált - ami nem is mindig rossz, azt hiszem)."
- a térítésnek az iránya mérvadó: 1, vissza az útra, 2, vagy a gödörbe.
A keri biblia azt állítja, hogy Jézus a Dávid házából való Melkisédek rendje szerinti főpap.
Dávid - háza nem ismer Jézus nevezetű főpapot(gödör)
A tóra nem említi Jézust(gödör), a talmud ugyan jegyzi mint a "párduc fiát" (Roman soldier called Panthera, nicknamed the "Panther") de ez is gödör.
Az útról( én vagyok az út) azonban hallgat a biblia.
(malkiy-tsedeq) Melchizendek: 'melchi': király, papi fejedelem
'zendek'/zendik = a zend nép
zend - aria - tiszta - Buddha természetű.

Válasz

Mátis Éva üzente 11 éve

"A tapintatlan úgynevezett közönséges lény, éspedig olyan értelemben, hogy
tényleg közönséges, mindennapi, eldurvult, vagyis neveletlen és tapintatlan...
Tapintatlanság az együttélésre való csökkent alkalmasság, többnyire teljes
alkalmatlanság. Az ilyen lénnyel együtt élni nehéz, mert e lénynek humánus
közösségérzése nincs. Barátja nincs, rokona nincs, családja nincs, és ha a
gyakorlatban mégis van, annál rosszabb. Mert nincs valódi kapcsolata. A másik
emberrel való egyenlőséget nem nem vállalja. Privilégiumokra tart igényt,
lábatlankodik, a tálba elsőnek nyúl. Önmagát a többi közül kiemeli.
Tapintatlanságból...." (HB Patmosz II)

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

"hogy a nyelvészek hazudnak......de a tények makacs dolgok."
András,
a TÉNY az ősnyelv ismerete lenne, minden más csak hipotézis, mivel számos esetben a kölcsönzés iránya csak valószínűsíthető.
A vándorló népeknél a nyelv körbejárt, letettek(feledtek) szavakat,
majd (vissza)jövevény szóként használják (újra.)
Nem tartom nevetségesnek egyetlen magyarító próbálkozást sem, a legvadabb is értelmesebb a 6naposteremtésősrobbanás mesétől.
A "magyar" nyelvészek barbarizmusa nem mai téma, és nem csak az egyszerű ember sérelmezi.
”Kisütik, hogy a magyar nyelv
Nincs, nem is lesz, nem is volt,
Ami új van benne, mind rossz,
Ami régi, az meg tót.” (Arany J.)

Válasz

Mátis Éva üzente 11 éve

Galátákhoz irt levél 6:2-5 Tanácsok az atyafiságos közösségre
"Egymás terhét hordozzátok;
igy töltitek be a Krisztus törvényét.
Mert ha valaki úgy gondolja, hogy
ő valami, holott semmi, önmagát
csalja meg.
Mindenki a maga cselekedetét
vizsgálja meg és akkor csakis
önmagára nézve lesz dicsekvése és nem
másra nézve.
Mert kiki a a maga terhét hordozza."

Válasz

androméden üzente 11 éve

Ezek szerint te tehernek erezted a gyerekeidet..es nem aldasnak, pontosan errol beszelunk hgy ezert lett ilyen az emberiseg - egy plusz teher vgy púp a Gaia hátán..és ez csak a nyelvi magia miatt tortent, az emberiseg jóakaróinak a jóvoltabol..

Válasz

Mátis Éva üzente 11 éve

A "pokla" az a placenta és nem az anyaméh (uterus)!
Mellesleg a"teherkihordása",akármilyen fülsértően hangzik némely érzékeny férfi
lelkének, mégis minden gyermeket váró család és a szülészetek legnagyobb
eseménye és "jutalma". A terhesség szavunk csak egyik szinonimája az áldott
állapotnak, és tökéletesen fedi a női test átalakuló állapotát.
Persze gondolom,ti mint mindent , ezt is jobban tudjátok. (kritizálni) :)

Válasz

androméden üzente 11 éve

Erzesem szerint ezt a tudast akarta pl Mátyás királyunk is osszegyujteni ujra a Pálosok segitsegevel, a Corvinakat ök irtak Mátyás a rendet minden eszközzel támogatta az o uralkodasanak idejen volt a legtöbb Pálos kolostor Magyarorszagon..kérdés hogy a Corvinakbol a kényes temakkal foglalkozo darabokat mind megsemmisítettek e?
Persze ez mar kb az a kerdeskor mint az alexandriai vgy mas oegyiptomi templomok konyvtarainak az Aranykorra vonatkozo feljegyzeseivel kapcsolatos, valoszinu azokbol is leteznek meg peldanyok jol megörizve..
Az Akashabol persze ezek az infok barmikor lehivhatok amugy csak kerdes hgy mikor fogja valaki venni a batorsagot es helyre tenni a vilagot..

Válasz

androméden üzente 11 éve

Mik derulhetnenek ki ha felszinre hoznak az igazsagot?
- eloszor is hgy a magyarsag es azok a nepek amik szinten ezt a nyelvet beszeltek mindig is spiritualis - ertsd ugy a sp-t a tudat-lelek-szellem altal meghatarozott - valosagban eltek, ezt lattak mindenhol es mindenben lelki szemeikkel..az Ösidöktöl fogva..
- masodszor minden olyan ember aki ezt a nyelvet beszeli a lehetö legnagyobb spiritualis potenciállal rendelkezik..persze karmikus gyökerektöl is vezérelt ujjaszületésekkel..

Válasz

androméden üzente 11 éve

Igen nem tudtak mindent eltuntetni szerencsere, de ha mar itt taetunk erdemes az anyagi vilag nyomait is megnezni, pl az osi tortenelmunknek amihez kapcsolodik a Pilis terulete, ezen a helyen allott egykor Ecilburg kesobbi neven Ó-Buda vara ahol Attilatol kezdve laktak a magyar kiralyok kb XIII.szazadig, ezt a varat es a hozza kapcsolodo varosokat koztuk Alba Regiat - amit ma Szekesfehervarral azonositanak - is "felfedezte" egy magyar kutato, de valahogy megse kerul be a koztudatba es az MTA sem akarja feltarni azt a teruletet..kb hasonlokeppen mint a nyelveszeti problemakat valahogy egyes "magyarok" nem akarjak bolgatni. Persze az ok nyilvanvalo ahogy Attila is irta egy hazugsagokra epult vilagban "èlünk"..

Válasz

v. a. üzente 11 éve

Gratulálok! Milyen gyorsan rátaláltál, én még nem hallottam erről a lexikonról.
Ezek szerint még itt is megtalálhatók ezek a nyomok. A Pallas Nagylexikon még őrzi a nagyon régi idők üzenetét(?), úgy látszik mindent nem tudtak nyomtalanul eltüntetni. Ez a bizonyíték megerősíti ezt az állítást.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Erre gondoltál?

"Pokla" - igy nevezik az állatnál a magzatot burkoló hártyákat, melyek ellés után válnak le az anya méhéről.

Forrás: Pallas Nagylexikon

Read more: http://www.kislexikon.hu/pokla.html#ixzz2HEFF4jdY

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Weöres Sándor szerint:

Sehallselát Dömötör...
....
Azt gondolta, hogy a pék a pékhálót szövi rég,
S kemencében süt a pók, ottan sülnek a cipók.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Magyar Etimológiai Nagyszótár (Tótfalusi István)

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Mint már említettem, a világ mai állapotában nem érdemes tények után kutakodni, elég meditálni és mindentudókká válhatunk, amikor visszaérkeztünk a révületből ebbe a fárasztó világba.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Egy újabb deformáltság:

"pokol"

‘a túlvilági örök szenvedés helye a keresztény tanítás szerint’, ‘kínos, gyötrelmes helyzet’: házassága valóságos pokol volt, ‘‹régen› lepra’. Származékai: pokoli, poklos, poklosság.

Délszláv eredetű: szerb régi pakal, szlovén pekel (‘pokol’), eredetileg ‘szurok’. A magyarba egy ószláv pekulu alak kerülhetett, amely hangrendi igazodással fejlődött a Halotti Beszédben már szereplő pukul formára, ebből nyíltabbá válással lett a pokol. Lásd még pech.

(Igen, meg lehet nézni egy német-magyar szótárt: das Pech [~(e)s, ~e] = 1. (fenyő)szurok 2. kellemetlenség, baj, pech 3. ~ der Reben = szőlőfenésedés stb. stb.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Hogyan néz ki egy komoly kutatómunka eredményeként született történeti szótár?

Lássuk erre az "Ördög" szócikket tartalmazó 4 oldal egy pici részletét az 1891-ben kiadott "MAGYAR NYELVTÖRTÉNETI SZÓTÁR"-ból (LEXICON LINGUAE HUNGARICAE AEVI ANTIQUIORIS AUSPICIIS ACADEMIAE SCIENTIARUM HUNGARICAE EDIDERUNT GABRIEL SZARVAS ET SIGISMUNDUS SIMONYI. VOLUMEN ALTERUM J-S BUDAPESTINI SUMPTIBUS ET TYPIS VICTORIS HORNYÁNSZKY ACADEMIAE LIBRARI. MDCCCXCI.):

ÖRDÖG ("Urdung" HB; Simon "Urdung" comes 1260; Nicolaus
etc. "Urdung" 1350, 1394, 1398; "Urdungmalna", Linus 1321,
Czinár; "erdeng" Ném Gl.; "erdeknek" GyöngyC.; "erdeg" JordC., ÉrdyC., PozsC; "ewrdeg", RMNy.; "erdógseeg"; Holt UT. B. Helt. Bibl. "erdewg"; BodC. "erdógseeg"

Jelentése: diabolus, cacodaemon, daemonium, genius malus, daemon, teufel, böser geist

Példák: "Engede urdung intetvinec." stb. stb.

A "J"-től az "S"-ig terjedő szótár 1630. oldalának utolsó szókikke: "SÜVÖLTÉNY", "SÜVÖTÉNY"

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Megjegyzés: Ugyanezt mondhatjuk el minden más természetes nyelvről is.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Köszönöm, Attila. A Tengri Közösség honlapján vagyok, Máris találtam egy kincset, megosztom mindenkivel:

"A látó senkinek nem hajt fejet és senkinek nem engedi, hogy neki fejet hajtson."

Olvass tovább: http://www.tengrikozosseg.com/

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Tegnap estétől ma hajnalig hallgattam a táltosokat és Villás Bélát, aki - azt hiszem, nem táltos, hanem sámán. Attól eltekintve, hogy VB hallgatásához igen erős idegek kellenek, mert néha akkora feszültség gyűlik össze benne, amikor érvel, hogy torkaszakadtából üvöltözik, ami nem éppen jó nyomaték az érveléshez, mert éppen az ellenkező célt éri el vele, elijeszti a hallgatóját.

Az általa kifejtett nézeteket legalább harminc éve ismerem, és a hevessége meg is lepett, mert úgy tűnt, mintha ő csak az adott pillanatban hallott volna róluk - természetesen "önszájából".

Én is szeretném meg nem történtté tenni azt a gyalázatos kivégzést, amiben Jézusnak része volt. Képzeletben - bizonyára - emberek milliói lejátszották már az azóta eltelt kétezer év folyamán, hogy miként menekülhetett volna meg a kereszthaláltól. Akit nem érintettek meg a szavai, az akár legyinthet is: "csak egy legenda, talán meg sem történt". Itt ismét csak azt kell mondanom, hogy a tények makacs dolgok. Sajnos megtörtént. A Bibliára szerintem sem mondható az, amit a Jehova tanúi mondanak, hogy az utolsó betűig hiteles, mert Isten diktálta. A Vatikán jelenlegi álláspontja az, hogy isteni sugallatra emberek írták, annak a kornak a szellemében, amelyben éltek és csak a saját elméjük, gondolkodásuk, életszemléletük szűrőjén keresztül. Azt is hozzáteszi a Vatikán, hogy a Biblia úgy ahogy van, az üdvösségünket szolgálja. A hívő ember ezt elhiszi és a Biblia szellemében igyekszik élni. Vagy nem hiszi el, és keres más kapaszkodókat.

Persze Villás Béla azzal zárja az előadását, hogy nagyon helyesen teszi mindenki, ha minél többet forgatja és minél alaposabban megismeri, mert megismerve sok kincsre talál benne. Csak lehetőleg használjuk az eszünket és a logikánkat is, hogy mi az, ami nem életszerű, vagy akár bizarr azokban a szövegekben. Azt egy más rekeszbe, más kategóriába kell elhelyeznünk (pl. a legenda, vagy akár az elhitetés (manipuláció) kategóriájába, amely tériítési célokat szolgált - ami nem is mindig rossz, azt hiszem).

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

A kézzel fogható dolgokat az elmével kezeljük. Minden más a hit területe.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Természetesen nem kell ragaszkodni a tényekhez. A virtuális valóságot lassacskán mindenki megtapasztalja, mert a politika mára annyira eltávolodott az átlagember által tapasztalt valóságtól a kaszinók ablaktalan világában létező valóság felé, hogy csak a jelenlegi pénzrendszer összeomlása után lesznek majd képesek felébredni. (Remélem, hogy azt már nem érem meg.)

Ezt csak annak apropóján írom, hogy a tények makacs dolgok. Ha pl. a nyelvészek végigböngészik a fennmaradt megsárgult kódexeket és egyéb írásos emlékeket és mondjuk egy 1230-ból származó irományban megtalálnak egy szót, viszont korábbiakban nem, akkor ráfogják, hogy abban a nyelvben a XIII. századtól szerepel az a szó.

Van, aki ezt a tényt tagadja, mondván, hogy a nyelvészek hazudnak. Ilyenkor azt szokták mondani, hogy meg lehet hazudtolni mindenkit, de a tények makacs dolgok.

Válasz

Raszta raszta üzente 11 éve

Értem, de nem ez volt a kérdés...

Válasz

v. a. üzente 11 éve

Ebből a forrásból származik a pokol szavunk egy másfajta magyarázata is, miszerint a pokol valamikor nagyon régen z anyai méhet jelentette. Persze azt mondanom sem kell. hogy bizonyos vallási körök életellenesek és ezért terjesztették el a negatív értelmét az anyaméhnek ahol az emberi élet kezdődik. A pokol régen védelmet, óvást jelentett, ma bűnt, bntetést jelent.
Sikerült elérni a célt! Ma az anyák terhesnek mondják magukat. amikor új életet hordanak a szívük alatt. Valamikor ezt ÁLDOTT állapotnak mondták.
A modern társadalmakban egyre kevesebb gyermek születik. Talán ez a fajta anyasággal összepárosított bűnérzet is tehet róla.

Ha ez igaz, akkor ez a világ nagyon el van deformálva.

Válasz

v. a. üzente 11 éve

Ne feledd, ha csak egyoldalúan közelítesz meg dolgokat, akkor könnyen lehet, hogy önmagadat zárod az elme börtönébe, holott az élet valósága ettől jóval tágabb értelmű. Mire is jó ez?
Tegyük fel, hogy valaki önkéntesen vonul börtönbe(szíve joga, bárki megteheti), azért mert kényelmetlen számára, hogy a világon nemcsak a börtön 4 szürke fala létezik. Kérdem én, nem veszíti el a szava hitelességét, amikor a szabadságról beszél? Igen elveszíti!
Pedig lehet, hogy van élet a 4 szűk falon túl is...
Ezt egyre több ember érzi így!

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Köszönöm, Évike, már 3 órája hallgatom őt is, Szántai Lajost is, Villás Bélát is, Molnár V. Józsefet is. Érdekes, hogy oroszul a "karaul" szó őr(járato)t jelent. Utánanéztem az etimológiai szótárban. A XIV. sz. óta van meg az oroszban és a türk nyelvekből származik, ahol őrt (strázsát) jelent.

Válasz

Mátis Éva üzente 11 éve

Kedves András!
Szeretném figyelmedbe ajánlani a Karaul táltosunkról készitett filmet.
Legegyszerűbben elérheted Shamaniac klubjában - Spirituális Ezotéria -
Videók-Táltosok-Tokmak Karaul Őrző Táltos cim alatt három részre
vágott rövid kisfilm. Ha valaki gyönyörű, igaz, magyar hang után vágyódik
nem csalódhat. Ne tévesszen meg, hogy időbeli csúsztatással, öregkori
képekkel indul. Az évekkel korábban felvett anyagon van a hangsúly!

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

Kedvenc költőm:Lőwi Árpád
(A Tudományos Akadémia Tagja)

PÓTLÉK
- megjegyzés: miért lehetetlen, hogy a magyar nyelvet
tökéletesen birtokolja bárki idegen?

Egyszer fenn jártam Helsinkiben, s ott
Sok finn tudós szívesen fogadott.
A magyarul tudók egy szigeten,
Búcsúlakomát rendeztek nekem.
Verseket olvastam - természetes,
Így telt el vígan az a nyári est.
Verseimen mulattak eleget,
Végül egyikük, egy megjegyzést tett:
Egy szó van a versekben - mondja ő -,
Mely könyveinkben nem fordul elő.
Mi az a "lófa@"? Ritka szó talán?
Vagy nem használják már egyáltalán?

Mire Lőwy arca elkomorul:
Lófa@t tudnak kendtek - nem magyarul!

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

A dilis barátomnak mesélem a vogulista honfoglalás történetét, de nem érti:
Ha az "árjanépek" a magyar honfoglaláskor már kénytelennek voltak felhúzódni a hideg északra, akkor a kellemesebb éghajlatú és termékenyebb Kárpát medence nem lehet olyan üres.
Képzeld el körbe mindenütt laknak, csak épp a medence üres, viccelsz?

A nyelvészek többsége vogulista és a finnugor elmélethez igazítják a nyelvtant, de a nép az isten adta nép........

Válasz

v. a. üzente 11 éve

Azt gondolom Karaultól az etimológiai okoskodás biztos nem származhatott. Az ilyesfajta okoskodás a lexikonokban keresendő. Egy Táltostól az égi igazságot kapod.
Ha lebontod a korlátokat könnyen megtalálhatod a keresett igazságot.
Bizonyítást nem tudok adni, de utat mutathatok, hogy merre indulj el:
Sólyomfi-Nagy Zoltán
http://www.tengrikozosseg.com/

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Köszönöm szépen!

Válasz

Mátis Éva üzente 11 éve

Köszönet a versikéért, Neked is minden jót és szépet a felsoroltakból!

Válasz

Mátis Éva üzente 11 éve

Karaul táltos, akit végtelenül tisztelek és akire kegyelettel emlékezem;
megtisztitó szertartásaiban az ÁRTÓ ÁRMÁNYT űzte el füstölőjével.
Az ármány az ősi magyar szavunk a gonoszra.
Ahhoz, hogy elhigyjem neked, hogy Karaultól származott az ŐRZŐ DÖG etimológiai okoskodása, még bizonyitásra vár!!!

Válasz

v. a. üzente 11 éve

ha-ha

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

De Kertész Imre is egy író. Ő is kapott Nobel díjat. Na és !?!

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

"-Úgy, ahogy lehet eszköz az igazság keresésében, úgy lehet akadály is."

Persze, hogy lehet! Ez különbözteti meg az intuitív "lángelmét" a szamárlétrán lihegő tudóstól (pl. Bolyai János, aki Einsteint megelőzve jutott el a relativitás-elmélethez, úgy tudom).

De azért nem kell Einsteint sem lebecsülni. Csak hát ő aratta le a babérokat. És nem is a relativitás-elméletért kapta a Nobel díjat. Csak ez terjedt el a világban különös módon.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Ezt kívánom mindenkinek az új évben!

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Igen, magyarul beszélni! Találtam egy aranyos kis újévi üdvözletet:

Kívánok én hitet, kedvet,
szép szerelmet, hű türelmet,
utadhoz fényt, csodát, álmot,
békességet, boldogságot,
magyar szót és égre kéket,
emberarcú emberséget.
Verseket, célt, igazságot,
daltól derűs jobb világot.
Kézfogásos tiszta csöndet,
és mosolyból minél többet!
Kívánok egészségben gazdag
Boldog Újévet!

Válasz

v. a. üzente 11 éve

Mi is az értelem?
Ha jól emlékszem pont András mondta: "az amivel megtöltjük" , ha azzal töltjük meg, hogy a dög egy megdöglött állati tetem, akkor az értelmünk azt fogja mondani, hogy ez így értelmes. De ha más szóval töltjük meg az értelmet, akkor valami más lesz számára a dög szó értelme.

Az "ördög-őrző állat" magyarázat az általad is említett KARAUL-tól származik!

Válasz

v. a. üzente 11 éve

András,
értem amiről beszélsz, látom veszed a lapot. Ez szimpatikus számomra.

Pár észrevétel:
A "változtassunk" persze hogy rám is érvényes, azért írtam többes szám első személyébe. A magyar nyelv szépen kifejezi a dolgokat, így most is. Nem is értem miért kérdőjelezed meg?
Ne feledd nem vagyok több mint más, de kevesebb sem, esetleg más. És ha sikerül elérnünk itt a klubban, hogy EGY(-)MÁS-ért vagyunk, akkor már megérte. Ha magyarul fogunk beszélni és gondolkozni akkor könnyebben megértjük EGYMÁST és a világ működését is.

"Az írott szöveggel csak képzett irodalmárok képesek pontosan kifejezni érzelmeket."
-Ekkora hülyeséget el ne higgy!
Leírok neked 3 betűt: óóó és máris érzelmet fejeztem ki, pedig irodalmár sem vagyok.

Szerintem, aminek igazából értelme van az az, hogy nem csak egyféleképpen vagyunk képesek a dolgokra tekinteni. Például az ördög szót nem csak a lexikon értelmezése alapján értelmezzük, hanem például az ősi tudás által is. De nem is az a cél, hogy csak az ősi tudás szerint értelmezzük. Engedjük meg magunknak, hogy mind a kettő megközelítés az életünk részévé váljon.

"VÁLTOZTASSUNK A SZEMLÉLETÜNKÖN, AMI KÉTSÉGKÍVÜL ROSSZ TANÍTÁSOKON ÉS BEIDEGZŐDÉSEKEN ALAPUL."
-ebben az állításban kicserélném a KÉTSÉGKÍVÜL szót a TALÁN szóra. Így nem csak egyoldalú ez az állítás, benne van az a lehetőség is, hogy lehet még jó az a tanítás is, ami most éppen rossz beidegződésen alapul.

A mai világ tudományos, lexikális tudása bizonytalan lábakon áll. Itt van például a Biblia hitelessége. Egyre többen vitatják, hogy át lett írva, meg lett másítva, Jézus nem erről beszélt. Ha a Biblia egyöntetűen igaz volna, akkor most 7 milliárd BOLDOG ember élne a földön. De ez nem így van. Egyre többen érzik úgy, hogy nagyon át lettünk verve.

"Jómagam is úton vagyok. Vannak ismereteim, élettapasztalatom, meggyőződéseim, igazságérzetem, de ez mind csak eszköz az igazság keresésének az útján."
-Úgy, ahogy lehet eszköz az igazság keresésében, úgy lehet akadály is.

Bizonyítani nehéz, mert a bizonyosság az elmének kell. Vagy elfogad, vagy nem. Ha nem csak az elménkkel vagyunk elfoglalva, és megengedjük magunknak azt a hozzáállást, hogy az elmén túl is van tudás, akkor másmilyen megoldás is bejöhet. És lehet, hogy éppen ez az igaz.

Válasz

Mátis Éva üzente 11 éve

Nem is tudnék jobban egyetérteni veled kedves TA!

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Ó, igen! Beletrafáltál!

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Valóban üdítő az az ártatlanság, ahogyan most valahonnan előkerült és amilyen lelkesen művelik a teljes magyar őstörténetet záporesőként zúdított furcsa hangzású adatokkal. A történelemhez nem értek, de a valódi nyelvészetet elég jó érzékkel meg tudom különböztetni a "népetimológiától". Csak azt ajánlanám sokaknak - a nevetségesség elkerülése érdekében -, hogy a nyelvészet nem azonos a futballal, amihez mindenki hozzá tud szólni. Néhány évnyi komolyabb stúdium feltétlenül szükségeltetik hozzá (de a történettudományhoz is).

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Én is gyorsan ellazultam tőle és átpasszoltam valakinek, de állandóan a nyakamra járt utána, mert vissza akarta passzolni. Eközben a megbízó is folyton a nyakamra járt. Kicsit fárasztó volt, de ma már üdítő emlék, persze.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

A lovat ugyebár befogják és kifogják. Ennek mintájára mondhatjuk, hogy az elmét (és az egót) is befogják és kifogják. Az elme kifogását (kiiktatását) a kereszténység esetében könnyen értem. Misztikumnak nyilvánítanak érthetetlen, elmével fel nem fogható tételeket, ezért marad a hit és működik az élet.

Válasz

Raszta raszta üzente 11 éve

Kézzel foghatót vagy elmével foghatót?

Válasz

Mátis Éva üzente 11 éve

Nekem van tőle valahol a könyveim között egy kis füzetecske, abból az időből. Meg kell mondanom, hogy nagyon élveztem és felüditőnek találtam!
Persze, mint "egyfajta laza alternativát" :)))

Válasz

Mátis Éva üzente 11 éve

ÓÓóó! IZ(D)ONYOT!!$$??:))

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Kedves Moderátor Úr! Az "ördög < őr dög" típusú ősiesítése túl modernnek tűnik számomra. Ezt feltétlenül meg kellett jegyeznem.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Még annyit az ördög ősmagyar értelmezéséhez, hogy 1993 táján úgy volt, hogy egy Magyar Adorján nevű lelkes és botcsinálta ősmagyar nyelvész könyvét kellett volna sajtó alá rendeznem. Nem tudtam elvállalni, mert szlavistaként betegre kellett röhögnöm magam, ugyanis a környező szláv nyelvekből vett nem csekély számú példáit az indoeurópai összehasonlító nyelvészetből lopkodta össze, és nevetséges levezetésekkel mindre rá akarta fogni, hogy azok a magyar nyelvből származnak (az igazság éppen fordított: legalább 400 szláv szó van a magyarban).

Válasz

androméden üzente 11 éve

mondjuk tényleg jobb lenne ha a régi szavaink igazi jelentésére fény derülne..és széles körben elterjednének a régi jelentések és azokon keresztül az igazságok..

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

jav.: "...ember tudatában van annak, hogy..."

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Kedves Attila, azzal kívánok boldog Újévet, hogy megismétlem: nagyon érdekes a Szemléletváltók Klubja. Mindenféle véleménnyel találkozik az ember és van hová elhelyezni a reflexióit. Ezeket beírjuk, mások elolvassák, vagy átugorják, reflektálnak rá, vagy megihleti őket és tovább folytatják a gondolatot, ha érdemesnek találják arra.

Az írott szöveggel csak képzett irodalmárok képesek pontosan kifejezni érzelmeket. Mindenkinek van valamilyen meggyőződése, világnézete, hitvilága. A meggyőződések és a világnézet is változhat. Egy normálisan gondolkodó ember tudatában annak, hogy valamilyen irányban úton van (hadd hívjam ide a TAO szót, amiről jóformán csak annyit tudok, hogy ÚT AZ IGAZSÁG FELÉ).

Jómagam is úton vagyok. Vannak ismereteim, élettapasztalatom, meggyőződéseim, igazságérzetem, de ez mind csak eszköz az igazság keresésének az útján.

Te legtöbbször azt a megdönthetetlen általános igazságot helyezed (moderátori?) kommentjeid fókuszába, hogy

VÁLTOZTASSUNK A SZEMLÉLETÜNKÖN, AMI KÉTSÉGKÍVÜL ROSSZ TANÍTÁSOKON ÉS BEIDEGZŐDÉSEKEN ALAPUL.

Kérdéseim:

1. A "változtassunk" többes szám első személyébe magadat is beleérted-e?
2. Ha esetleg nem érted bele magad, kifejtenéd, hogy MILYEN ÚJ NÉZETEKRE IS KELLENE VÁLTOZTATNUNK azokon a rossz nézeteinken?

Végül ismételten sajnálatomat szeretném kifejezni amiatt, hogy az írott forma nem mindig képes kifejezni az ember indulatait, érzelmeit, tudatlanságát (sokszor csak bemásoljuk mások gondolatait, amelyek szöget ütöttek a fejünkbe és várjuk mások véleményét azokkal kapcsolatban).

Szóval én is útkereső vagyok, amilyen - reményeim szerint - Te is. Én ezt nem titkolom, és örülök annak, ha mások véleménye muníciót ad a gondolkodásra.

Válasz

Mátis Éva üzente 11 éve

"Az általam leirt értelmezés csak egy olyan alternativa, ami több ezer éves
eredetű. Persze, ha probléma az elfogadása, akkor....."
Hát ez az! A "dög őrző"-nek legalább van valami csekély értelme, de az
"őrző dög"-nek csak akkor, ha elhagyom a pontjait, s lesz belőle DOG.
pl. őrző (bull)dog.
Szegény Karaul ŐRZŐ-sámánunk is foroghat a sirjában ez "őrdögi" magyarázat hallatán. A magyarság őrzőállatai - mint a puszták más népeinek madarai
is, az által őriztek, hogy elfogyasztották a dögöket. Igy sok pusztitó betegségtől megóvhatták az embereket. (de ekkor sem a dög az őrző)

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Az alternatívához semmi kétség nem fér. Az hogy többezer éves eredetű, még bizonyításra vár. Hej ha egy 14000 éves John besegítene...

Válasz

v. a. üzente 11 éve

Nem mindig értettem, hogy minek a kérdés ha megvan rá a válasz. Azért nem érdemes kérdezni, hogy futhassak még pár kört a "mókuskerékben". Hiszen ha volt is kérdés akkor ez esetben a "Magyar Etimológiai Nagyszótár" megadta a választ, amennyiben megfelelő a hitelessége, és így máris bezárult a kör. Sok embernek így kerek az egész. Nincs ezzel semmi baj.
Az általam leírt értelmezés csak egy olyan alternatíva, ami több ezer éves eredetű. Persze, ha probléma az elfogadása, akkor próbáld érdekességnek, vagy egyfajta laza alternatívának felfogni.
Azt gondolom nagyon is érdemes ezeket az alternatívákat összegyűjteni, mert lehet, hogy egyszer majd ezekből fogjuk összerakni a "mozaikot". És egy hamis világ helyébe egy igaz világ fog felépülni.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Oroszul: megdöglik > iz-DOH-nyot (szó szerint kb. "kileheli lelkét"). A DÖG szavunk megkönnyíti a megjegyzését.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

DÖG

‘állati tetem’, ‘‹szidalomszóként› gyalázatos teremtés’: te nyomorult dög! Származékai: döglik, döglött, döglődik, dögletes, dögös, dögész.

Ismeretlen eredetű. Legkorábbi jelentése feltehetőleg ‘betegség, járvány’ volt, erre mutat a régi döghalál (‘pestis’) elnevezés is.

---Magyar Etimológiai Nagyszótár (Tótfalusi István)---

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Hát az a bizonyos "ördög" csak a "diabolosz" magyarítása lehet, vagyis aki "átdob - átvág" bennünket, mint Fletót a palánkon. De ez a magyarítás nem vette figyelembe a magyar mitológiabeli megfelelőjét a Sátánnak, mert aki annak idején fordította, nem is hallott a magyar mitológiáról.

Válasz

v. a. üzente 11 éve

Szóval már ördög atya is van? Mi fog ebből kisülni?!

Az ördög szó, tudtom szerint, az őr-dög jelentésből ered, vagyis az őrző dög, a dög az állat. őrző állat. A magyar mitológiában például az őrző állat a Csodaszarvas, Turulmadár(kerecsensólyom).

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

András, a metrón vagyok, de később bővebben.
A dilis barátom mondá:
1. a bibliát farizeusok írták, ők meg pénzért az eget is.....
A dilis barátom kérdezé:
2. miért vették el YHVH, ha utána elvetik?

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

"Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva,"

A megvilágosodottak mit értenek az "ördög"-ön?

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

"Az éberség realizálása technikai eljárás"

Ez egybeesik az én elképzelésemmel.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

AM: "- ha lehet követni, akkor én is isten vagyok, vagy ő sem"

Persze, hogy ő is. Ezt nem egyszer tudtukra adta a tanítványoknak - az Újszövetség szerint.

Arról szó sem lehetett, hogy az Atya nem Isten. Józsefről soha nem is tesz említést de Máriát sem oda valónak tekintette, ahonnét Ő jött.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

"Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem."

Előre tudta, hogy vinnie kell majd a keresztjét, amire később felfeszítik?
Ha nem így volt, akkor a kereszt emlegetése értelmetlen!

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Én is így gondolom, hogy valahol zavar van:

TA: "- Viszont jó néhányszor megjósolta a tanítványoknak, hogy meg fogják ölni "
AM: "- nem volt nehéz megjósolni!"

Válasz

Mátis Éva üzente 11 éve

"Az éberség realizálása technikai eljárás" irja Hamvas az Extázis c.
esszéjében. Minden nagy szellemi hagyomány felajánlja saját
technikáját.

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

Buddha tanítása egyezik Jézus (eredeti)tanításával. Mindkettő azt tanította, amit tapasztalt.
A megvilágosodás csírája bennük van, rajtuk fordul.
"Az éberség a halhatatlanság útja, a figyelmetlenség a halál útja. Akik nyitott szemmel élnek, sohasem halnak"

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

Vagy jöhet-e Istentől......
Az, hogy hiszel istenben(így neveltek) ez a te hited, nem Jézusé......

Jézust a Tóra-Talmud - nevelte..........
"Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem."
- ha lehet követni, akkor én is isten vagyok, vagy ő sem.

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

Akkor valami nem OK Jézussal, vagy a bibliával.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Vagyis megmondta nekik a véleményét tudván, hogy "kihúzza a gyufát". Tehát meg akarta öletni magát, nem?

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

"Viszont jó néhányszor megjósolta a tanítványoknak, hogy meg fogják ölni "
- nem volt nehéz megjósolni!

" Tanítványai így szóltak hozzá: Ki vagy te, hogy ezeket mondod nekünk? (Jézus mondta): Nem tudjátok, ki vagyok, abból, amit mondok nektek? A zsidókhoz lettetek hasonlók, mert ők szeretik a fát, gyűlölik azonban annak gyümölcsét, vagy szeretik a gyümölcsét, de gyűlölik a fát."

"Jaj nektek farizeusok! Ahhoz a kutyához hasonlítotok, amely odafekszik a barmok jászlára. Nem eszik, de a barmokat sem engedi, hogy egyenek."

"Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva,"

"És a főpapok és farizeusok hallván az ő példázatait, megértették, hogy róluk szól."

Válasz

androméden üzente 11 éve

sem egyes sem kettes lehetőségre nem utal Jézus ezzel..csakis a megvilágosodásra utal, az újjászületés szimbolumával, bár neki ez csak nekünk szimbolikus..Jézus korában még javában működtek az óegyiptomi beavatóhelyek ahol érdekes módon ugyanúgy hívták az újjászületett-megvilágosodott embereket mint később Indiában..dwij-nek

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Vagy jöhet-e Istentől egy sugallat, egy álom, egy "angyal", egy történés formájában egy ekkora hatás, hogy - hasonlóan a magasabb pályára lökött elektronhoz - valaki egy csapásra "megvilágosodjon"? Vagy az utat végig kell járni mindenkinek? És már az is egy komoly eredmény, ha valaki rálép az ÚT-ra?

Válasz

Mátis Éva üzente 11 éve

(:

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

A megtérésről viszont szintén érdemes lenne...

Jézus hatására sokan megtértek. Ez egy külső hatásnak mondható, vagy legalábbis nem "autogén". Kellett a ráhatás.

Mit tudsz a belülről jövő megtérésről? Mondjuk az "Osho-pártiak" esetében, vagy akár Osho esetében valóban METANOIA az a bizonyos megvilágosodás?

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Then once upon a time...(:-))

Válasz

Mátis Éva üzente 11 éve

Ez ügyben az "Osho-párt" tagjai az illetékesebbek! :)

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Buddhával kapcsolatban is szívesen elmélkednék hasonló módon, mint Jézusról, de az a hitrendszer nem kínál ennyi konkrét és kézzel fogható, sőt, életszerű fogódzót, mint a keresztény hit.

Válasz

Mátis Éva üzente 11 éve

A viz kozmikus lélekszimbólum!
A természet isteni és nem emberi ismeretet kiván. A Scientia Sacra
Analógia könyvében olvashatsz többet a VIZről.
De vissza a Szentiráshoz; több mindent lehet érteni, pontosabban értelmezni.
Pl. a baptizmus a viz által történő megtisztulás. (A megtérés- Metanoia)

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

"...Szükség néktek újonnan születnetek..."

Ezt legalább két módon lehet értelmezni: 1. Itt és most lélekben, vagyis egy új hittel indulni tovább, 2. Majd egyszer, egy másik, egy új biológiai, vagy akár egy tisztán szellemi létben.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Mit kell érteni a vízen?

Válasz

Mátis Éva üzente 11 éve

Az "újonnan való születés" "procedúrája"legcsodálatosabban a János
Evangéliumának harmadik részében olvasható;
..."Bizony, bizony mondom néked: ha valaki nem születik vÍztől és lélektől,
nem mehet be az Isten országába.
A MI TESTTŐL SZÜLETETT TEST AZ; ÉS A MI LÉLEKTŐL SZÜLETETT;LÉLEK AZ.
Ne csodáld, hogy azt mondám néked:Szükség néktek újonnan születnetek."

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Mint látod, engem nagyon izgat ez a bibliai Nagy Szent Titok, nem szeretnék felelőtlenül vélekedni sok ezer (millió?) keresztény mártír haláláról. Közülük egynek tekintem kortársunk, Kosciuszko atya történetét, aki Auschwitzben csak kilencedik volt a megtizedelés során, de helyet cserélt a tizedikkel, aki többgyermekes családapa volt.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Viszont (sajnos, ebben gépemben nincs telepítve a Biblia) jó néhányszor megjósolta a tanítványoknak, hogy meg fogják ölni (amint meg van írva az ember fiáról). Ezt vajon csak utólag szerkesztették bele az Újszövetségbe, vagy tényleg tudta? Évike, ugye, Te sem tudod, hogyan fogsz meghalni? Mert számomra sem ismert a jövő a következő pillanattól kezdődően még...

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

...nem találta bűnösnek...

Olyannyira nem, hogy mosta kezeit Jézus vérétől...

Válasz

Mátis Éva üzente 11 éve

Jézus és Pilátus párbeszédjében még nyoma sincs a halálos itéletnek.
A legenda szerint Pilátus felesége -akire mély benyomást tett Jézus
személye - üzenetet küldött Pilátusnak, hogy kimélje meg Jézus életét.
A bibliában is olvasható, hogy ő nem találta bűnösnek, és az itélkezést
a főpapokra és a népre bizta. S az "Istenadta Nép" Barabbást választotta!!!
A továbbiakban minden úgy történt, ahogy a próféciákban olvashatók.
A 22.Zsoltár kétségbeesett sorai alapján nem hiszem, hogy bárki öngyilkosságra gondolhatna!? ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI?????
Én Istenem, én Istenem ! Miért hagyál el engemet? (Máté 27:46)

Válasz

androméden üzente 11 éve

„Jézus azt mondta a tanítványainak: „Hacsak nem születtek újra, nem léphettek be mennyei királyságomba.”

Keleten azt, aki elérte Istent, úgy hívják, hogy dwija, kétszer-született… a második születés viszont kizárólag meditáción keresztül lehetséges.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Sőt mindezt odáig lehet vinni, hogy a Messiás kereszthalálával kapcsolatban ószövetségi prófétálást is találhatunk. Meg is találták, akik Jézus teleologikus keresztre feszítését magyarázzák. Kíváncsi vagyok a véleményedre Évike, mert látom, hogy nálam sokkal felkészültebb vagy ezekben a kérdésekben.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

"a 82.Zsoltár híressé vált soraival válaszolt"

Azért ez is megér egy észrevételt! Jézus mindig pontosan tudta, mit kell válaszolni, hiszen ezzel a válasszal (és micsoda felkészültségről tanúskodik !) porba hullottak a vádak.

De Pilátusnak soha nem válaszolt úgy, hogy mentse az életét...

Hát akkor mit gondoljunk az Ő haláláról? Öngyilkosság volt? Ennek tükrében annak néz ki nem?

Válasz

Mátis Éva üzente 11 éve

Amikor Jézust istenkáromlással vádolják a farizeusok, amiért Istent
"Mennyei Atyámként" szólitotta meg, akkor Jézus a 82.Zsoltár hiressé
vált soraival válaszolt. ..."...Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti
mindnyájan..."
Különben AZ ISTEN FIA kifejzés több archaikus kultúrában közismert és
elfogadott volt. A júdaizmusban a messiás és a római császárság idején
a mindenkori császár az Isten fia volt, igy amikor a kereszténység hivatalos vallássá vált, a Názáreti Jézus, a Zsidók Királya (INRI) tölthette be ezt
a szerepkört.
A héber M(e)ssi(a)h jelentése: olajjal felkent, segitő, Isten fia, kiválasztott.
A görög szószerint átforditotta a messiást Krisztosz-ra amelynek a jelentése
felkent, ugyanúgy a latin Christus. S az ő követői lettek a keresztyének.
A görög HAL szimbólum magyarázata pedig a következő: IXThYSz (hal)
Jeszusz Krisztosz Theu Hüiosz Szoter - Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó!!!

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Mea culpa, Évike! Nem szoktam figyelni sem a beírások dátumát, sem az idejét. Ezentúl ezt is tudatosítom magamban! Új év, új tudatosság. B.Ú.É.K.

Válasz

v. a. üzente 11 éve

Tartalmas hozzászólásaid vannak, tetszenek!
:)

A Bibliáról Villás Béla is beszél a nemrég feltöltött videóban. Aki teheti hallgassa meg, újszerű megközelítés.
Azt hiszem a mai világban Jézust (ha felfedné képességeit) nagyon gyorsan megfeszítenék, jóval több zombi él ma, mint kétezer évvel ezelőtt és ők nem tudnák elviselni ezt az értéket.

Válasz

Mátis Éva üzente 11 éve

Jav. Cometstar klubjában. :)

Válasz

Mátis Éva üzente 11 éve

"The Man from Earth" egy 2oo7-es SciFi film, amelynek forgatókönyve
az 196o-as évekvek ben született, de csak Írója Jerome Bixby halálos
ágyán -1998-ban készült el végleg.
Mint Marianne is emlitette, a dialógusai tették hiressé, amiért is egy
kazal dijat nyert különböző filmfesztiválokon 2oo7-2oo8 között.

Válasz

Mátis Éva üzente 11 éve

Már az OSHO klub-ban is reménytelenül kértük tőled az Előzmény-re
való hÍvatkozást, amit folyamatosan ignoráltál. S lám csoda történt! :)))

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Köszönöm, Sham, hogy rávezettél: az Előzmény gomb, illetve a Válasz gomb arra való, hogy azonnal csatlakozzunk valakinek a beírásához. Eddig ezeket nem használtam, ezért nem is voltam szinkronban senkivel (:-))

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Szerzetes testvérünk óva int a másik embertől való elkülönüléstől (lélekben, ugye?). A módszer, természetesen, a SZERETET. Mi a szeretet? A másik ember elfogadása olyannak, amilyen, a másik segítése, a jóakarat, a megbocsátás, az önzetlenség, az áldozatkészség (ugye?).

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

PJné testvérünk szerint Isten induláskor átadta nekünk a tökéletes tudást, de valahogyan elherdáltuk, eltorzítottuk és ide jutottunk, ahol vagyunk. Most nincs más dolgunk, mint visszatérni a hagyományhoz, mert az ősi tudás nem tűnt el, csak el kell fogadnunk.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

jav.: "...egyre nagyobb káoszt hoz létre..."

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Ez a Szent Biblia éppen arról a tökéletes zűrzavarról szól, amit a mindennapjainkban is tapasztalhatunk az ember világában. A természetben van rend (pl. természetes gát a túlszaporodással szemben), az ember pedig minél jobban igyekszik a saját "rend"-del kapcsolatos elképzelései szerint rendet teremteni: az idő múlásával egyre nagyobb a káoszt hoz létre, majd egy nagy vérengzéssel visszatér a kályhához, és kezdi elölről a "rendcsinálást".

Válasz

androméden üzente 11 éve

ez egy hoax..

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

A Mindenható, aki mindent tud, nem tudta, milyen embernek lenni...

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Őszintén nem értem, hogy ilyen magyarázatokkal hogyan tudott ekkora hatalomra szert tenni pl. a katolikus egyház?

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Már olyan okoskodással is találkoztam, hogy Isten azért bújt emberi testbe, hogy megtapasztalja, milyen embernek lenni. Miután megtapasztalta (kínhalált szabott ki rá az ember), megbékélt az emberrel és eltörölte számára az eredendő bűn következményét, az örök halált.

Válasz

androméden üzente 11 éve

ezt tőlem kérdezed? csak lécci használd az előzmény gombot majd..
miért működnek mesterek ezen a bolygón? elég evidens szerintem, András te gondolod hgy az ember azért születik meg, hgy kb állati szinten tengesse az életét? gondolod hgy Jézus pl nem a tanitványait akarta kicsit feljebb emelni?
csak mondjuk ott bukott meg a dolog, hgy a tanitványok is mindig csak az állati ösztöneiket próbálták meg propagálni..meg azon rugóztak hgy majd ki követi Jézust a hierarchiában a "Mennyek országában"..

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Ha számunkra ezen kérdéseknek titkoknak kellene maradniuk, akkor miért keresünk rá más magyarázatot, mint amit a "felszentelt szolgák" és a "Szentírás" mond? Egyáltalán minek magyarázni olyasmit, ami Isten szándéka szerint titok?

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Szent titok. Miért kellett Istennek emberi testet ölteni, ha Ő is szellem és mi is azok vagyunk. Miért kellett a biológiai mezőben működnie, az emberek fizikai érzékein keresztül (látás-hallás-tapintás, együtt étkezés stb.) elérni célját, és mi lehetett ez a cél. Ha ez is titok, akkor miért magyarázunk bele mindenfélét (meghalt értünk, véráldozat volt az Atya kiengesztelésére stb.)?

Válasz

androméden üzente 11 éve

Jézus egy megvilágosodott mesterré lett ember volt, az hgy a keresztények mit hallucináltak vele kapcsolatban az más tészta..minden és mindenki isten részei, istenen kivül nincs más a világban..még te András te is isten vagy..

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

A szent titkon pedig nem érdemes golyózni. Azt vagy elfogadod, vagy nem. A probléma az volt, hogy jó sok éven át itt Európában ajánlatos volt titkolni, ha nem fogadtad el ezt a "szent titkot".

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

jav.: "A másik érdekes képessége..." (nem pedig "érdeke képessége...")

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

A másik érdeke képessége az embernek, hogy gondolatilag, sőt érzelmileg is alkalmas erre a paradoxonra: (1) ÉN TE VAGYOK, TE ÉN VAGY, tehát azonosak vagyunk, illetőleg (2) ÉN ÉN VAGYOK, TE TE VAGY, tehát van köztünk egy válaszfal, sőt, két külön világ vagyunk.

A keresztény hitrendszerben Jézus, aki megjelenésében embernek hatott (és bizonyára mindenféle emberi életjelenségeket is felmutatott), maga volt az EGY ISTEN (vagyis Isten, aki egy kívülálló teremtő szellem, hús-vér emberré lett, de inkább úgy, hogy csak Isten fiaként mutatkozott be, tehát inkább duplikálódott Isten volt). A vallás ezt úgy intézi el, hogy ezt nem kell megérteni, ez egy misztikum, számunkra örök titok, illetve egy számunkra fel nem fogható szent titok.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Szerzetes írja ezt a nagy igazságot: "nem tudjátok azt, hogy ti nem létezhettek rajtam kívül".

Jó ideje tudomással rendelkezem arról, hogy van egy közös információs mező, amelybe beíródnak a gondolataink (most nem definiálnám, hogy mi a gondolat) és letöltődnek "mások" gondolatai, ha mi kérjük (vagy valaki más küldi) azokat.

Bizonyára előzőleg olvasnom kellett róla, majd amikor elkezdtem intenzíven programozással foglalkozni, meg is tapasztaltam (ha nem olvastam volna ilyen jelenségről, talán azt hittem volna, hogy én egy programozó zseni vagyok, de így arra a következtetésre tudtam jutni, hogy szó sincs zsenialitásról, csak információ-lehívásról. Hiszen Jézus is ezt tanítja: "kérjetek, és adatik nektek").

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

Láttál esőt valaha?

Válasz

androméden üzente 11 éve

Magyaran szolva ha en azt gondolom masokrol es azt tudatoshitom hgy ok megvilagosodott mesterek akkor ezek szerint magam is azza valok? Logikailag ez a realis nem?

Válasz

Raszta raszta üzente 11 éve

Szerzetes véleménye: "Úgy látom sokunkra ránk férne egy kis agymosás, elmetakarítás.. :)"
Sokunkra az én részeim. Lehet, hogy a szerzetes és még néhányan, lehet, hogy a szerzetesen kívül mindenki. Lényegtelen. A lényeg, hogy sokunkra.
Azt hiszem ezt el kell mondanom, mert nem érted a lényeget.
Ez nem a szerzetes véleménye, hanem az én üzenetem. Olyan van, hogy egy elmén keresztül közlök valamit magunkkal, vagyis saját magammal. Mi mindannyian én vagyunk, és egyszer valamiért úgy döntöttem, hogy többen leszek. Így többen lettünk, de attól még ez a több, mind én vagyok. Amikor úgy beszéltek mintha ti nem én lennétek, akkor bizonyára tévedtek és ettől rossz érzés alakulhat ki bennetek. Ti talán nem tudjátok, de ez azért van, mert nem tudjátok azt, hogy ti nem létezhettek rajtam kívül. Megpróbálhatjátok azt, de bizonyára nem fog sikerülni, nem fogtok boldogulni. Egy ideje figyelem a szerzetest és titeket is szemmel tartalak. Nem mondhatnám azt, hogy bármelyikőtök is különb lenne a többiektől, mégis néhányan úgy csináltok, mintha különbek lennétek. Az lehet, hogy a forma szintjén különböztök, valójában mégsem különültök el egymástól. Nekem teljesen mindegy, hogy az emberiség létezni fog-e ezen a bolygón a jövőben, de annyit azért mondhatok, hogy figyeljetek arra mit tesztek és gondoltok másokról, mert mások is ti vagytok és amit tesztek másokkal azt magatokkal teszitek, amit másokról gondoltok, azt magatokról gondoljátok. Minden amit tesztek, magatokkal teszitek.

Válasz

Perei Jánosné üzente 11 éve

Mariann kedves. Pogány" mitológia csak Nícea óta van! Ősi, Szent, az Istentől eredő Vallás, amely a Csillagokból eredő Szent Kozmikus vallás, CSAK azóta VAN, amikor az Emberiség Hajnalán Isten adta nekik. Itt NEM az a feltett csavaros kérdés merül fel, hogy melyik volt ELŐBB, a tojás, vagy a tyúk!! Az Isteni tudás, eszmék, a Szeretet, Megértés, Jóság, Megsegítés az egész földkerekségen -- a földrajzi távolságok ellenére UGYANAZOK! Szent, a Kozmoszból származó Ősi vallás, amely a Szeretet Istenétől ered, és a Föld védelmét, megbecsülését is tartalmazza! EZT a Szent vallást nyilvánította Nícea azután Róma pogányságnak,eretnekségnek, hitetlenségnek és babonaságnak! Kérlek, gondolkozzunk már az Isteni Értelmünkkel! Tudunk Értelmesen GONDOLKODNI, KÖVETKEZTETNI, Ismereteket szerezni, csak az Ősi, Isteni Igazságokban NEM tudonk hinni, mert ugye azt leszólták, tűzzel-vassal irtották, inkvizícióval, félelemkeltéssel, rettegtetéssel "győzték" meg az embereket, hogy az Istentől kapott Szeretet-vallás az babonaság, pogányság, eretnekség, -- hogy a saját érdekükben létrehozott vallást el tudják terjeszteni. Létrehoztak egy dologtalan papi rendet olyan szertartásokkal, amelyek emberek által kitaláltak, vagy az Ősi Egyiptomi szertartásokból koppintották le! Ezek a szertartások nem szentek, így teljesen hatástalanok! A Szent Királyi Vér helyett, az Ősi egyenesági öröklődés Törvénye helyett kitalálták a "szent olajjal", a "krizmával" való megkenést, megtisztítást, és a Királlyá FELKENÉST! Ezzel azután olyan gazembereket is Királlyá lehetett felkenni, mint Dagobert Király meggyilkolásában közreműködő udvarnagyot, vagy pl:Pippint. CSAK az volt a fontos, hogy Róma" érdekeit képviselje! Hol van itt a Szentség??? Az inkvizíciót SE Isteni Szeretetből, hanem hatalomvágyból találták ki, és NEM Istentől való, hanem emberek találták ki egy olyan vallás" érdekében, amellyel világhatalomra törtek az egész Földön. Elérték.

Válasz

Perei Jánosné üzente 11 éve

Kedves Mariann! Ne flejtsd el azt a momentumot, hogy Jézusnak ecettel kevert epét adtak előtte inni. Ha egy bizonyos állatét adták neki oda / a bennszülött őslakosság ismeri ezt az eljárást/ ecettel, akkor idő előtt tetszhalotti állapotba került. Arimatriai József Jézus testét kéri el azzal a szóval Pilátustól utólag, ami holttestet jelent. Ezzel szemben Pilátus azt a szót használja, amit élő testtel kapcsolatban használtak, és kiadja Jézus testét a zsidóknak. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a Kisjézusnak aranyat, a teljesen tiszta fémet, amely az arany embert, az Istenembert jelképezte, Tömjént, a főpapi vallási eszközt, és a fertőtlenítő, szárítószert, valamint Mirrhát vittek, amely erősítő, fertőzést megakadályozó és vérzéscsillapító. A bibliában benne van a 100 font áloé, amely hatalmas mennyiség! EZ arra kellett, hogy a tetszhalott Jézust életre dörzsöljék-masszírozzák a nazíreusok az általuk ismert titkos Élet-masszázzsal.
Ott találsz mindent leírva a bibliában, mert akkor az elkészítők nem gondolták, hogy valaha is olyan fejlett lesz az Emberiség, hogy használni tudja majd Istentől kapott Szellemi Értelmét!

Válasz

Perei Jánosné üzente 11 éve

A kinyilatkoztatás NEM elég a Teljes Megvilágosodáshoz, mert az egészen más. Kaphat valaki szellemi kinyilatkoztatást, DEazért még nem fog megvilágosodni, csak egy cm-t előrelépett a szellemi lépcsőfokon.

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

Mennyivel hihetőbbek a szentnek mondott írások, mint az, amit ebben a filmben látsz?
.....................................
A keresztre feszítés végén általában megtörték a megfeszített lábszárcsontját. Így az áldozat nem tudott felemelkedve levegőhöz jutni, és megfulladt. Jézushoz érve azonban a katonák látták, hogy erre már nincs szükség.
Egy katona lándzsát szúrt az ötödik bordaközön át a szívbe, ahonnét
"nyomban vér és víz folyt” (Jn 19,34).
A szívburokból szivárgó víz post mortem bizonyítja, hogy Jézus halálát nem fulladás okozta, mint általában a keresztre feszítettekét, hanem a sokkos állapot és a szívburokban felgyűlt folyadék nyomása miatti 'szívmegállás'.
És sajnos(vagy szerencse) istenke oda helyezteté az Éden kertjének keleti oldala felől a Kerúbokat és a villogó pallos lángját, hogy őrizzék az élet fájának útját, anélkül pedig nincs mégegyszer.(Replay)
Ha a dolgok Isten szándékai szerint vannak, akkor lehetetlen, hogy bármely teremtmény Isten akarata ellenére működhetne akár egy pillanatra is...................

- A 10 parancsolat is, ősi törvények modern változata. Hammurapi törvénye.
(Az Őslakó)
Hol is mondja az Úr Mózesnak, hogy mi van a táblákra írva?

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

- Megbocsát neki?
- IGEN, Jézus ezt parancsolja.
Érted ugye?
........................................
Néha ezt kell csinálni, még ha őrültségnek tűnik is, hogy követni kell az ösztönünket. Mivel a között, amit az eszünk diktál nekünk, és amit a szívünk követel, nos, eközött…, e között van az emberiesség vagyis az arany középút.
...........................
A film egyébként nem az alap történet miatt, hanem a filozofálás, az elgondolások, illetve a beszélgetések miatt érdekes.
(a vallás és a tudomány örök vitája).
1Jézus, 1pszichológus, 1történész, 1biológus és 1archeológus
.............................
Írok egy pár mondatot a filmből! (Az Őslakó)
- JÓL MONDTAD, HOGY MENNYIT LEHET TANULNI, HA MEGTANULSZ TANULNI.
- Attól, hogy 14-ezer évet éltem, nem vagyok zseni, csak több időm volt.
- A fürdés a középkorig dívik volt, de az egyház kiadta, hogy bűnös dolog lemosni az Úr porát.
- Hogy hasonlíthatod össze a pogány mitológiát a Szentírással? - Eléggé hasonlítanak.
- Kitalálták a mennyet és a pokolt, hogy a papok a megfélemlítés segítségével uralkodjanak, és megmentsék a lelkünket, amit el sem veszítettünk.
- A kereszténység 2000 éve világvallás - A régi egyiptomiak, meddig imádták Íziszt?
- A sumerok Istart? Indiában, a szent tehenek szabadon mászkálnak mint reinkarnálódott lelkek.
- Hiszel Istenben? - Nem tudom. Nézel híradót?
- Szeretlek. Beérem azzal, amit adsz.
- Érzek valami teret, valami tágas teret, abban amit valóságnak nevezünk. Amelyben, ahogy mindenki mondja, bármi lehetséges.
BÁRMI........

Válasz

androméden üzente 11 éve

Es gondolod hgy a kinyilatkoztatas eleg a szellemi ujjaszuleteshez?

Válasz

Perei Jánosné üzente 11 éve

Shamanic kedves! -- ezen a kérdéseden nagyon csodálkozom, mert éppen Te kérdezed. Mi is Isten Fiai és Leányai vagyunk. Isten Atyánk Összes Jótulajdonsága és KÉPESSÉGEI bennünk VANNAK!!! Felszínre hozni, újra működés-képessé tenni NEKÜNK kellene !!! DE! ahhoz úgy kellene tennünk, mint amikor Péter megtagadta Háromszor Jézust, és azután Jézus Háromszor "megvallatta" vele, hogy szereti Őt. Ez a Kozmikus Szent HÁRMAS Szám, a HÁROMSZOR hatalmas Titkot árul el nekünk. Saját Szabad Akaratunkból, elhatározásunkból Háromszor kell megtagadni a gonoszt és Háromszor kell megvallani magunkat Istenhez tartozónak!!!
EZT a klinikai halálom után tudhattam meg. Most jött el a rendelt ideje, hogy megosszam másokkal.Isten valódi Igazsága egészen MÁS, mint amit nekünk tanítottak!!! A saját érdekükben eltitkolták az emberek előtt, hogy minden ember anyagi testét Ő maga, a Halhatatlan, Örök Életű Isteni-Szellemi lény éltet!!! MI vagyunk az Isteni Szellemi Örök életű Lények, akik NEM a halál utrán nyerik el az Örök Életet, mert ELEVE Örök Életűek! Annyira félre vannak vezetve az emberek, hogy tévhitükért talán még ölni is képesek lennének. NEM az Istentől kapott Értelmükkel, hanem eltompított lélekkel és aggyal elhiszik azt, hogy amit olyan régen, és állandóan sulykolnak beléjük, az igazság!Értelmük és a lelkük annyira el van sötétítve, hogy NEM gondolnak JÉZUS szavaira "Jaj azoknak, akik az Igazságot hazugságnak, és a hazugságot igazságnak mondják!"

Válasz

Perei Jánosné üzente 11 éve

Kedves András. A biblia egy jelképes írás, - már amit bennehagytak a saját Világhatalomra törekvő érdekükben az Igazságból Níceában az átszerkesztéskor, kivonatoláskor. A biblia NEM szentírás! Emberek írták hatalmi érdekekból. NEM Istentől ered, -- mint a Szent Ősi, az Emberiség Hajnalának IDEJÉN az Istentől kapott Ősi Szeretet-vallás, amely ELLEN hozták létre! Gondolj csak arra, hogy a népek Ősi, Szent vallását, amely nemcsak az emberek, hanem a Föld tisztaságának védelmét is magában foglalta, azt a níceai vallású papok eretnekségnek, pogányságnak, hitetlenségnek, barbárságnak nevezték, és tűzzel - vassak irtották. Jézus Szeretetének!! paradoxon-jelszavával gyilkolták le az embereket és emberfeletti gonoszsággal, kegyetlenséggel megkínozták az általuk szentnek nevezett inkvizícióval. EZ iszonyatos meggyalázása, megcsúfolása Isten Szeretet-vallásának!!!

Válasz

Perei Jánosné üzente 11 éve

Kedves András! Isten valóban NEM egy vénséges-vén szakállas öregúr! Ő EGYSÉG. A SZERETET Hatalmas Teremtő Egysége. Végtelenül hatalmas az Isteni Teremtő Erő. Egy óriási Villám energiája kicsi gyufa-szikra Hozzá képest! Az Ősi népek egy olyan mérgeskígyóhoz hasonlították, amely ha megmart egy embert 2 másodperc alatt halott volt. Ez a kígyó ma is él az Amazonasnál. Tollaskígyónak nevezik a farkán lévő bőrkinövések miatt, amelyek tollra hasonlítanak.

Válasz

Perei Jánosné üzente 11 éve

Igazad van, nem állította le a szervezete működését, CSAK azt a Spirituális-Kozmikus módszert alkalmazta a Melhkisedek Papi Rendjébe Beavatottként, - NE ADD ERŐDET MÁSNAK! Ez hatalmas titkot rejt.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Ugyanis igencsak nehezemre esne Istent egy szakállas öregúrnak elképzelni valahol egy távoli bolygón, aki kívülállóként világokat teremt mindenféle hús-vér és nem hús-vér lakókkal, akik tökre hasonlítanak az emberekhez és állandóan ellenkeznek a teremtőjük akaratával, aki nem győzi fegyelmezni őket.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Afelől, hogy Jézus Isten fia volt, semmi kétségem. De logikus, ha mindannyiunkat Isten teremtett, akkor a nőket jogos Isten lányainak, a férfiakat pedig Isten fiainak nevezni. Csak annyi a különbség köztünk, hogy egyesek jobban hasonlítanak Istenhez, mások pedig kevésbé. Egyesek közelebb vannak égi Atyjukhoz, mások távolabb. Csak ezen a nyomon tudok elindulni, amikor értelmezem a Szentírást.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

A többi között egy tendenciózus paraszthülyítés az az állítás a filmben, hogy Jézus a Via Dolorosa-n és a Golgotán egyáltalán nem érzett semmit, mert leblokkolta az érzőidegeit és a keringését is leállította. Nem hallottam olyan fakírról, akinek átdöfték a szívét, majd autogén programja szerint feltámadt...

Válasz

androméden üzente 11 éve

jó akkor hagyjuk a filmet, inkább foglalkozzunk azzal a kérdéssel hogy miért lett Jézusból "Isten fia" és belőlünk még mindig nem..
mi az a kapcsoló amit ő képes volt átkapcsolni magában és mi nem? persze ez általános kérdés is lehetne a "mesterekre" vonatkozóan..
a spiritualitás kérdését meg szintén hagyjuk mellékvágány csak..

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Szerzetes véleménye: "Úgy látom sokunkra ránk férne egy kis agymosás, elmetakarítás.. :)"

A film nem kis agymosásra vállalkozik. Utána ránk fér a nagytakarítás. Aki erre rájön, annak a számára hasznos is lehet ez az opusz.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

jav.: ...anyagon túli világról... (nem "anyagok túli világról")

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Egyszerűen viccesnek tartom az olyan spiritualitást, amelyet úgy gyakorol valaki, hogy úgyszólván mások adják a szájába az ételt-italt, biztosítják számára a lakhatást, a fűtést, a mindennapi háztartást (beleértve a ruházkodást és a személyi higiéniát), ő pedig csak fantáziál az anyagok túli világról. Az ilyen embernek fogalma sincs a külső-belső valóságról, és komoly esélye van arra, hogy egy álomvilágot építget magában: ld. a DODESZKADEN c. filmet.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Valamilyen spiritualitáshoz biztosan kapcsolódik, de szerintem inkább az agymosás fogalmához és az amerikai "paraszthülyítéshez" kapcsolódik a film.

Válasz

androméden üzente 11 éve

Bocs en kerdeztem hgy kapcsolodik a spiritualitashoz..en nem lattam meg a filmet csak kivancsi volnek a mondanivalojara mert a trelerbol nem derult ki

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

kettővel lentebb szeretnék törölni egy szót: "hivatkozva"

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Anyagi valóságon a mindennapi tapasztalatot értem, amelyben bennfoglaltatnak a társadalmi tapasztalatok is: születés, létezés az anyagban, viszonyulás embertársainkhoz és a természethez, gyermekek nemzése és felnevelése, betegségek és más krízisállapotok át- és túlélése, végül a körülöttünk élő élőlények távozása, szeretteink átsegítése, elkísérése az anyagon túli világba és önmagunk halandóságának tudata, beleértve felkészülésünket is az "exitus"-ra stb.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Jól hangzó fogalom a "spiritualitás", de ha ez a film kapcsolódik a spiritualitáshoz, akkor meg kell kérjelek, kedves Shamaniac, szíveskedjél egy definíciót adni róla. Te mit értesz spiritualitáson? Kell a spiritualitás fogalmának megragadásához valamiféle felkészültség az anyagi valóság területéről is, vagy kizárólag vegytiszta elméleti fogalmakkal lehet körülírni hivatkozva valamely személy által újított független ideológia segítségével?

Válasz

androméden üzente 11 éve

aki látta már a filmet elmondhatná, hgy mit csinál a 14 éves élőlény...és hogy kapcsolódik a spiritualitáshoz

Válasz

Raszta raszta üzente 11 éve

Úgy látom sokunkra ránk férne egy kis agymosás, elmetakarítás.. :)

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Sok minden stimmel azzal kapcsolatban, hogy a zsidó-keresztény eszmerendszer is mítosszá vált. A buddhizmusról ugyanez mondható. Mégis valahol találkoznak. Mindkettő hasznos és praktikus (nemcsak hívők számára !), ha lehámozzuk róla a kéretlenül, jó- vagy rossz szándékkal ráaggatott sallangokat.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Az alapötlete egy ökörség. 14000 éves élőlény... Meg a tudós barátai, akik beveszik a mai tudományra hivatkozó fölöttébb áltudományos maszlagot.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

De nem is számít, hogy John mit állít magáról a filmben, mert a film maga egy tendenciózus agymosás.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Kedves Mariann! Nem ismerek olyan mai keresztényeket (persze csak a történelmi egyházak híveire gondolok), akik egy ilyen embert komolyan vennének, ezért a nevetésen kívül más reakciót aligha tapasztalna részükről ez a John.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Nono! Nana! Tendenciózus agymosás ez még akkor is, ha Jézus csak úgy volt Isten fia, mint én vagy Szerzetes! Más szóval: hülyeség-pirula gyengeelméjűeknek. Szóval egy gyenge fantazmagória "történet", de világos a célja. És átlátszó is.

Válasz

Raszta raszta üzente 11 éve

Álmodozz csak, ha neked az esik jól....

Válasz

Raszta raszta üzente 11 éve

A film magyarul.. http://vimeo.com/49687196#

Válasz

Andrassy Mariann üzente 11 éve

Ez igaz!
Jézust ma a keresztények feszítenék meg!

Válasz