Raszta raszta üzente 10 éve

Augusztus végén lesz egy 3 napos elvonulás Jeff Store társaságában. Jössz?

Válasz

Raszta raszta üzente 10 éve

Nálunk nem a padlón van. Nem láttam, hogy bárkinek is sajátja lenne. A tapasztalatom az, hogy mindenkinek a saját fejlődéséhez mérten változik a párna magassága, majd beáll a végső magasság.

Válasz

Szilágyi Mihály üzente 10 éve

Mi a zafu?
Ülőpárna ,- amit a padlóra tesznek.
Rendszeresen járóknak sajátjuk van.
Magasságát optimálisan kell megválasztani a testtel összhangban.
Ha túl alacsony, begörcsöl a láb, a gerinc, -szenvedést okoz.

Válasz

Raszta raszta üzente 10 éve

Van olyan 'banda tag', akivel már háromszor bemutatkoztunk egymásnak, de még most sem emlékszem a nevére. :)
Valójában ami történt, az annyi, hogy zazen közben kifújtam a levegőt 8-10 másodpercen keresztül úgy, hogy a hasam teljesen behúzódott, és hagytam, hogy a testem magától lélegezzen be, majd újra és újra és újra. Olyan hangos lett a légzése a testemnek, hogy még a föld is 'beleremegett'.
Nem lehetett nem hallania a körülöttem ülőknek, a gyakorlott 'zenesek' pedig, hát..... tudják, hogy mikor kezd el 'ülni' egy ember. Ezután 5-10 perc alatt elhalkult a légzés, megpihent a test, a szellem és azt mondanám, 'A TUDAT VISSZAPATTANT ÖNMAGÁRA', 'ÉN VOLTAM OTT EGYEDÜL', senki más.
Távozáskor a Mesterrel lefolytatott rövid beszélgetés a tudat játéka volt. Nincs ott se mester, se tanítvány. A tudat játszott velem.

Önmagunkról megfeledkezni nem idő és nem térhez kötött valami. Önmagunkról megfeledkezni, békében, szabadon hagyni magunkat úgy, ahogy vagyunk.

Mi az a zafu?

Békesség az úton járóknak.

Válasz

Raszta raszta üzente 10 éve

Tudnod kell , hogy ami a Buddha- természetet illeti , nincs különbség felvilágosodott és tudatlan ember között. A különbség ,hogy az egyik ezt felismeri ,a másik nem.

A Mester, Vagyok, Ami Vagyok!

Válasz

nádi hegedű üzente 10 éve

és itt a pont...:)

Válasz

Szilágyi Mihály üzente 10 éve

Üdv .Lumina !
Írod:-**önmagunkról megfeledkezni**......
- Mennyi ideig? -Hol?
Zen házban , zen párnán ülve biztonságban van az ember 120 percig.
Visszatérve a hétköznapi életbe az egók közé.....a világba..
Minden pillanatban választani kell ....-mi veszélyeztet ?

"Egy csepp" zen csoportban kit nevezel mesternek?
Szaladják Istvánt nem ismerheted ,mert jelenleg Nagyváradon van.
Halász Attilát látásból ismerem.
Tervezek elmenni egy gyakorlásra. A zafumnak ott kellene lennie a
monogramommal (SZM). Érdekel ott találom-e?

Az alapító -Shodo Harada Roshi: Bódhidarma ösvényén c. művét becsben
tartom. M.o-i látogatásakor résztvettem az előadásain. Tolmács utján....
közvetetten is értékes volt.
AJ.Christiant hallgatva -, aki mesterien kezeli a szót, gondolatokat , választékos szókincsét
közvetlenül hallva-, ez számomra felülmúlhatatlan.

Válasz

Raszta raszta üzente 10 éve

Köszönöm a segítséget.

-

Válasz

Bíró Tibor üzente 10 éve

-

Válasz

Raszta raszta üzente 10 éve

A zent művelni és elsajátítani annyi, mint önmagunkat megtalálni; önmagunkat megtalálni annyi, mint önmagunkról megfeledkezni; önmagunkról megfeledkezni annyi, mint rálelni a buddha-természetre, önnön eredendő természetünkre.

Válasz

Szilágyi Mihály üzente 10 éve

Még egy élvonalbeli megvilágosodott mester is követhet el hibát.
Lásd.:-Osho
USA Oregon államban létrehozott egy ötezer fős ashramot./ Százezres létszámra tervezve./
Életébe került, talliummal megmérgezték.

E.Tolle számára sok százmillió dollár / milliárd/ áll rendelkezésre.
Nem tart fenn saját ashramot. Nem véletlenül. Csak másokat támogat mérsékelten.
Tanult más hibájából , közvetetten.

Válasz

Szilágyi Mihály üzente 10 éve

Kedves Imre!
Hibákat követ el az ember.
Hozzátartozik az emberi élethez. Évtizedeket kell alapul venni.
Napnak is vannak foltjai.
Itt is fontos a mérték. Súlyos hiba az ember életébe is kerülhet.
Ugyanazt a hibát sorozatosan / minimum háromszor / már nem célszerű
elkövetni, tanulni kell belőle, mert az okosság megkérdőjeleződik.
Ha elnevezi az ember a bajt tapasztalatnak , sokkal könnyebb elviselni.

Kényesebb ügyeknél az igazságot megmondani valakinek nem könnyű.
Nehéz eltalálni a mértéket az egyensúlyt. Mennyit fedünk fel?
Mit és mennyit mondunk el a másiknak.

Ha azt hiszem, hogy az én szemszögem az egyetlen, amiben az igazság
felfedi magát,- ez eddig szinte mindig tévedéshez vezetett.
Barátsággal: M

Válasz

Jakobicz Imre üzente 10 éve

Kedves Mihály,

Nem akarok szőrszál hasogató lenni, de szerintem megbízható tapasztalatok szerzéséhez egyáltalán nem szükséges a hibák elkövetése. A megbízható tapasztalatok szerzéséhez szerintem az vezet, ha odafigyelek az érzéseimre és a reakcióimra is, és tudatosan leállítom a "show"-t, s megteszem a megteendőket, levonva a tapasztalatot. Akkor is, ha ezt egy hiba előzte meg, s akkor is, ha nem. Show egyébként bőven található az un. "hibázás" nélküli esetekben is. Az, hogy a hibáinkból jó esélyünk van tanulni, nem feltétlenül jelenti azt, hogy szükséges azokat elkövetnünk.
A felhozott életproblémára adott válasz AJ Cristiantól, amennyiben az általad idézett eset az "állandó félelemmel" kapcsolatos esetre vonatkozik, ettől kissé árnyaltabb és kevésbé használható formában hangzott el az én információim szerint. Ráadásul az általad citált mondat is nagyon sokféleképpen értelmezhető. Nekem pl. ez az állítás szimpatikus, ha nem az általam hallott konkrét háttér esetre vonatkozik, s beillesztem ezen témakörben szerzett tapasztalataim hátterébe. Lefordítva gondolatomat: egyetértek azzal, hogy nem az általunk átélt "show" a fontos, hanem az eközben bennünk hullámzó érzelmek, melyek többségét a többségünk nemcsak, hogy figyelmen kívül hagyja, hanem észre sem veszi. köszönöm a figyelmedet. Szeretettel, Imo

Válasz

Raszta raszta üzente 10 éve

:)

Válasz

Szilágyi Mihály üzente 10 éve

Melléfogásokat, hibákat, tévedéseket úgy kerülheti el az ember , ha TAPASZTALATOT szerez. A tévedéseket is szeretjük ennek becézni.
Megbízható tapasztalatra, helyes döntésre viszont úgy lehet szert tenni, ha hibákat
követ el az ember. Az esetenkénti hibázás tehát szükséges.

AJ. Christian legutóbbi (V.25.) előadásán egy hölgy életproblémájára azt válaszolta,
hogy * nem az a tapasztalat amit ő átél,
hanem amit közben érez.*

Válasz

v. a. üzente 10 éve

Igen,
és sok jó tapasztalattall gazdagodtam!
:)

Válasz

v. a. üzente 10 éve

:)

Válasz

Mátis Éva üzente 10 éve

Kedves Attila!
A kesztyűt Lumina vette fel, neki módja lett volna törölni, de a dialógust
választotta.
Mellesleg, olvasható, hogy az árvizre való tekintettel, szolidaritásból, illő
volna elhallgatnunk...a tagság ezt a javaslatot követte...
Lumina egyedül is tudta kezelni a "hijackinget."

Válasz

Molnár Katalin üzente 10 éve

Voltatok önkénteskedni, homokzsákot pakolni?
A tett többet ér minden szónál.

Nem csak beszélni kell az összefogásról, hanem megragadni a lehetőségeket. Az egyén közösségben tud a legjobban fejlődni, de ez nem korlátozódhat csupán egy közösségre. Nyitottnak kell lenni, amúgy meg az érzés, amit az önzetlenség nyújt, nem leírható, és mással nem pótolható.

Válasz

Szilágyi Mihály üzente 10 éve

Csírájában kell elfolytani a gonoszt.

Válasz

v. a. üzente 10 éve

Bíró Tibor "fröcsögéséből" vagy húszat töröltem. Persze ez nem tetszett a"művész úrnak", aztán sebtiben kizárta magát a klubból. Idejön, belepiszkít, aztán továbbáll. Hát erről beszélek! A "játékszabályokat" be kell tartani. Szabályok nélkül nem lehet élni.
Az azért érdekelne, hogy vajon ilyenkor miért is hallgatnak azok, akik túl szigorúnak gondolták az itteni szabályokat és elfogultsággal vádoltak, nekik hol vannak a megoldási javaslataik(?), mit tesznek azért, hogy a nem ide való nézeteket kiszűrjék(?).
Ha valaki úgy dönt, hogy alkotó részévé válik egy közösségnek akkor ezzel a döntéssel a szabadság mellé egy kis felelősségnek is kellene társulni.

Válasz

Raszta raszta üzente 10 éve

jó napot kívánok !!!

Válasz

Raszta raszta üzente 10 éve

Jól kifújja magát,

hagyja Istennek, hogy Magával töltse meg Magát.

Élet lüktet tüdején vissza, oda...

A magány szabadság, így,

némán.. nem bírálja magát.

Válasz

Raszta raszta üzente 10 éve

Jár az ember nyakra főre,

rohangál a temetőbe.

Megpihen a sírgödörbe,

tovalibben nyakra főre.

Szeme nyílik köldökre, szívre,

ültetget, mint gyermek tanul.

Termést vizsgál szívvel, fővel,

gyomlál, arat, gazol, matat a földdel.

Érettségre utat talál, mikor a föld mosollyal felel.

Gaz nélkül nincs termő talaj,

Otthonra lel élő, élettelen.

Vigyázz mit teszel!.. szól a vándor,

üres, néma, vak buzgalom oltárán,

mert így lát, gondoz, lélegzik magán.

Válasz

Bíró Tibor üzente 10 éve

dobri dan !!!

Válasz

Bíró Tibor üzente 10 éve

befejezésül " lumina " , nem CSAK magyarországon belül lehet SHOTOKAN KARATÉT tanulni .....................................

Válasz

Mátis Éva üzente 10 éve

Kedves M.!
Üzenetemnek két kulcsszava volt; "Homérosz" és az "empátia". Ez
utobbit simán vetted.
Üzenetedre újabb idézettel válaszolok;
"Senki sem különálló sziget, minden ember a kontinens része, a
szárazföld egy darabja. Ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz
kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól."
(John Donne, E. Hemingway + mindenki, aki ezt átérzi).

Válasz

Bíró Tibor üzente 10 éve

............., mert , ne " ültess el " hazugságot ,

hanem Védd az Igazságot !!!

Válasz

Bíró Tibor üzente 10 éve

Isten soha nem büntet ,

Világvége csak átmenet ,

mert , az amit elültetsz ,

az marad Örökké veled .


Minden ember más , más gondolat ,

és az ami abból majd kihajt ,

olyanná válik a Hangolat ,

és így a " folytatás " áthidalt !!!


(bíró tibor , 2008 , 4. 23. 9

Válasz

Bíró Tibor üzente 10 éve

A H I T biztos adat ,

ha egyedül maradsz ,

és J Ó L érzed magad ,

mert , benned van Vigasz !!!

Válasz

Raszta raszta üzente 10 éve

Hmmm.....
Üdvözlöm!
Jó, hogy itt van újra velünk.
Hmmm.....
Érdeklődve Figyelek! Kérem, foglaljon helyet minálunk.

Válasz

Bíró Tibor üzente 10 éve

az " ember " mindent kibír , ha AKAR , " magyaros beszéd " nélkül !!!

Válasz

Raszta raszta üzente 10 éve

Most csak dumcsiztunk?

És akkor, Végzett velem? :)

Hát, mosolyogni tud-e magán, Tibor?

Vagy MEZÍTLÁB az nem megy?

Válasz

Szilágyi Mihály üzente 10 éve

Kedves Évike!
Az empátiát említed.
Mi itt kedélyesen írogatunk.
Ország egy része jelenleg élet-halál harcát vívja az árvíz miatt.
Át tudom élni a helyzetüket.
Rendőri Ezred-től vezényelve voltam rendfenntartó-parancsnokként többször
a Hármas-Körösre, Tiszára. Hetekig egyfolytában........pokol-bugyra...
A rendőr-szakközepesek ott vannak a hiv. -oktatóikkal együtt. Jogutódaim.
Javaslatom: szolidaritásból nem lenne illő szilenciumot tartani ?

Válasz

Bíró Tibor üzente 10 éve

természetesen : MEZÍTLÁB !!!

Válasz

Bíró Tibor üzente 10 éve

" kisfiú " , ha hetente háromszor , szakadó esöben , villámlásban az erdöben le tudja futni 5 éven keresztül a 10 kilométert , hogy a talpa " egészségben " marad ESETLEG " szóba " állok Önnel ..................................

Válasz

Raszta raszta üzente 10 éve

Köszönjük szépen.................a műsort...............Géza........
az étel finom és tápláló....................................................

bla-bla -blab-la................................................................

Válasz

Jakobicz Imre üzente 10 éve

:-) Szeretettel, Imo

Válasz

Szilágyi Mihály üzente 10 éve

Kedves Imre !
Semmi kivetnivalót nem találok egyetlen mondatodban sem.
Amit írtál, az mind illesszkedik irányomban.

Visszatérve a "haragos én" ..."ítélkező reflex" elemzéséhez, kiegészítésül
9)-A harag együtt jár a dühösséggel. Ha a mellékvese hormonja, az adrenalin
keveredik a haraggal...Esetleg még hozzájárul egy kis epilepsziára való hajlam..
Nos.. ekkor kezelhetetlen vadállattá változtathatja az embert.
A rendőrségi fogdák, börtönök lakóinak egy része ezért került ide.

10) a)Tény, hogy haragos, dühös világban élünk.
b)Az embernek szabad akaratában áll eldönteni , hogy száműzi a
dühöt és a bosszúságot.
c) Személyeket értékelve :-senki sem lehet olyan jelentős, hogy feldühítsen.

Barátsággal: M

Válasz

Bíró Tibor üzente 10 éve

két éve vagyok itt a " magyar network.hu " - n , de úgy látom most már BIZTOS , hogy a " Hofi Géza és a többiek " folytatják a " magyar nemzet felemelkedését " , hát BEFEJEZÉSÜL : jó étvágyat hozzá .......................

bla-bla -blab-la.............................................................................................

Válasz

Mátis Éva üzente 10 éve

"Fegyvert s vitézt éneklek..."-igy inditja útjára Zrinyi Miklós a Szigeti
veszedelmet.Letünt, hősi korszak ...de Mihály - mint olvashattuk - még
mélyebbre ásott; Homéroszhoz.
"Férfiúról szólj nekem, Múzsa, ki sokfele bolygott
s hosszan hányódott, földúlván szentfalu Tróját,
sok népnek városait s eszejárását kitanulta,
s tengeren is sok erős gyötrelmet tűrt szivében,
menteni vágyva saját lelkét, társak hazatértét...."(Odüsszeia-Első ének)
Amint elnézem, Mihályunk viviszekciója folytatódik...Persze a minőségi
különbség érezhető, nem a kiirtására irányul, csak kisérleti célból történik...
Nem tagadható le a jó indulat, "nagy figyelem, nem tiszta értelem" és ki-
nyiló szivély...:)
Amit én hiányolok, az az empátia! Mindannyiunknak meg van a saját egyéni
élet és sorstörténetünk. Az elmúlt pár év során mindannyian feltártunk egy
kis árulkodó ablakot saját személyiségünkről, és aki lát, nemcsak néz , sok
információhoz juthatott. Szeretetteljes Imo, néha bohókás, de mélyen
érzékeny Lumina, elegánsan távolságtartó, de igazságszerető Nádi(hegedű), szőrszálhasogató, majd a felhasogatott anyagot elekron-
mikroszkóppal analizáló Mihály... magamról már nem is szólva...
Ha ezen a szinten volnánk képesek maradni...de szép is volna!

Válasz

Raszta raszta üzente 10 éve

Nagy figyelemmel, nem tiszta értelemmel és nyíló szívvel olvastam végig.
Köszönöm ezeket a szelíd, bátor szavakat. :)

Válasz

Raszta raszta üzente 10 éve

**A megvilágosodott ember csak akkor nyúl fegyverhez,
ha el nem kerülheti. Legfőbb óhaja a békesség.**

A nem megvilágosodott ember csak akkor nyúl fegyverhez,
ha el nem kerülheti. Legfőbb óhaja változó. Ám az óhaj, legyen az bármi is, óhaj.

**A fegyverek csak a balsors eszközei mind,
nem a nemes ember eszközei.
Csak akkor él velük ,ha másként nem lehet.
A békét és a magányt tartja nagyra.**

A fegyverek eszközök mind,
minden ember eszközei.
Csak akkor él velük, ha másként nem lehet.
A békét és a magányt jól ismeri.
Tudja mit mennyire tart.

Válasz

Jakobicz Imre üzente 10 éve

Kedves Mihály,
Köszönöm a válaszodat.
Ezúttal konkrétabb leszek, persze a tőlem talán nem meglepő, szeretettel:
Segíteni szerettem volna NEKED alapvetően, persze tanulni is kész vagyok és kész is voltam, ezért kérdeztelek úgy ahogy kérdeztem. Hozzászólásaid elárulják, hogy fontos számodra a spirituális világszemlélet, de azt is nagyon jól megmutatják, hogy minden igyekezeted ellenére megmaradsz a felszínen. Folyamatosan ítélkezel, még azokkal szemben is igaz ez, akikkel évek óta együtt "ülsz". A helyzet az, hogy ezt nem igazán veszed észre. Mint ahogy azt sem, hogy a példáid és megoldásaid is ítéletektől tarkák. A "jogos" haragod néha odáig elragad, hogy elveszted a kontrollt és olyanná válsz, mint aki provokál.
Nincs azzal semmi baj, ha az én kedvemért nem vizsgálod meg önmagad, hanem hagyod, hogy a "Tanító" erősebb legyen benned, mint a "Tanuló". De, az én meglátásom szerint legalábbis, ha valaki igazi Tanító, vagy Mester akar lenni, azt az előzi meg, hogy előbb igazi keresővé és Tanulóvá válik, és nem csak a felszínen. Ez persze mindannyiunknak mást jelent. Én úgy tartom, tapasztalataim szerint ezzel nem vagyok egyedül - bár kétségtelen, hogy túl sokan sem vagyunk -, hogy az irány pedig befelé, valódi önmagunk megtalálására és felszínre hozására irányul. A vagyok részünk pedig - ahogy én gondolom - nem ítélkezik, és nem használ fegyvert. Nem keres jogos indokot annak használatára. Sokkal inkább a szelíd erővel, a létével és példájával éri el hatását. Köszönöm, hogy elolvasod, amit írok. Nem kérem, hogy egyet érts velem. Tedd azt, amit tenni gondolsz. Ki is dobhatod, ki is törölheted, amit írtam. Ki is oktathatsz, ha fontosnak gondolod, hogy miben tévedek. Ez nem probléma számomra. Nem akarlak meggyőzni, és nem akarlak rávenni semmire. Elmondtam, amit fontosnak gondolok. Ennyi. Nem több, és nem is kevesebb. Szeretettel és tisztelettel hajtom meg fejemet a benned élő Isten előtt. Még most is, mint ahogy azt pár éve már említettem, volt.
Barátsággal, Imo

Válasz

nádi hegedű üzente 10 éve

A Mag-ány az hiány. Hiányzik az embernek valaki, ezért szomorú. Kívülről várja a boldogságot.
Egyedül-LÉT. Itt már nincs hiány, boldogság van. Az egyéniség felismeri magát mindenben. A LÉT-ben. Ehhez viszont ismernie kell minden rezdülését.

Válasz

Szilágyi Mihály üzente 10 éve

Kedves V Attila!
Sok beszédnek ,sok az alja.
Aki sok bejegyzést ír.
Arányaiban hibázik.
Ez érvényes rám is.
Iliászt, Odüsszeiát olvasgatván,
A jó Homérosz is néha szundikál.
Unalmas részei is vannak-, magyarán.

Válasz

Szilágyi Mihály üzente 10 éve

Kedves Évike!
Magány..... Sétálva Bp. Belvárosban, plázában, villamoson ... lépten-nyomon látom
sok ember kezében, főleg fiatal lányoknál-, a mobiltelefon cirógatását, szent áhítatát,
bámulását.
Ez valamiféle erős félelmet , rettegést jelenthet a magánytól? Emberek közelségét nem is tudják elviselni?......

Válasz

Papp Laci üzente 10 éve

Nagy a gáz a gátakon nálunk a város egy része már víz alatt van!!!
Ez az igazság és ezfáj!!!
Nagyon nagy az emberekben az összetartás!!!
és ez nagyon jó !!!

Válasz

v. a. üzente 10 éve

Nagyon jó!

Szerintem az ember a magányban jó eséllyel befelé fordul Önmaga felé. És ott valódi lényét találja. Hát ez a kész csoda...amikor egy tiszta világ tárul elé...
Megéri eljutni odáig!:))

Válasz

v. a. üzente 10 éve

Nagyon szép szavak ezek Mihály, csak helyeselni tudom őket.:)

Már csak azt nem értem, hogy az első megnyilvánulásod miért pont az ellenkezőjéről szólt? Hónapokig nem szólt hozzád senki sem, (nem kötekedett veled senki sem) mégis mikor visszatérsz a kötekedés, provokáció az első reakciód. Az egyik üti a másikat. Jóóó nagy az ellentmondás!:(

Egyik oldal - másik oldal, jó oldal - rossz oldal. Mind a kettő benned születik és benned történik meg. Nem kívül, egyedül te benned bévül! Te hozod létre a két oldalt és harcolsz... önmagaddal.

Leesett már a tantusz?:))

Válasz

Szilágyi Mihály üzente 10 éve

Kedves Moderátorok!

Ha történetesen olyan mondatokat
találok leírni, mely " nem kívánatos ",
-kérem törölni.
Biztos ,hogy nem reklamálok.
Majd írok másikat.
Más kötelesség teljesítésének részemről örülök.

Válasz

Mátis Éva üzente 10 éve

Szerintem a békesség és a magány nem feltétlenül járnak kéz-a kézben.
Az ember alapvetően társas lény. Persze ez nem zárja ki, hogy tömegben
is egyedül érezze magát. Az életkor is befolyásolja a közérzetet. Én pl.
szeretek egyedül lenni, de nem szeretnék magányosan élni. Olvastam
valahol, hogy a magányban sok mindenre szert tehet az ember, csak
jellemre nem. Ez aztán elgondolkoztató! Ti hogyan látjátok?

Válasz

Szilágyi Mihály üzente 10 éve

Kedves Imre!
..."Haragos én...ítélkező reflex " kezelése..
folytatás...
8) Lao ce : Tao te King 31. fejezetében írja
**A megvilágosodott ember csak akkor nyúl fegyverhez,
ha el nem kerülheti. Legfőbb óhaja a békesség.**

"Rossz szerszám a fegyver, nem a bölcs szerszáma,
csak kényszerűségből ragad a bölcs fegyvert ,
nyugalomra vágyva."
**A fegyverek csak a balsors eszközei mind,
nem a nemes ember eszközei.
Csak akkor él velük ,ha másként nem lehet.
A békét és a magányt tartja nagyra.**
üdv. M

Válasz

Szilágyi Mihály üzente 10 éve

Kedves Nádi!
Legutóbbi AJ Christian előadáson (V.25) ott voltam.
Szépen elbúcsúzott. Ősszel újra kezdi.
Változatlan az energia szintje.
Bámulatos a részletek iránti érzéke.

Válasz

Raszta raszta üzente 10 éve

*Az ember akkora ,
amekkora dolgok feldühítik*

A gyönyör, egy pillanat. :)

Válasz

Raszta raszta üzente 10 éve

*Megvilágosodott ember, ha egójának, haragos énjének , ítélkező reflexének
szabad utat enged - nagyon tökéletes munkát végezhet -, csak éppen negatív irányban.*

A közeledés közeledés, az irány ugyan az.

Válasz

Raszta raszta üzente 10 éve

Ma reggel az ülés után azt mondta a Mester, hogy végre elkezdtem ülni. Érdekes, mert olyan tapasztalatom volt ülés közben, ami eddig még nem. És ő tudta. Az is érdekes, hogy amikor mondta nem értettem, csak órákkal később tudatosult bennem mi is történt valójában és miért mondta a Mester. Ugyanis ülés közben annyira természetes volt ami történt velem, hogy "a végre elkezdtél ülni" -t nem is fogtam fel ésszel. Csak órákkal később értettem meg. :) Aztán még azt mondta: A SEMMI TÖRTÉNIK. Elköszönt, és mintha ott se lennék(mert nem voltam ott) elsietett. :))

Válasz

Szilágyi Mihály üzente 10 éve

Kedves Imre !
idézem:- " haragos én....ítélkező reflex " kezelése...
Tekintsük ezt úgy ,mint egy szobrot. Egy nézőpontból szemlélve nem ismerhetjük meg
a róla szóló igazságot.
Tucatnyi irányból közelíthetek.
1) Csak a tudatlan ember haragszik, a bölcs megértő. / Közmondás/.

2)a/ Lelkemnek -,valóság síkjába vetitett essentia- ,isteni minősége van.
b/ Ezzel a minőséggel kapcsolatba lehet lépni a meditáció során.
c/ Megvilágosodás eredményeként érvényesül :
- A valóságnak , az igazságnak megfelelően gondolkodjunk,
-Cselekedet kivitelezésénél pedig jelentkezik a jószándék.

3)A harag feltámadását nem lehet elkerülni , de lehet úgy is gondolni rá
mint vendégre, csak ideiglenes jelenség. NEM VÁLHAT LAKÓTÁRSSÁ.

4) A harag ,olyan őrültség mely rövid ideig tart.

5) Ha egy arrogáns , pökhendi, pimasz alak felbosszant , a haragot segít enyhíteni,
ha elhelyezem az okozót egy --" pitiáner kategóriába." Helyére van téve.

6) Gyakorlás következményeképp egy arányosság keletkezik. -*Az ember akkora ,
amekkora dolgok feldühítik*. A valódi zen gyakorló rendíthetetlen e tekintetben.

7) Lumina is jelzi. hogy változás van szemléletében. A zendó gyakorlás türelmesebbé,
megértőbbé teszi.
Néha egy -két fullánkot elereszteni feléje kontrollképpen,- még elmegy.
De nem száz darabbal bombázni állandóan , passzióból sorozatosan... az abnormális lenne.

folyt. köv......

Válasz

Jakobicz Imre üzente 10 éve

szóval akkor folytatva:

.... (nem általánosan, hanem konkrétan!) a megadott témára vonatkozóan... Megtennéd a kedvemért, hogy megvizsgálod ezt a témát? Hogy változott ez például a sok év gyakorlás hatására a Te esetedben? Előre is köszönöm, ha megteszed... szeretettel, Imo

Válasz

Jakobicz Imre üzente 10 éve

bocs... félre nyúlva... félig készen... elszabadult az üzenet...

Kedves Attila, miért nem tudom itt a saját üzenetemet sem törölni?

Válasz

Jakobicz Imre üzente 10 éve

Kedves Mihály,
Köszönöm a válaszodat. :-)
A korábban általam felvetett "haragos Én" illetve az "Ítélkező reflex" kezelése komoly kihívást jelent számomra. Már jó ideje foglalkozom vele, keretek között tudom tartani, de a Mesterek által hozzám eljutott "Szelíd Erő" üzenetének tartalma sajnos még nem napi gyakorlatom. Most még ez van, de türelmes és kitartó tanuló vagyok. A kérésem eredetileg arra irányult, hogy Te, aki sok éve gyakorolsz és jársz a Zendoba, miként látod annak hatását (nem általánosan konkrétan

Válasz

Szilágyi Mihály üzente 10 éve

Kedves Nádi Hegedű!
Amit írtál privátban : -TÜRELEM - ,beigazolódott a gyakorlatban.
Intuíciód működése kiállta a próbát.
M

Válasz

Szilágyi Mihály üzente 10 éve

Szervusz Imre!
-Üdvözöllek .Szeretettel.-
Jó hatással vagy rám.
Tanulok tőled.
Haragos "Én "-, ítélkező reflex kezelését kérdezed.
Igen. A rendszeres gyakorlás nagy önfegyelemmel járhat.
A zendoba járás előnye-,1/ kilendít a hétköznapi megszokottságból,
2/-a gyakorlók frekvenciája összegződik,
3/- ha már eljutott odáig, akkor a két órás gyakorlást nem kerülheti el.
Egyik következményként jelentkezik ,hogy az ember jobban
átlátja az egyes emberi gyarlóságokat, de a pozitívumokat is.
Fontos dolog itt az érték / előbbrevalóság/ ismerete. Az axiológia foglalkozik ezzel -, ez külön tudomány. Aki etikával foglalkozik nem tudja kikerülni.
Külön sajátossága az értéknek ,hogy bipoláris szerkezetű.
Azaz sajátos dualisztikus szerkezettel bír.
Így a jóval szemben áll a rossz,
az igazzal a téves,
a széppel a rút.
*Megvilágosodott ember, ha egójának, haragos énjének , ítélkező reflexének
szabad utat enged - nagyon tökéletes munkát végezhet -, csak éppen negatív irányban.*
Az ember állandóan, mindig és mindenütt értékel s többé kevésbé öntudatos
értékskálákkal dolgozik.
Dzsingisz kán, Hitler, Sztálin stb. negatív irányba helyezkednek el.
Dalai Láma , II.János Pál, Osho stb, a skálán pozitív.
Szeretettel: M

Válasz

Szilágyi Mihály üzente 10 éve

Üdv. Lumina!
3-4 éve beszélgettünk egy étteremben.
Napirendem nem változott azóta sem.
Déltájban- kínai étterem-, uszoda-szaunába megyek a RE Szabadidő Központba.
Említettem akkor, hogy XV. ker.Károlyi S u. vagyok minden éjszaka immár 10 éve.
A legnagyobb szabadságot élvezem.
Teherautó szervízben /Avia-Lublin/ van érdekeltségem. T: 1 30 066 472
Ügyvezető igazgató: Markus Gyula
Villamossal, busszal, metróval közlekedem.
Kérdésedre válaszolva:- ha meglöknek..... ez néha előfordul..
Azonnal bocsánatot kérek. Mindig összeteszem a kezem gassoba is.
Ezen nem is gondolkodom, ez már automatikus szokásom.
Bocsánat szót gyakran használom.
Ha kioktatna valaki, hogy " figyelhetnél jobban is".
Azonnal igazat adnék neki.
Már előfordult velem ilyen eset. De látszik rajtam. hogy hatvanon túli nyugdíjas vagyok.
Nem kötözködnek.
A multkor Keleti pu. környékén jártam. Egy fiatalember /c./ őrjöngött. Elkobozták a zöldséges áruját. Kerülték mint a leprást a népek.
Odamentem hozzá . Mondtam neki : " Gyere fizetek egy sört." Szavaimat hallva,
abban a pillanatban kezes báránnyá változott.
A részemet is odaadtam neki, mert én nem szeretem a keserűt.
Elkülönítek 5-10 ezer Ft-ot havonta "repikeretre".
A Nyu pu.-on hajléktalant kiválasztok, -célszemély-, és fizetek egy sört.
Jólesik jót tenni. Nekem szerintem jobb ,mint annak aki kapja.

Válasz

Jakobicz Imre üzente 10 éve

Szia Mihály,
Üdvözöllek. Szeretettel.
Olvasva értetlenségedet a dohányosokkal kapcsolatban engem az gondolkoztat el vajon segít-e a rendszeres gyakorlóknak a sokévi tapasztalás a haragjuk, vagy más szóval a haragos "ÉN"-jük kezelésében? Van-e befolyással ítélkező reflexeik kezelésére? Én nem járok Zendoba. Ez egyszerű tény. Ezért megkérdezlek Téged, Te hogy látod ezt? Szeretettel, Imo

Válasz

nádi hegedű üzente 10 éve

:))

Válasz

Raszta raszta üzente 10 éve

Ilyet! :))

Válasz

Raszta raszta üzente 10 éve

Szia Mihály!

Azt nem mondom, hogy amikor először mentem a Zendoba, nem kerestem valamit, de azt hiszem mára ez alatt a röpke másfél hónap alatt lecsillapodtam éppen eléggé.
A Hajós utcát választottam. Egyenlőre, de azt hiszem megyek tovább, mert az új munkahelyem nem fogja engedni az időpontokat és ha nem lesz olyan hely, ami engedi, akkor a meló ugrik. Az emberek, ahogy mondtad érdekesek, értékesek ott is és mindenhol a földön.

Válasz

Salek Zoltán üzente 10 éve

A minap ötlött fel bennem, hogy szólok, ugyan engedjétek vissza Mihályt, hisz nem oszt, nem szoroz – se az ittléte, se a hiánya. Mondhatnám, hogy a kutyának se hiányzik, de az újfent megjelenéséből látható, hogy ez nem egészen így van. Éppen most fog majd enyhülni a kínzó hiányérzet egyesekben, hiszen mi más oka volna a visszaengedésének. Attól, hogy én éppen vagy véglegesen nem posztolok, ügynök barátunk nem fog kevésbé hazudni, csúsztatni, rágalmazni, ésatöbbi, és nem lesz kevésbé ostoba, hiszen ilyen a természete. Ott áll bent a sorban. A népi bölcsesség nem véletlenül mondja, hogy kutyából nem lesz szalonna.

A sorbanállók szeretnek nosztalgiázni.

Válasz

Szilágyi Mihály üzente 10 éve

Üdv. Lumina!
írod.-" nem hiszem azt, hogy azért járnék oda, mert keresek valamit."
Magam is így voltam, és vagyok vele. Mármint a zendóval.
Egyszerűen érdeklődésből mentem:
-mert megtehetem,
-mert közelemben van.
-Miért hagynám ki az életemből?
-stb....
Értékes ,érdekes embereket találok-e ott?
Érdekelt az is ,hogy az Önvaló hatását látom-e a rendszeresen járókon.
pl. Az érthetetlen számomra, hogy valaki évek óta gyakorol és szenvedélyes
dohányos.
A Bölcsességnek, Megvilágosodásnak nincs olyan hatása ,- önuralom tekintetében ,hogy ne szennyezze a testet cigarettával !?
Írod: zendóba jársz...
Korábban már írtál róla ,hogy szándékozol látogatást tenni.
Hajós u, Rékasi u, Bajza u--, melyiket választottad?

Válasz

Raszta raszta üzente 10 éve

Itt az alkalom.

Válasz

Raszta raszta üzente 10 éve

Én merevnek mondanám, telis-tele lehetőségekkel. :)

Válasz

Mátis Éva üzente 10 éve

Egyenes beszéd! (nem jobb egyenes, nem is a megszokott övön aluli...)

Válasz

Raszta raszta üzente 10 éve

Én mindig is szerettelek téged Mihály.

Engedj meg egy kérdést kérlek?
Ha egy emberről ezt gondolod közvetlenül miután neked ment: Úgy gondolom, zavart lelki állapotban van, hiányzik belőle a harmónia. Ez az ő problémája, nem az enyém. És ez az ember hozzád szól, mondjuk azt mondja: Figyelhetnél jobban is.
Mit válaszolsz neki a fejedben az előző gondolat után. Miként fogsz válaszolni? Úgy, mint egy zavart elméjű embernek vagy ?.....

Mert én azt figyeltem meg magamon, ha valakiről azt gondolom, hogy zavart elméjű, akkor úgy is beszélek hozzá. Ez tulajdonképpen teljesen megváltoztatja a természetességemet, az őszinteségemet. Nagyon nehezen érti meg az az ember amit mondani akarsz neki, ha közben az motoszkál a fejemben, hogy az az ember zavart, hiszen a zavart ember az én fejemben van és ezzel a zavart fejű ember gondolattal szólok hozzá egy kicsit másképp gondolkodó emberhez. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy amióta rendszeresen járok a Zen közösségbe ülni, sokkal kevesebbet beszélek úgy az emberekhez, hogy a hozzájuk szóló beszédem közben valamilyen véleményem vagy elképzelésem róluk beárnyékolná a mondanivalómat. Úgy is fogalmazhatnék. Úgy beszélek egy emberhez, mintha magamhoz szólnék. Végtelen béke ez.

Válasz

Szilágyi Mihály üzente 10 éve

Értékes és hasznos dolgokról írsz,- elismerem.

Az Önvalóval, Belső Énnel nincs problémám.
Amikor a megfelelő 3-4 tényező rendelkezésemre áll , bármikor átengedhetem az érvényesülést a Teljességnek. Ebben hosszú évek óta gyakorlatom van.
Ehhez nincs szükségem speciális épületre / pl. zendóra /.
A Végtelen mindenben, mindenütt ott van.
Az egóm már nem jelent akadályt.
A hétköznapi életben, a Dualitás világában az egóm csak eszközöm.
Az Önvaló, Teljesség energiájával időnként feltöltöm magam . / Főleg meditáció után./

pl.- Utcán jártamban-keltemben felöklel, meglök valaki. Akcióját nem követi reakcióm.
Nem konfrontálódom. ( Egy eset nem eset.)
Úgy gondolom, zavart lelki állapotban van, hiányzik belőle a harmónia. Ez az ő problémája, nem az enyém.
Elég büntetés neki a pillanatnyi állapota.
De más a helyzet ,ha UGYANAZ az ego éveken, hónapokon, napokon keresztül SOROZATOSAN ,
30-40 alkalommal fel akar öklelni, meg akar lökni. Kedvtelésből célpontjául választ,
meg akar semmisíteni. Szóban figyelmeztetném ,hogy álljon el szándékától.
Még nem vagyok egy elpuhult alak. / Az egóm harcossá is ki lett képezve, szinten lett
tartva a készsége./
Sorozatot még az elején 2-3 alkalom bekövetkezte után megszakítanám radikális
eszközökkel.
Kesze-kusza elme egy-két akcióját adott esetben megértéssel fogadom.
Az embernek felelősséget kell vállalnia szavaiért, kijelentéseiért.
Jelenleg még a szabad akaratomat módomban áll érvényesíteni.

Válasz

Mátis Éva üzente 10 éve

"KARESZ HÜJE
GYÖNGYI HÜJE
csak én vagyok okos
énnekem a segemben is felyem van.
(Weöres Sándor: Kisfiúk témáira 2.)

Válasz

Raszta raszta üzente 10 éve

*Ha az ember tudja, hogy igaza van, nem fél harcolni.*
Bolondok...

Ha az ember tudja mi az igazság, nincs miért harcolnia.

Válasz

v. a. üzente 10 éve

Hát ez az...újra a reflektorfényben...bokszkesztyűvel a kézen...csak úgy sugárzik a "szeretet".
Most az is kiderül, hogy némelyikünk miért is van itt...
Van aki eszmecserét folytat, van aki közönség előtt szeretné produkálni magát. Mindkét út visz valahová, de az egyik az nem ide való. Az "arénát" máshol kell keresni, ez a közösség nem erről szól. Pufogtatni máshol is lehet. Ha nem tudod elfogadni ezt az értékrendet, akkor máshol kell a boldogulásodat keresni. Ha pedig hajlandó vagy az elfogadásra, akkor viszont tegyél e szerint...és ne bokszolj!!!

Mihály!:
"*Ha az ember tudja, hogy igaza van, nem fél harcolni.*"

-Ha az ember tudja, hogy igaza van, akkor alázattal van, nem pedig harcol.
Miféle igazság az amit harccal kell megvédeni? A történelem bebizonyította, hogy ez az út sehová sem vezet. Akkor minek is kísérletezni vele?

Ez itt nem csatatér!!!

Válasz

Raszta raszta üzente 10 éve

Hát ez valami Csúcs !!

Válasz

nádi hegedű üzente 10 éve

Neked is igazad van...:)

Válasz

Raszta raszta üzente 10 éve

Két szerzetes éppen egy filozófiai kérdésről vitatkozott, amikor a mesterük elsétált mellettük. Megállították, és megkérték rá, hogy döntse el ő a vitát. Azt első szerzetes kifejtette az elgondolását, mire a mester így felelt neki.
-Igazad van.
A második szerzetes tiltakozva sorolta a maga érveit, amelyek homlokegyenest ellentmondtak az első szerzetes állításának.
A mester végighallgatta, majd így felelt.
-Igazad van.
Egy harmadik szerzetes, aki tanúja volt a jelenetnek, bosszankodva megkérdezte akkor a mestert.
-Mester! Hogy adhat mindkettőjüknek igazat, amikor az elgondolásuk teljesen ellentétes? Kizárt, hogy egyszerre mindkettőnek igaza legyen!
A mester így felelt neki.
-Neked is igazad van.

Nádi!
Én is járok egy Zen Zendóba kb. másfél hónapja, és nem hiszem azt, hogy azért járnék oda, mert keresek valamit. Reggel felkelek, pisi-kaki, Zendo, megy a nap, este Zendo, haza, pisi-kaki, alvás. Reggel felkelek......... :))

Amióta odajárok nem, hogy Buddha nem vagyok, de még depressziós is lettem.
-Hát kell ez nekem?
-Hogy ne kéne. Meneküljön aki nem bírja. Aki bírja maradjon, hogy életre kelhessen. :))

Válasz

nádi hegedű üzente 10 éve

És akkor mi van, ha tanár vagy? Van itt még kiművelt fő. Nem csak műveltségi tökélkedőt játszunk...:)
Mihály! Te is keresel valamit, különben nem meditálnál, nem járnál Zen ülésekre. Nem indulnál el "Befelé". De hogy rátalálj a "Belső Énre" ki kellene venned az irányítást az elméd, az egód kezéből.
És ez az a Figyelem, amiről páran beszélünk.
Hogy amikor pl. harcolni szeretne az egód, akkor megfigyeled ezt, és nem akció-reakció szerint működsz tovább bosszúsan, - mert ilyenkor magad leszel a harag.
Amikor meg több hónapon keresztül dédelgeted a vélt sérelmeidet, az sem mást mérgez, kizárólag Téged.

Tegnap olvastam valamit, megosztom Veled...:)

Ha meg akarjátok érteni az életeteket, és a reinkarnációt, akkor próbáljatok meg úgy tekinteni az egyéniségetekre, mint egy színészre. Annyival különböztök az általános színészektől, hogy a filmetekben nem csak a főhős szerepét domborítjátok. Ti vagytok a remekbe sikerült darabotot - minden emberé az - szerzői, a helyszínek teremtői és a mű kritikusai is. Az is előfordulhat, hogy a filmetekben egyszerre több szereplő bőrébe bujtok bele, noha ennek az életetek alatt nem vagytok tudatában, meglehet, hogy a legjobb barátotok, az életetek legnagyobb szerelme, vagy ellensége voltaképpen ti vagytok.
Mint minden filmnek, a tiéteknek is rengeteg szereplője van. Egyes alakok, csak olyan gondolatformák, amelyeket azért alkottatok meg, hogy általuk rádöbbenjetek valamire, mások éppolyan tudatos létezők, mint ti. A cselekmény bonyolódása közben nem látszik, de filmetekben csak azon Létezők kerülhet bele, akiknek megadtátok rá a lehetőséget. Minden élőlény, akivel az életetek során kapcsolatba kerültök, közös megegyezés alapján jelenik meg mozitokban, még akkor is, ha emberként erről nincs tudomásotok. S noha ez a filmes hasonlat maga a spanyol viasz, mégis megéri időnként elővenni, mivel tökéletesen szimbolizálja a lényeget: AZ ÉLETETEKÉRT, A FILMETEK ALAKULÁSÁÉRT TI VAGYTOK A FELELŐSEK!
Erről már beszéltünk, de nem győzöm eleget hangsúlyozni, mivel az emberek a gondjaikért hajlamosak másokat okolni. A hibák keresése másokban, teljesen természetes, semmi rossz nincs benne, de ha már tudatosan próbáljátok megérteni a Létezést, akkor fel kell ismernetek, hogy az életetekben bekövetkező eseményekért semmi értelme egy másik embert, az ördögöt, egy démont, vagy éppen istent hibáztatni. Megtehetitek persze, de a helyzet alapvetően akkor sem fog változni, legfeljebb a fejeteket sikerült a homokba dugni. Ez egy nagyon kellemes állapot, de ha meg akarjátok ismerni a körülöttetek létező világot, akkor meg kell értenetek, hogy nem vagytok tudatában saját teremtő tulajdonságotoknak...
...az életetek szőnyegét ti szövitek, mivel nincs olyan kényszerítő erő, amelyet sorsként, vagy ártó démonként emlegettek. Nincs a sors könyvbe belevésett elrendeltetés: AZ ÉRZELMEITEKKEL ÉS A GONDOLATAITOKKAL TEREMTITEK MEG AZOKAT AZ ENERGIÁKAT ÉS ESEMÉNYEKET, AMELYEK HATÁSSAL VANNAK RÁTOK. Úgyhogy az életetek, a lehetőségeitek átélésében végtelen szabadságotok van..."
AJC

Válasz

Szilágyi Mihály üzente 10 éve

Az igazság csak egy, -nincs második.
Nem lehet különféle változatokkal utólag előállni, megmásítani.
Nevetséges , hiteltelen lenne az efféle megoldás.

Válasz

Szilágyi Mihály üzente 10 éve

Kényelmetlen igazság....
*Ha az ember tudja, hogy igaza van, nem fél harcolni.*
V Attila - van egy javaslatom:
-Volnál szíves értesíteni Salek Z-t.
Valami ilyesmit írhatnál neki:
--Mihály újra az arénában, a porondon ,-küzdelemre kész állapotban van.--
Shamaniac is jöhet.
Az előbb megnéztem mindkettő blogját. Ők tulajdonos- moderátorok is.
Csak rakják fel az anyagot,-- de évek, hónapok , hetek óta nincs hozzászólás.
A szó vivéséhez mindkettőnél sajnos hiányzik a vivő.
/A Nevető Buddha ablakban közel ezer hozzászólást generáltam./
Legyél nagylelkű. Hívd át őket. Adj nekik lehetőséget.
Ha így maradnak elméjük nem fejlődik, elbutulnak.
Nincs sikerélményük.
Téged két módon vezethetnek félre: /egyszer megtették/
1)-ha el tudják hitetni veled a hazugságot; / lásd. ügynök, kém , zsidó stb./
2) vagy visszautasítod az igazságot. / 17 éve elfoglaltságmentes nyugdíjas-tanár/

Válasz

nádi hegedű üzente 10 éve

Csak. Mert. Azért. Na és? Ez Van! No...

Válasz

Szilágyi Mihály üzente 10 éve

"Mihály mostantól teljes jogú tag".
Erre feleltem:-Nocsak.

Válasz

Szilágyi Mihály üzente 10 éve

Nocsak.

Válasz

Mátis Éva üzente 10 éve

Két órája épp úgy gondolkodtam, mint S.Gy., de igérem visszatérek
a gondolkodás nélküli állapotra, úgy jobban érzem magam... :)))

Válasz

Raszta raszta üzente 10 éve

Gondolkodom, tehát vagyok, ha nem gondolkodom, úgy jobban vagyok.

Isten tökéletes alkotása vagyok, rögtön bőrkötésben adott ki.

Mostanában annyit dolgozom, hogy kezd az ivás rovására menni.

:D

Válasz

Raszta raszta üzente 10 éve

Ez csak természetes. :)) :P

Válasz

nádi hegedű üzente 10 éve

Imádlak! :) :P

Válasz

Raszta raszta üzente 10 éve

Sok a rizsa Bébi. :)

Válasz

nádi hegedű üzente 10 éve

Ha az egyikre igent mondok, a másikat elutasítom.
A duális gondolkodás azt mondja: vagy-vagy.
Szerintem inkább is-is.
Teljesség.
A Jelen pillanatra adott intuitív válasz...

Válasz

v. a. üzente 10 éve

Szerintem nem lehet általánosítani. Sok olyan embert ismerek, aki nincs túlhajszolva...és mégis a megnyugtató hazugságot választja.:(
A Conspiracy című kép jól ábrázolja az okokat.

A másik ajtóhoz pedig tényleg hiányzik egy-két ember, igaz, kisebbségben vannak a birka tömegekhez képest, de azért vannak ők is.
Talán egyre többen lesznek az ébredők!:)
Bár az is lehet, hogy ők, kerülve a feltűnést, inkább a hátsó ajtón surrannak be!

Válasz

Raszta raszta üzente 10 éve

A fényképész nem volt elég távolságra ahhoz, hogy az összes színház bejáratát egy képre lefotózhassa. Lemaradt a 'Kényelmetlen Hazugság' és a 'Kényelmes Igazság'.

Hogy mit választok? A Színház, az Színház. :))

Válasz

Raszta raszta üzente 10 éve

:)

Válasz

Mátis Éva üzente 10 éve

Tökéletesen érthető, hogy a túlhajtott, fáradt, kimerült "emberiség" nem a
dokudrámát választja kikapcsódásra, hanem egy szórakoztató tündérmesét.
Nem egy birósági per kimenetele, hanem két filmszinház bejárata között kell
választani. Az igazság kedvéért, egy-két kiváncsit odarajzolhattak volna az
néptelen jegypénztárhoz is. A "szintiszta valóság"kedvéért.

Válasz